Erdei Gabriella • 2026. szeptember 30. 13:30
Fotyék Tibort, a Pipelife Hungária öntözési szakértőjét kérdeztük.
Az aszály miatt egyre több gazdálkodó kezd öntözésben gondolkodni, közben viszont egy másik probléma is egyre látványosabb. Sok termőföld már jóval kevésbé képes befogadni és megtartani a vizet, mint korábban. Egy korszerű öntözőrendszer kiépítése hektáronként 800 ezer forinttól akár 5-6 millió forintba is kerülhet, szélsőségesen száraz években viszont akár 30 százalékkal is lerövidülhet a megtérülési idő. Fotyék Tibor, a Pipelife Hungária öntözési szakértője szerint egy öntözési beruházásnál a választott technológiát, a vízigényt, a költségeket és az adott kultúrában elérhető terméstöbbletet együtt érdemes mérlegelni.
Az elmúlt évek aszályai alapvetően változtatják meg azt, ahogyan a magyar gazdálkodók az öntözésre tekintenek. Ami korábban sok gazdaságban elsősorban a nagyobb hozam elérésének eszköze volt, egyre inkább a termésbiztonság egyik feltételévé válik. A változást az öntözéstechnikai szakemberek közvetlenül is érzékelik. Fotyék Tibor tapasztalatai alapján az öntözés iránt érdeklődő gazdák száma az utóbbi időben többszörösére nőtt, közülük viszont sokan nem tudják, milyen feltételek szükségesek egy beruházás elindításához. Az első kérdések rendszerint ugyanazok.
Van-e megfelelő vízforrás, milyen technológia használható az adott táblán, mennyibe kerül a beruházás, milyen engedélyek kellenek, és milyen terméseredmény mellett térülhet meg?
A változást egy, a Wienerbergerhez tartozó Pipelife Hungária megbízásából készült kutatás is jól mutatja. A több mint 70, már öntözést alkalmazó szántóföldi gazdaság tapasztalatait vizsgáló felmérés alapján a vízpótlás olyan kultúráknál is megjelent, amelyeknél korábban kevésbé volt jellemző. A kukorica mellett már a napraforgó, a szója és bizonyos búzafajták esetében is alkalmaznak öntözést. A vizsgált napraforgó-termesztő gazdaságok 38 százaléka öntözte ezt a növényt, az étkezési vagy malmi búzát termesztők mintegy ötöde pedig szintén alkalmazott vízpótlást.
A megkérdezett gazdaságok körülbelül harmada az elmúlt tíz évben kezdett öntözni. A beruházások mögött egyre kevésbé csak a többlethozam áll, egyre több gazdaság számára legalább ennyire fontos a kiszámíthatatlan száraz időszakok okozta terméskiesés és minőségromlás mérséklése.
Előbb a talajjal kellene kezdeni
Az öntözés önmagában nem oldja meg a vízhiány problémáját. Fotyék Tibor szerint az egyik alapvető gond, hogy sok területen jelentősen romlott a talaj vízbefogadó és vízmegtartó képessége. Az intenzív művelés, a talajtömörödés, a szerves anyag csökkenése és a növényi maradványok eltávolítása együtt a talajszerkezet kedvezőtlen átalakulásához vezethetett. „Egy élő talajból kialakítottunk egy termesztőközeget” – fogalmazott.
Egyes területeken a vízbefogadó képesség akár a korábbi szint felére-harmadára is visszaeshetett. Ha a talaj tömörödött, kevés benne a szerves anyag és romlik a szerkezete, akkor a lehulló csapadék vagy a kijuttatott öntözővíz egy része sem tud megfelelően hasznosulni. Fotyék ezért úgy véli, a magyar vízgazdálkodásban magára a termőföldre is víztározóként kellene tekinteni.
A legnagyobb víztározó kapacitással rendelkező közeg maga a termőföld. Ott kellene megtartanunk a vizet, ott kellene tárolnunk.
A nagyobb tározók fejlesztésének is lehet szerepe, önmagukban azonban ezek sem oldják meg a mezőgazdaság vízhiányát. A tározókat fel kell tölteni, az onnan kivett vizet pedig el kell juttatni a termőterületekre. Ehhez jelentős infrastruktúrára és energiára van szükség.
A talaj vízmegtartó képességének javítása ezzel szemben közvetlenül ott segít, ahol a vizet később a növény használja fel. A kevesebb bolygatással járó művelés, a szármaradványok helyben hagyása, a szervesanyag-tartalom növelése és a tömörödés mérséklése mind hozzájárulhat ahhoz, hogy több víz maradjon a talajban. Ez pedig a talajéletnek is kedvez.
A vízmegtartás ráadásul nem ér véget a szántóföld szélén, a települési csapadékvíz hasznosításában is bőven lenne tartalék. Ma még jelentős mennyiségű esővizet vezetünk el, majd később más forrásból próbálunk vizet biztosítani a mezőgazdaságnak. Helyi tározókkal, záportározókkal és más vízvisszatartási megoldásokkal ebből is több maradhatna helyben.
Hektáronként 800 ezertől 6 millió forintig
Az öntözés iránti érdeklődés nő, a beruházási költség viszont továbbra is komoly akadály. Egy öntözőrendszer létrehozása ugyanis jóval többet jelent annál, mint hogy egy berendezést kivisznek a táblára. Megfelelő vízforrásra, csőhálózatra, szivattyúkra, energiaellátásra, szűrésre, vezérlésre és sok esetben további vízügyi infrastruktúrára is szükség van.
