Megszólalt Csányi Sándor: így élhetik túl a magyar vállalkozások a koronavírus-járványt

agrarszektor.hu2020. május 2. 07:00

Csányi Sándor, a Bonafarm Csoport tulajdonosa, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, valamint az MLSZ elnöke volt a vendég a Brain Bar élő videósorozatának legfrissebb részében. A vállalkozó, cégtulajdonos többek között arról is beszélt, volt-e a koronavírus-járvány alatt veszélyben Magyarország élelmiszerellátása, hogyan fordíthatja előnyére egy vállalkozás ezt a mostani válságot, de szó esett az agrár-felsőoktatás átszervezéséről, valamint a hazai gazdasági várakozásokról, és az állam gazdasági szerepéről is.

Általában igaz az a pozitív mítosz, miszerint Magyarország teljes mértékben képes az önellátásra, sőt, alapvetően hazánk termelési potenciálja többre is képes, mint az ország szükséglete - mondta el Csányi Sándor a Brain Bar élő videósorozatának legfrissebb részében. Hozzátette, egy élelmiszert, legyen az akár hús, vagy tejáru, akkor lehet csak megtermelni, ha a teljes folyamat kontroll alatt van a földtől kedve, az állattenyésztésen át, egészen az élelmiszeriparig. 

Nálunk egymásra épülnek a cégek, így zavartalan volt az ellátás, ugyanakkor vannak apró tanulságok, a Mizo-nál például problémát okozott, hogy a kupak Olaszországból érkezik. Végig kell gondolni a válság tanulságait: az alapvető élelmiszerek teljes körét, a csomagolástól kezdve a logisztikáig, tudni kell biztosítani a jövőben, felkészülve arra, ha hasonló válság bekövetkezne

- hangsúlyozta a vállalkozó. 

Csányi Sándor a kisvállalkozásokra is kitért, kiemelte, a kisvállalkozások mindig nehezebb helyzetben vannak, hiszen sokkal erősebb a verseny a környezetükben, mint a nagyobb vállalatok esetén, és a tartalékuk is kevesebb. Az elnök szerint a legjobb stratégia most az lehet a kisvállalkozások számára, hogy amíg a termékeik iránti kereslet nem tér vissza, addig megpróbálnak költséget minimalizálni, és felkészülnek a versenyre. 

Valóban mély ez a válság, de nem lesz tartós, be fog indulni az élet, és az lesz versenyelőnyben, aki felkészül az indulásra. 
Forrás: MTI/Illyés Tibor

Arra a kérdésre, hogy az Európai Unió mennyire volt hatékony a válság alatt, mennyire segítette a tagállamokat, Csányi Sándor elmondta, szerinte az európai szervezetek nem sok segítséget nyújtottak az országoknak, illetve a kormányoknak. Kiemelte, minden ország egyedül, vagy a szomszédokkal, bilaterális úton intézte a dolgait, például a határzárkérdések, 

 én úgy látom, hogy az unió eltűnt az életünkből erre az időszakra. 

Csányi Sándor arról is beszélt, hogy szerinte szükség lenne egy olyan állami eszköz kialakítására a hipermarketek vonatkozásában, ami legalább a friss termékek és az alapvető termékek kapcsán arra ösztönzi az áruházakat, hogy magyar termékeket vegyenek. Mint mondta, erősebb szabályozásra lenne szükség annak érdekében, hogy a hazai termékek legyenek nagyobb mennyiségben a boltokban. 

Nagyon fontos lenne, hogy a feketekereskedelem visszaszoruljon. Meg kell becsülni azt a magyar termelőt, aki legálisan, adót fizetve, minden egészségügyi szabályt betartva termel, azokkal szemben, akik feketén termelnek, vagy adót csalnak, vagy más módon szereznek versenyelőnyt. 

A beszélgetés során az a kérdés is felmerült, miszerint igaz-e az a hír, hogy Csányi Sándor lesz a teljes magyar mezőgazdasági felsőoktatásért felelős új alapítvány elnöke. A vállalkozó arról tájékoztatott, hogy egyelőre nincs ilyen kinevezése, sem felhatalmazása, ugyanakkor hozzátette, hogy foglalkoznak az agrár-felsőoktatás átszervezésével. 

Címkék:
élelmiszer, élelmiszeripar, oktatás, válság, járvány, szabályozás, bonafarm, csányi-sándor, koronavírus,