agrarszektor.hu • 2026. augusztus 16. 14:01
A klímaváltozás Magyarországon már ma is érezhetően csökkenti a gyepek termőképességét, és ezzel együtt mérsékli a legeltethető állatlétszámot, különösen a száraz, gyengébb vízellátottságú területeken. A jövőben nem az lesz a kérdés, hogy mennyi állatot bír el a gyep, hanem az, hogy az adott év csapadék- és hőmérsékleti viszonyai mellett mennyire rugalmasan tudjuk igazítani a legeltetést a változó eltartóképességhez - olvasható a NAK oldalán.
Hazai klímajelentések szerint az elmúlt évtizedekben Magyarországon az éves átlaghőmérséklet emelkedett, a nyarak melegedése különösen erős, miközben a csapadék eloszlása kiszámíthatatlanabbá vált. Egyre gyakoribbak a hosszú aszályperiódusok, amelyeket rövid, intenzív záporok szakítanak meg; ez a mintázat a gyepgazdálkodás szempontjából kedvezőtlen, mert a víz nagy része lefolyik, a talajnak kevés ideje marad a beszivárgásra. Európai modellek azt mutatják, hogy a század második felében a füves területek produktivitása különösen a mediterrán és közép-európai térségekben csökken, főként a növekedési időszak rövidülése és a nyári aszályok gyakoribbá válása miatt.
Magyarországon több mint 1,1 millió hektár gyepterület található, ami a mezőgazdasági terület jelentős hányadát teszi ki, és kulcsszerepet játszik az állattenyésztésben. Egy hazai gyepgazdálkodási áttekintés szerint a száraz gyepek adják az országos gyeplefedettség mintegy 55%-át, miközben a teljes gyephozamnak csak körülbelül 26%-át biztosítják, ami jól jelzi, hogy termőképességük sérülékeny a vízhiánnyal szemben. Ezzel szemben a nedves gyepek területi részesedése mindössze 7% körüli, de a hozamnak közel 45%-át adják, ezért a vizes élőhelyek megőrzése és vízvisszatartó képességük fenntartása kulcskérdés.
A hagyományos gyepgazdálkodási számítások nagyjából 577 800 állategységnyi legeltethető kapacitást becsültek az országos gyepterületre. Ezek az értékek azonban azt feltételezik, hogy a hozam évről évre viszonylag stabil, ami a klímaváltozás miatt egyre kevésbé igaz: aszályos években a hozam jelentősen visszaeshet, míg nedves években átlagnál magasabb is lehet. Nemzetközi értékelések hangsúlyozzák, hogy az állatsűrűséget a gyep aktuális, évjáratspecifikus termőképességéhez kell igazítani, és tartós szárazság esetén elkerülhetetlen a legeltethető állatlétszám időleges csökkentése.
Az állatok taposása elsősorban a talaj felső 5-10 centiméterében növeli a talajtömörséget, csökkenti a makropórusok arányát, és rontja a vízáteresztő képességet. Száraz, aszályos időszakban a talaj felszíne merevebb, könnyebben porlik és kérgesedik, így a taposási károk nagyobbak: csökken a beszivárgás, növekszik a felszíni lefolyás és a szélerózió kockázata. A taposás egyben gátolja a gyökérzet mélyebb behatolását, ami tovább csökkenti a növények vízfelvevő képességét és lassítja a gyep regenerációját, különösen ismétlődő aszályok esetén.
Hazai hosszú távú vizsgálatok félszáraz északi-középhegységi gyepeken kimutatták, hogy a túllegeltetett legelőkön a fajösszetétel erősen degradálódik: a gyom- és zavarástűrő fajok aránya megnő, miközben a természetvédelmileg értékes fajok visszaszorulnak. Ugyanakkor enyhe legeltetési nyomás és kaszálással kombinált kezelés mellett a fajszám, a gyep stabilitása és hosszú távú ellenálló-képessége javul, ami azt sugallja, hogy klímaváltozás idején a mérsékelt, mozaikos hasznosítás a leginkább fenntartható.
Klímaszempontból a pannon síksági homokgyepek, a száraz löszgyepek és a szikes puszták tartoznak a legveszélyeztetettebb kategóriába. Ezeken a területeken a talaj vízmegtartó képessége eleve gyenge, a sekély termőréteg és a nagy párolgás miatt az aszályok hatása gyorsan és látványosan jelentkezik a gyepállományon. Az ilyen gyeptípusokon a túllegeltetés és a tartós taposás könnyen vezet kifúvásokhoz, kopár foltokhoz, homokmozgáshoz, ami nemcsak takarmánytermelési, hanem természetvédelmi szempontból is súlyos károkat okoz.
Aszályos években indokolt az állatlétszám csökkentése, elsősorban a legszárazabb, gyengébb hozamú felszíneken, míg jobb csapadékellátottságú időszakban a legeltetés visszaállítható a normál szintre. A gyep eltartóképességét a gyep hozama mellett egyre inkább a talajállapot határozza meg, ezért az okszerű talajkímélő üzemmód a legeltethető állatlétszám fenntarthatóságának alapfeltétele.
A melegedő klíma sok helyen meghosszabbítja a vegetációs időszakot: a fű növekedése korábban indul tavasszal és később fejeződik be ősszel, miközben a nyári csúcsidőszakban erősebb hozamvisszaesés és vízhiány jelentkezik. A gyakorlatban ez azt eredményezi, hogy a legeltetési idény átrendeződik: felértékelődik a tavaszi és őszi legeltetés, míg a nyári, aszályos periódusokban a legeltetést rövidíteni, szüneteltetni vagy alternatív takarmányforrásokkal kiváltani célszerű. Hazai gyepgazdálkodási szakértők hangsúlyozzák, hogy aszály idején a gyepet nem szabad bolygatni: ilyenkor csökkenteni kell a legeltetés időtartamát, emelni kell a tarlómagasságot, és elegendő pihenőidőt kell biztosítani a növényzet regenerációjához.
Az európai és magyar szakirodalom egyaránt kiemeli, hogy a klímaváltozás hatásaihoz való sikeres alkalmazkodás a gyepek esetében egyszerre igényel fajösszetétel-módosítást, vízgazdálkodási fejlesztéseket és rugalmas legeltetési rendszert. Mély gyökerű, szárazságtűrő pázsitfüvek és pillangósok nagyobb aránya javíthatja a takarmánybiztonságot, a talaj szén- és nitrogénforgalmát, és növelheti a gyep ellenálló-képességét a szélsőséges éghajlati eseményekkel szemben. Emellett elengedhetetlen a differenciált, extenzívebb legeltetés, a rotációs legeltetés, a hosszabb pihenőidők és a talajkímélő taposási gyakorlatok bevezetése, hogy a magyarországi gyepek a jövőben is képesek legyenek fenntartható módon eltartani az állatállományt a szárazodó klímaviszonyok között.