A költségek ezért rendkívül széles skálán mozognak. Egy egyszerűbb esőztető rendszer kisebb területen nagyjából 800 ezer forint/hektártól indulhat, a legprecízebb megoldások közé tartozó felszín alatti csepegtető rendszer kialakítása ugyanakkor akár 5–6 millió forintba is kerülhet hektáronként.
Ilyen nagyságrendű beruházást sok gazdaság saját forrásból már nehezen tud megvalósítani. Egy komplett öntözőrendszer kiépítése egyszerre igényel nagyobb kezdő tőkét és hosszú távú tervezést, ezért a kedvezményes finanszírozásnak és a támogatásoknak is fontos szerepük van. A beruházás ugyanis nem néhány évre szól, az öntözési alaphálózatok élettartama akár 25–30 év is lehet. Ez azt is jelenti, hogy a gazdaságoknak már a tervezéskor hosszabb távon kell számolniuk a vízellátással, az energiaigénnyel és a rendszer fenntartási költségeivel.
Az egyre gyakoribb aszályok a beruházások megtérülését is átírhatják. Egy öntözési beruházásnak normál körülmények között körülbelül tíz év alatt kell megtérülnie. Szélsőséges évjáratban viszont,
amikor az öntözetlen területeken nagy a terméskiesés, ez az idő 20–30 százalékkal is csökkenhet, így 7–8 évre rövidülhet.
A különbséget jól mutatja a kukorica. Az ideihez hasonló száraz évjáratokban már az is előfordulhat, hogy egyes táblákon annyira alacsony a várható hozam, hogy a betakarítás gazdaságossága is kérdésessé válik. Egyes öntözött területeken ezzel szemben hektáronként 14–15 tonnás kukoricatermés is elérhető lehet. Ha ezt egy átlagos év körülbelül 8 tonnás hektáronkénti terméséhez viszonyítjuk, 6–7 tonnás különbségről beszélünk. Az aktuális áraktól függően ez hektáronként mintegy 400–500 ezer forinttal nagyobb árbevételt is jelenthet.
A megtérülést persze nem csak a többlettermés határozza meg. Öntözéssel stabilabbá válhat a termelés, nagyobb hozzáadott értékű növények termesztésére nyílhat lehetőség, és maga a földterület is értékesebbé válhat.
Nem mindegy, hogyan jut el a víz a növényhez
Az öntözési technológia megválasztása legalább annyira fontos, mint maga a beruházási döntés. A magyar gazdálkodók körében továbbra is a lineár és pivot rendszerek, valamint a csévélődobos öntözők számítanak a legismertebb megoldásoknak. Ezek jól bevált technológiák, víz- és energiafelhasználásuk azonban nem minden helyzetben kedvező. A következő években ezért nagyobb szerepet kaphatnak a precíziós, mikroöntözési rendszerek. Ide tartozik a felszín alatti csepegtetés, vagyis az SDI-technológia is.
Ennél a víz közvetlenül a gyökérzónába kerül, így mérsékelhető a párolgási veszteség, és pontosabban szabályozható a kijuttatott víz mennyisége.
A szakértő egy idei példát is említett. Egy felszín alatti rendszerrel öntözött kukoricánál nagyjából 50–100 milliméter kijuttatott víz mellett 13–15 tonna közötti hektáronkénti terméssel számolnak. Egy esőztető rendszer az ideihez hasonló időjárásban ezzel szemben akár 300–350 milliméter öntözővizet is igényelhet. A két példa közötti különbség jól érzékelteti, hogy a választott technológia a szükséges vízmennyiségre és az energiafelhasználásra is jelentős hatással lehet, hiszen a vizet ki kell termelni, szivattyúzni és el kell juttatni a növényhez.
A felszín alatti csepegtetés ugyanakkor nem minden gazdaság számára jelent ideális megoldást. A talaj, a vízbázis, a termesztett növény, a tábla adottságai, az energiaellátás és a rendelkezésre álló beruházási keret együtt határozza meg, melyik rendszer lehet gazdaságos.
A modern technológiák ráadásul már nem csak nagy, sík szántóföldeken alkalmazhatók. Megfelelő tervezéssel dombos és lejtős területeken is kialakítható öntözés, ami a dombvidéki rét- és legelőgazdálkodásban is új lehetőségeket teremhet.
A pénznél is nehezebb lehet összefogni
Az öntözés terjedését nem csak a beruházási költség lassítja. A hazai birtokszerkezet sok térségben széttagolt, és sok gazdálkodó bérelt földön termel. Egy több évtizedre tervezett beruházásnál ez komoly bizonytalanságot jelenthet. Minél nagyobb területet lehet egy rendszerrel kiszolgálni, annál kedvezőbb lehet a fajlagos költség, ehhez viszont több földtulajdonosnak és gazdálkodónak kellene együttműködnie.
A beruházásokat a vízhez való hozzáférés, az infrastruktúra állapota, az engedélyezés és az információhiány is lassíthatja. Ebben ma részben az öntözéstechnikai cégek töltenek be tanácsadói szerepet. A Pipelife szakemberei is egyre gyakrabban találkoznak olyan gazdálkodókkal, akiknek már nem egy konkrét berendezés kiválasztásában, hanem a teljes rendszer megtervezésében van szükségük segítségre.
A következő években ezért egyre kevésbé az lesz a kérdés, hogy lehet-e öntözni egy adott területet. Sokkal inkább az, hogy milyen rendszerrel, mennyi vízzel és milyen költség mellett érdemes belevágni.