Fontos kijelentést tett Nagy István: erre számíthatnak a magyar gazdák idén

agrarszektor.hu2024. január 1. 12:34

Nagy István újévkor is üzent a magyar gazdáknak. Az agrárminiszter köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy az óév arra int mindenkit, hogy legyenek megfontoltak és óvatosak.

Nagy István a Facebook-oldalán üdvözölte a magyar gazdákat az újév alkalmából - olvasható a 24.hu oldalán. Az agrárminiszter a közösségi médiában közzétett videóban arról beszélt, hogy a kihívások korát éli az emberiség, elég csak a járványokra, a háborúkra vagy a szélsőséges időjárásra gondolni. Nagy István ezért azt üzente a gazdáknak, hogy nincs idő hátradőlni az év elején sem, hiszen „a magvetést megelőzi a tudatos tervezés és az előkészítés.”

A tárcavezető beszélt arról is, hogy a mindennapi élelmiszer biztosítása létkérdés, és a gazdáknak ebben a hektikus világban kell megfelelő válaszokat adniuk a kihívásokra, és ehhez mindenkinek változnia kell, nyitottnak kell lenni a tanulásra, az új technológiák megismerésére és alkalmazására. Nagy István azt is kiemelte, hogy a termelőknek a természet egyensúlyát fenntartva kell eredményesebben és versenyképesebben gazdálkodniuk. Mint mondta, a célok megvalósításához az agrártárcának pontos menterendje is van, ugyanis 2027-ig 2900 milliárd forintbólújulhat meg a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar. Az agrárminiszter Konrad Adenauer szavait idézve zárta üzenetét:

Amikor a többiek azt hiszik, lassan befejezzük, csak akkor kell tényleg nekilátni.

Címlapkép: MTI/Hegedüs Róbert

Címkék:
élelmiszeripar, fenntarthatóság, élelmiszer-biztonság, versenyképesség, facebook, agrárminiszter, újév, nagy istván,