agrarszektor.hu • 2025. szeptember 27. 13:01
A Homokhátság ma már sokak számára erdőkkel, mozaikos tájjal és gazdag élővilággal azonosul, de ez nem mindig volt így.
Magyarország egyik leggyengébb termőhelyi adottságú vidéke, az Alföld közepén húzódó
Homokhátság ma már sokak számára erdőkkel, mozaikos tájjal és gazdag élővilággal
azonosul – de ez nem mindig volt így. A KEFAG Zrt. arra kívánja ráirányítani a
figyelmet, hogy ezek az erdők nem maguktól születtek: a Duna–Tisza közi homokhátság
valaha sivár, futóhomokos, sivatagosodásra hajlamos táj volt, amelyet ember és természet
közös küzdelme formált újjá. Erdőit egészségügyi válság, ökológiai katasztrófa és
stratégiai szükség hozta létre – így vált az Alföldnek ez a része mára Magyarország egyik
fontos biológiai klímavédelmi övezetévé.
A Duna–Tisza közén elterülő Homokhátság közel 10 000 km² nagyságú, tehát hazánk több mint tizedét fedi le. Geológiai szempontból az ős-Duna által lerakott hatalmas hordalékkúpon alakult ki, de arculatát nemcsak a természet, hanem az emberi beavatkozás is formálta. A különböző homoktalajok gyenge humusztartalommal és vízmegtartó képességgel rendelkeznek, könnyen mozdulnak, szél és víz által pusztíthatók. Ennek következtében jöttek létre a homokbuckák és buckavonulatok, amelyek a térség domináns tájelemeivé váltak, akár több tíz méterrel is kiemelkedve a Duna és Tisza szintje fölé - írja közleményében a KEFAG.
Amikor a homok ellepett falvakat - és a tudósok sivatagról írtak
A táj eredetileg mocsarakkal, ligetekkel, erdőkkel volt tagolt, ám a tatárjárás után, különösen a török uralom idején és azt követően bekövetkező erdőírtások, vízrendezés nélküli mocsárlecsapolások, valamint a kontrollálatlan legeltetés a táj fokozatos elsivatagosodásához vezettek. A futóhomok terjedése valódi katasztrófákat okozott: a 18. század végén a Csepeli- Duna-ág hajózhatósága néhány hét alatt megszűnt, míg a Homokhátság településein egyes tanyák és utcák homok alá kerültek. A kor írói szerint a táj képe már-már arab sivatagokat idézett.
A homokfásítás gondolata nem az erdészet vagy mezőgazdaság oldaláról indult - hanem az orvostudományéból. A szálló por, a kiszáradt táj és az egészségtelen mikroklíma súlyos egészségügyi következményekkel járt: tömeges tüdőbetegségek jelentkeztek, köztük a TBC, amelyet „Morbus Hungaricus” néven is emlegettek. Az első telepítések célja tehát nemcsak a homok megkötése, hanem az életfeltételek javítása volt - a fák szó szerint gyógyító szerepet kaptak a tájban.
Az ország fában szűkölködött – és ez hozta el a fordulatot
Az áttörés azonban nem a környezetvédelem, hanem a stratégiai erdőgazdálkodás igénye miatt következett be. A trianoni békeszerződés után Magyarország jelentős erdőterületeket veszített, így fahiánnyal küzdött. 1923-ban megszületett az Alföldfásítási törvény, amely Kaán Károly nevéhez köthető, és létrejött a Magyar Királyi Földművelésügyi Minisztérium Alföldi Erdőtelepítési Kirendeltsége is Kecskeméten. Bár a gazdasági világválság és a második világháború ismét hátráltatta a folyamatot, az államosítást követően végre elindulhatott egy technológiailag is megalapozott, szisztematikus homokfásítási program.
A korábbi kísérleti eredményekre, helyi viszonyokra szabott fafajokra és modern technológiákra építve az 1950-es évektől kezdve olyan élőhelymozaikokat sikerült létrehozni, ahol a korábban terméketlen, sívó homok életképes ökoszisztémává alakult át. Erdők, rétek, mezők és vizes élőhelyek váltják egymást – olyan tájszerkezet jött létre, amely természetes úton aligha keletkezhetett volna újra. A KEFAG Zrt. által kezelt erdők klímaszabályozó szerepe lehetővé tette, hogy a térség újra élhető legyen – nemcsak a természet, hanem az ember számára is.
A klímaváltozás visszaveszi, amit egyszer már legyőztünk?
Napjainkban a klímaváltozás hatásai éppen itt, a Homokhátságon érzékelhetők legélesebben. A szárazodás, a növekvő hőség és az időjárási szélsőségek ismét veszélybe sodorják a térség ökoszisztémáit. Ezért is különösen fontos felismerni: az erdők nem csupán a múlt hibáira adott válaszok voltak, hanem a jövő esélyei is. Komplex szerkezetüknél fogva az erdők jelentik az egyik legerősebb eszközt a klímaváltozás hatásainak mérséklésére. A Homokhátság története éppen arra tanít, hogy az erdő megszűnése egyben az utolsó védelmi vonal felszámolását is jelenti.