agrarszektor.hu • 2021. július 5. 14:45
A ludak és darvak okozta károk a szántókon ma még lokálisak, de ez nyilván nem vigasztalja azt a gazdát, akinek éppen letapossák, lecsipegetik a vetését. A klímaváltozással egyre több lúd és daru tölti hazánkban a telet, ezáltal gyakrabban és jelentősebb mértékben keletkezhetnek károk a termőföldeken - erre pedig fel kell készülnünk.
Az ember természetpusztító, környezetátalakító tevékenysége a XX. században kapcsolt őrült sebességbe , ma pedig már ott tartunk, hogy a klímaváltozás, az élőhelyek felszámolása, a környezetszennyezés, az inváziós fajok térnyerése lényegében a teljes földi ökoszisztéma összeomlásával fenyeget. A legnagyobb veszélyben a vizeink vannak, a sivatagosodás immár nemcsak sötét jóslat, hanem a kontinensek zömén megfigyelhető-mérhető folyamat - a Kárpát-medence e tekintetben különösen érintett - írja a 24.hu.
A vizeink megóvása végső soron az ivóvizünk megőrzését jelenti, hiszen annak léte és minősége a vízi élővilág egészségén, komplexitásán múlik. A természet és az ember egészsége pedig elválaszthatatlan egymástól. Egyes állatok azonban képesek gazdasági károkat okozni, amire viszont nem lehet válasz a további pusztítás. A "vízimadarak" egy rendkívül bő, világszerte több ezer fajt magában foglaló kategória. Azok a madarak tartoznak ide, amelyek életciklusának jelentős része a vízhez kötődik, legyen szó táplálkozásról, utódnevelésről vagy akár éjjeli szállásról. A hazánkban honos fajok közül négy érdemel említést a "gazdasági károkozással" összefüggésben, méghozzá a kárókatonán és a kis kárókatonán kívül a daru, a nyári lúd és a nagy lilik.
- árulta el a lapnak Dr. Végvári Zsolt, a Vízi Ökológiai Intézet (VÖI) igazgatója.
A daru a láperdőket kedveli, amelyek nagy területeket borítottak a jégkorszaki Kárpát-medencében, ám a klíma melegedésével is megtalálta a számítását európai viszonylatban immár legdélebbi költési területén: elsősorban a Hanságban, az Ecsedi-lápon, a Hortobágyon, a nagyobb mocsarakban - aztán viszont jött az ember. A XX. század elején eltűnt Magyarországról a több évszázados vadászati nyomás és a mocsarak lecsapolásának hatására, hogy aztán bő száz évvel később újra megjelenjen: az első költő pár 2015-ben jelent meg a Balaton-felvidéken. A visszatérésük oka a sikeres oka pedig nem más, mint az élőhely-rekonstrukció, aminek köszönhetően az északi területeken a darvak egyedszáma robbanásszerűen megnőtt.
Mára az átvonuló és áttelelő állomány jelentősen gyarapszik, míg egyelőre csak egyetlen pár rendszeres fészkelését sikerült bizonyítani. Azt pedig nagyon fontos kiemelni, hogy a daru a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság címerállata, védett, természetvédelmi eszmei értéke 50 ezer forint. Felmerülhet a kérdés, hogy néhány madár milyen kárt tud okozni, ám a problémát a legkevésbé sem a hazai létszám okozza, hanem az, hogy az északi állomány télen délebbre vonul, Magyarország pedig az egyik fő útvonalon fekszik: ősszel százezres nagyságrendben érkeznek a darvak elsősorban a Hortobágyra.
Az éjszakákat sekély tavakban ácsorogva töltik, ahol hamar kiszúrhatják a közeledő veszélyt, napközben azonban főleg mezőgazdasági területeken táplálkoznak, és felcsipegetik az elhullott vagy elszórt gabonát, a kultúrnövények hajtásait. Több tízezer éhes csőr azért már szép munkát képes végezni, bár hazánkban elsősorban a lábon hagyott kukoricát, illetve a nem megfelelő vetési technológiával kezelt földeket "veszélyeztetik". Spanyolországban a paratölgyeknek a disznók etetésére szánt makkját dézsmálják, Franciaországban a gabonát, Izraelben pedig a pisztáciát.
A vonuló darvak csak kisebb pontokon sűrűsödnek - itt okozhatnak mezőgazdasági károkat is -, és nem tudni, hogy miért. A vonuló madarak viselkedésének megértésével fel lehetne készülni az esetleges védekezésre is, előbbi érdekében folynak a kutatások, utóbbiról pedig a tárgyalások az érintettek bevonásával. a darvak okozta kár Magyarországon egyelőre lokális és elenyésző, ám egyrészt ezt sem intézhetjük el egyetlen legyintéssel, másrészt az egyre enyhébb telek feltételezik, hogy a jövőben mind több és több daru fog áttelelni nálunk, ami egyúttal törvényszerűen növeli a potenciális károkozást.
Utóbbi ugyanígy igaz a ludakra is, de az ő tevékenységük már most is jóval komolyabb a darvakénál. Itt két fajról van szó, a nyári lúdról és a nagy lilikről. A nyári lúd a maga 75-90 centis testhosszával és kitárt szárnyai 150-180 centijével, illetva az akár négy kilogrammos súlyával megint csak egy "óriás". A nyári lúd az egyetlen, hazánkban fészkelő lúdféle, a legtöbb házi "liba" őse, állománya annyira stabilizálódott, hogy 2012 óta Magyarországon már nem védett, sőt, vadászható.
A melegedő klíma okán mostanában már a telet is növekvő számban töltik itthon, és százezrével csatlakoznak hozzájuk az északkeletről, Szibéria térségéből érkező rokonaik, a nagy lilikek, és persze ők sem mennek tovább, ha nem muszáj. Akárhogy is lecsapoltuk a vizeinket, szárad az ország, a kontinensen belül még mindig a vízimadarak egyik paradicsomának számítunk.
- árulta el Végvári Zsolt, majd hozzátette, hogy mindez azonban csak néhány régió néhány pontját érinti, tevékenységük egy része ráadásul pozitív is lehet.
Ebben az esetben is felmerül egyébként a riasztás, mint megoldás, illetve a nyári lúd és a nagy lilik is vadászható faj. Csakhogy hazánkban nagyon sokszor keverednek velük olyan fokozottan védett, a kipusztulás szélén álló madarak, mint a kis lilik és a vörösnyakú lúd. Sokszor nem könnyű őket kiszúrni sem a tömegben, ráadásul a kis lilik hasonlít is a nagy lilikre, ezért a vadászat szempontjából is nagyon finom szabályozásra van szükség, fokozottan védett fajoknál pedig a riasztás is tilos. Ez esetben is az állatok mind jobb megismerése, a további kutatás hozhat eredményt.
Azt pedig ismételten lényeges kihangsúlyozni, hogy az enyhülő telek nagyobb madártömeget jelentenek, ami gyakoribb és jelentősebb károkozást hoz magával. Erre fel kell készülni, méghozzá a tudomány segítségével, a természetvédelem és a gazdálkodók közös érdekei mentén: állami kártérítéssel, termelési technológiákkal, szerkezetátalakításokkal.