Szörnyű tragédia: világszerte veszélyeztetett állatot lőttek le a Hortobágyon

MTI2021. november 13. 12:00

Világszerte veszélyeztetett vörösnyakú ludat lőttek le a Hortobágyon - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az MTI-vel.

A Hortobágyi Nemzeti Park területén november 5-én találták meg az elpusztult vörösnyakú ludat, amelyről a vizsgálatok során kiderült, hogy testében ólomsörét volt. A vörösnyakú lúd a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján a sérülékeny besorolású fajok közé tartozik, világállománya csökkenő, mindössze 18-19 ezer pár - olvasható a közleményben.

Mint írják, a faj átvonuló- és telelőterülete részben a klímaváltozás következtében fokozatosan nyugatra tolódik, így Magyarország szerepe és felelőssége is jelentősen nő a nemzetközi védelem terén. A vörösnyakú lúd állományának magyarországi súlypontja a Tiszántúlon található, így ezeken a területeken kiemelt szerepe van a vadászati korlátozásnak, hiszen a fokozottan védett lúdfaj szinte minden alkalommal a vadászható nagy lilik csapataihoz társul, sok esetben pedig a védett területeken kívül táplálkozik.

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a vadászati szabályozás az idei évig figyelembe vette a természetvédelmi elvárást, hiszen a tiszántúli megyékben a vadlúdvadászat az országos vadászati idényhez képest szűkített időintervallumban, december 1. és január 31. között volt lehetséges. Ez megváltozott, az egész ország területén egységesen október 1-től lehetséges a vadlúdvadászat, ahogy arról az Agrárszektor is beszámolt.

Publikált kutatások alapján a vörösnyakú lúd október végén érkezik a térségbe, a vonulási csúcs általában novemberben észlelhető, decemberben pedig jelentősen csökken az állományuk, ezért különösen fontos a faj szempontjából kiemelt területeken a vadászati korlátozás fenntartása. Annak érdekében, hogy ez az eset a jövőben ne ismétlődhessen meg, az MME azt kéri többek között az Agrárminisztériumtól, hogy szüntessék be a vadlúdvadászatot az érintett Natura 2000 különleges madárvédelmi területeken, készítsék el a vörösnyakú lúd fajmegőrzési tervét, valamint indítsák be a közös, vadászati, mezőgazdasági és természetvédelmi szakmai programot az illegális lelövések megelőzése érdekében - áll az összegzésben.

(Címlapkép forrása: Wikimedia Commons)

Címkék:
natura-2000, vadászat, védett, madárvédelem, természetvédelmi-terület, elpusztult, magyar-madártani-és-természetvédelmi-egyesület, megőrzés, elpusztít, vadlúd, mme, fajvédelem, védett-állat, vadászati-idény,