Fontos dolgot árult el Nagy István az agrártámogatások kifizetéséről

Braunmüller Lajos2024. március 19. 09:24

Az agrárium teljesítménye tette lehetővé azt, hogy tavaly a magyar gazdaság egésze nem szenvedett el kiemelkedő recessziót, amely nagy büszkeségre ad okot - mondta el Nagy István, a Portfolio Agrárium 2024 konferencián megtartott nyitóbeszédében. Hozzátette: a formálódó pályázatok nagy lehetőséget teremtenek, amelynek révén az ágazat hozzáadott értéke a kétszeresére nőhet az évtized végéig.

Van még remény arra, hogy nem fagynak el a gyümölcsösök – kezdte a beszédét a tárcavezető, aki szerint az előttünk álló éjjel is kritikus lesz ebben a tekintetben.

A miniszter beszédében kijelentette:

tudjuk, hogy nagyon nehéz körülmények voltak a tavalyi évben, de az, hogy a magyar gazdaság nem csúszott mélyebb recesszióba, az agráriumnak köszönhető. Be kell zsebelni ezt az elismerést, mert hatalmas teljesítmény ez.

Nagy István hozzátette: "a cél az, hogy 2030-ra 10-ről 15 milliárd euróra növeljük a magyar gazdaság exportteljesítményét. Ez tavaly 13,8 milliárd euró volt, amely szintén rekordot jelent."

Legyenek hát büszkék, és adjanak erőt ezek az eredmények a hétköznapi küzdelmeikhez, mert valóban kihívásokkal teli időszakot élünk.

- fogalmazott

Mint elmondta, 2023-ban új rekordot könyvelhetett el az ágazat a kifizetett agrártámogatásokban, a szektor szereplői sikeresen igényeltek 1400 milliárd forintot.

Ez is mutatja, hogy Magyarországon gazdabarát kormány van.

Tartják a támogatások értékét

A tárcavezető szólt a vidékfejlesztési támogatásokról szóló maximális 80 százalékos önrészről, amelyről kifejtette: ez uniós összevetésben is azt teszi lehetővé, hogy a magyar ágazat a legmagasabb szinten tudja a támogatások értékét megőrizni. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett: azzal, hogy a támogatási rendszer kettes pilléréből 25 százalékot átcsoportosított Magyarország az egyes pillérbe.

Így lehetett a területalapú mértékét megőriznünk, annak ellenére, hogy a Brexit megtörtént, és uniós szinten csökkent a támogatási keret reálértéke.

200 milliárd várható

A szakminiszter szólt a megjelenő pályázatokról is. Mint elmondta, hivatalosan is megjelent az első felhívás, és hamarosan megismerhető lesz a többi is. Az olyan területek, mint az élelmiszeripar, a takarmányipar vagy a kertészet, 200 milliárdos pályázati csomaggal élhet. Ebből 50 milliárd a kisebb szereplőknek szól, 150 milliárd pedig a nagy, komplex szereplőknek. Hozzátette:

Ez csak az első év, ezt szeretnénk folytatni 2027-ig.

Mint elmondta, úgy számolnak, hogy év végén újabb beruházási pályázati kör indul, amelynek segítségével a precíziós gazdálkodás, valamint a terményszárítás, és -tisztítás területén élhetnek a szereplők a pályázatokkal.

A miniszter emlékeztetett: az elmúlt időszakban 165 ezer egységes kérelem érkezett, 155 ezer gazdálkodó mintegy 350 milliárdos támogatási keretre nyújtott be igényt.

Azt várom el a kifizetésben, hogy a kifizetések zökkenőmentesen történjenek a továbbiakban is

fogalmazott.

Új könnyítések jöhetnek

Nagy István emlékeztetett: az új Közös Agrárpolitika is formálódik, az Európai Bizottság javaslatának célja a rendszer egyszerűsítése, hiszen nagy adminisztrációs terhek nehezednek mind a gazdálkodókra, mind a tagállamokra

– tette hozzá

Az Európai Bizottság javaslatához több fontos magyar javaslat is érkezett, amelyek elsősorban a feltételesség szabályainak könnyítését célozzák, de ilyen javaslat a vetésváltás terménydiverzifikációval való kiváltásának lehetősége, vagy a 10 ha alatti gazdálkodók felmentése egyes szabályok alól.

Nagy kérdés, hogy az Európai Parlament képes-e még a választások előtt álláspontot kialakítani az ügyben. Akárhogyan is alakul ennek a brüsszeli csomagnak a sorsa, a magyar kormány tovább küzd a további egyszerűsítésért.

Mint elmondta, a küszöbön álló uniós elnökségre Magyarország agrártémákkal is készül, amelynek célja a piaci helyzet felülvizsgálata. Hozzátette:

Gondolnunk kell a kontinens élelmiszerellátására, fel kell lépnünk az élelmiszerpazarlás ellen is.

Címlapkép forrása: Agrárszektor

Címkék:
agrártámogatás, agrárium, agrárszektor, közös-agrárpolitika, agrártámogatások, portfolio-csoport, agrárszektor.hu, nagy istván, agrárium-2024,