agrarszektor.hu • 2025. november 12. 15:33
A napraforgó és a kukorica aratásával nemrég befejeződött idei mezőgazdasági szezon a termelők számára nem jelentett könnyű időszakot. A Syngenta szakértőjének értékelése szerint a szezon a 2022-es aszályos évhez hasonló mértékű kihívásokat hozott, sőt még annál is nehezebb volt, hiszen a problémák elsősorban a közép-európai régiót sújtották.
Tóth Tamás, a Syngenta vetőmag marketingvezetője elmondta, hogy a magyar mezőgazdaság nagyon nehéz évet zár idén. Míg a világ más részein, például a kukoricában rekordtermést várnak, addig a hazai és régiós termelők komoly veszteségekkel szembesülnek - mondta a szakember, hozzátéve, hogy az árak ugyan viszonylag stabilak maradtak, de a termésátlagok és a jövő évi kilátások egyelőre borúsak. A kalászos gabonák, köztük az 1 millió hektáron termesztett őszi búza esetében közepes termést könyvelhettek el idén a magyar gazdák, ami pozitívan hatott az őszi vetésekre is. A kapásnövények – kukorica és napraforgó esetében viszont a tavasztól nyár végéig tartó aszály és a szokatlan hideg időjárás miatt gyenge eredményeket hoztak.
A kukorica az Alföld jelentős részén a megtérülési pont környékén mozog, viszont számos térségben alatta marad. Még a hagyományosan jó terméseredményeket hozó dunántúli régiókban is jelentős elmaradás tapasztalható, így várhatóan az idei kukoricatermés nem fedezi majd teljes mértékben a hazai igényeket a Syngenta értékelése szerint. A napraforgó esetében kedvezőbb a helyzet: bár az országos átlag itt sem jelent rekordot, számos gazdaság kiemelkedő eredményről számolhat be. Ennek oka, hogy a termelők egyre tudatosabban választanak hibridet és technológiát, felismerve, hogy a napraforgó mára az egyik legjövedelmezőbb növény hazánkban. A jó aszálytűrésű növény biztos, hogy meghatározó lesz a jövőben is a hazai agráriumban.
Egyre erősebb a klímaváltozás hatása az agráriumban
A Syngenta szerint a klímaváltozás hatása a magyar mezőgazdaságban ma már kézzelfogható. Egyes térségekben a gazdálkodás ellehetetlenül, ugyanakkor a technológia, a genetika és a digitalizáció új lehetőségeket kínál. Tóth Tamás szerint
a modern genetikának, az adatalapú döntéshozatalnak és a mesterséges intelligenciának köszönhetően több lehetőségünk van, mint valaha. De ehhez szemléletváltásra van szükség: a konzervatív megközelítések helyett a termelőknek nyitniuk kell az új megoldások felé.
Az adatalapú döntéseké és a precíziós megoldásoké a jövő?
A magyar mezőgazdaságban is már minden döntést okszerűen, adatalapon érdemes meghozni. A vállalat digitális eszköztára éppen ebben nyújt támogatást, segítve a gazdákat a megfelelő hibrid, tápanyag- és növényvédelmi stratégia megválasztásában. Az aszálytűrés ma már alapvető elvárás Magyarországon, de az ellenálló hibridek sem képesek minden körülményt kompenzálni. A siker kulcsa a helyspecifikus hibridválasztás, a precíziós gazdálkodás és a biológiai megoldások integrálása.
A precíziós gazdálkodás nem cél, hanem eszköz a fenntarthatóság felé. Az időjárást nem tudjuk befolyásolni, de az adatalapú döntésekkel csökkenthetjük a kockázatokat. A megfelelő aszály-, és betegség ellenálló hibridet a megfelelő tőszámmal, tápanyaggal és növényvédelmi-, növényápolási technológiával elvetve és kezelve csökkenteni tudjuk az időjárás okozta kockázatokat
- tette hozzá a szakértő.