Kinyíltak a pénzcsapok: rengeteg magyar örülhet, milliárdokat osztanak szét

agrarszektor.hu2023. március 22. 09:33

A kivételesen aszályos tavalyi év veszteségeinek mérséklésére március 31-ig több mint 22 ezer termelő részesül összesen 50,6 milliárd forint mezőgazdasági kárenyhítő juttatásban - közölte Nagy István agrárminiszter. A magyar kormány ennek érdekében az agrárkár-enyhítési alap forrásait több mint négyszeresére emelte.

A történelmi léptékű szárazság okozta károk enyhítése az agrárpolitika számára kiemelt feladat a gazdálkodók talpon maradásának segítése érdekében. Tavaly kifejezetten súlyos aszály pusztított az ország mezőgazdasági területeinek 80 százalékán, melyből 1,45 millió hektárra jelentettek be aszálykárt - hangsúlyozta Nagy István. Egyúttal a miniszter kijelentette, hogy a 2022. évi károk kompenzálására az erre jogosult 22.583 gazdálkodónak 2023. március 31-ig 50,6 milliárd forint kerül kifizetésre. Ebből 49,7 milliárd forint az aszálykárok után, a többi forrás pedig más káresemények ellentételezésére. Kiemelte, a többletforrások biztosításával a kormány az agrárkár-enyhítési alap forrásait több, mint négyszeresére emelte - írja az AM közleményében.

Az elmúlt évtizedben tudatosan fejlesztett mezőgazdasági kockázatkezelési rendszerben a kárenyhítési alap mellett a díjtámogatott növénybiztosítások jelentenek komoly segítséget. A biztosítási díjtámogatásoknak köszönhetően többszörösére emelkedett az aszálybiztosítással rendelkező gazdaságok száma, így a mezőgazdasági biztosítással foglalkozó társaságok mintegy 41 milliárd forintot fizettek ki az érintetteknek a tavalyi aszálykár és más, a szélsőséges időjárás okozta károk enyhítésére. A 2022. évi, történelmi léptékű aszály következményeinek kezelése érdekében a kormány Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzset állított fel, amelynek javaslatára rendkívüli intézkedéseket is hozott a mezőgazdasági termelés finanszírozási hátterének biztosítása érdekében. A kormány gazdálkodói hitelek finanszírozási lehetőségeinek megsegítésére hitelmoratórium lehetőségét biztosította az agárszektor számára, amelynek révén a termelők 286,6 milliárd forintnyi mezőgazdasági hitel visszafizetéséhez kapcsolódóan kaphattak 2023 végéig haladékot.

A kis- és középvállalkozások piaci alapú, változó kamatozású és nem kamattámogatott hiteleihez kapcsolódóan kamatstop került bevezetésre a tavalyi év végétől. Szintén a tavalyi aszályra való tekintettel a korábbi éveknél is nagyobb összeg erejéig, 322 milliárd forint értékben történt meg az uniós közvetlen terület- és állatalapú támogatások előleg- és részfizetése, amelyhez a kormány ugyancsak megteremtette a szükséges finanszírozási és technikai feltételeket. Az aszály által sújtott mezőgazdasági termelők és az állattartók számára, forgóeszköz finanszírozásuk segítése érdekében megnyílt a kiemelt, legfeljebb 14 százalékos kamattámogatás lehetősége az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel keretében.

Szintén 2022-ben az üzemanyag hatósági ár mezőgazdasági gépekre történő kivételes alkalmazása révén mintegy 39 milliárd forintot takarítathattak meg a mezőgazdasági termelők. A mezőgazdaság finanszírozási helyzete érdekében tett intézkedéseknek, a korábbi évek ágazati pénzügyi erősödésének is köszönhetően a magyar mezőgazdaság helyzete a tavalyi tragikus aszály súlyos következményei mellett is stabil, melyhez a kárenyhítési alapon keresztül is most komoly segítséget kapnak a gazdálkodók - tette hozzá az agrárminiszter.

Címkék:
kárenyhítés, aszály, mezőgazdaság, kkv, agrártámogatás, kormány, gazdálkodók, agrár-széchenyi-kártya, forint, termelők,