Berla Attila • 2026. november 5. 15:07
Jelentős veszteségekkel szembesülnek a sertés- és tejtermelők, miközben a baromfiágazatban is egyre több jel utal arra, hogy nehezebb időszak következhet.
Jelentős veszteségekkel szembesülnek a sertés- és tejtermelők, miközben a baromfiágazatban is egyre több jel utal arra, hogy nehezebb időszak következhet. A sertéstartóknál a magas takarmányköltségek és az alacsony értékesítési árak egyszerre rontják a jövedelmezőséget, a tejtermelők pedig már egy éve önköltség alatti árakkal kénytelenek dolgozni. A piaci szereplők szerint a termelésnek alkalmazkodnia kell a kereslethez, ugyanakkor a beruházások folytatása, a hatékonyság javítása és a hazai feldolgozás erősítése is fontos feladat marad.
A kukorica gyakorlatilag kiárazta magát a sertéstenyésztésből, ugyanakkor más ukrán gabonafélékre nagy szükség lett volna idén – mondta Bakó Gábor, a Bonafarm Csoport sertéságazati igazgatója. Szerinte európai szinten jelentős termeléscsökkenésre lenne szükség ahhoz, hogy javuljon a sertéspiaci helyzet. A kérdés az, hogy az egyes országok mekkora részt veszítenek a termelésből, és Magyarország is azok közé tartozhat, amelyek jelentős visszaesést szenvednek el. A szakember arról is beszélt, hogy már nagyobb termelők csődjeiről is hallani, és politikai döntések is befolyásolják az ágazat helyzetét Európában. Hozzátette, a sertéspiacon legkorábban 2027 második felére következhet be emelkedés és rendeződés, addig azonban több kisebb és nagyobb gazdálkodót is elveszíthet az ágazat, mivel nem mindenki tudja átvészelni a következő év második feléig tartó időszakot. A termelést ezért európai szinten is a felvevőpiachoz kell igazítani.
Bakó Gábor szerint a hosszabb távú vízió nem változott. A korábban kialakult egyensúlyi helyzet mellett tovább lehetne dolgozni, a stratégiai célok pedig változatlanok maradtak. A már elindított beruházásokat folytatják, noha a finanszírozás nehézséget jelent, és a fejlesztéseket nem állították le. A szakember a méret és a működési hatékonyság növelését is fontosnak nevezte, emellett arra figyelmeztetett, hogy az elmúlt években számos állatbetegséggel találkoztak Magyarországon, amelyekre a jövőben is fel kell készülni.
A sertéstermékpálya jelenlegi helyzetét rendkívül kritikusnak nevezte Hollósy Tibor, a Kometa 99 Zrt. ügyvezető-helyettese is. Szerinte ilyen állapotban még nem volt az ágazat, és a termelőknek szükségük lett volna az ukrán kukoricára. A számok szerinte egyértelműen mutatják a problémákat: egy malacon mintegy 12 ezer forintot veszít a gazda, ha pedig az állatot teljesen felhizlalja, a veszteség elérheti a 15 ezer forintot. Eközben az értékesítési árak 25 százalékkal maradnak el az előző év azonos időszakának szintjétől. A Kometa vezetője szerint legkorábban a második negyedévben következhet be változás, miközben a keresleti oldal növekedésére nem számítanak, és az afrikai sertéspestis veszélye is fennáll. Emiatt a termelői volumennek kell alkalmazkodnia a piachoz. Különösen a kis- és közepes méretű telepek fennmaradása kérdéses, hiszen nem tudni, meddig képesek átvészelni a jelenlegi időszakot.
Hollósy Tibor hangsúlyozta, hogy a teljes sertéstermékpályában kell gondolkodni, és fontos lenne, hogy az alapanyagtól a késztermékig Magyarországon történjen az előállítás. A vállalat továbbra is elkötelezett a fejlesztések mellett, ezért a feldolgozókapacitását is megduplázza és ez a beruházás jelenleg is folyamatban van. Hozzátette, hogy a Kometa magyarországi méretben a nagyobb vállalatok közé tartozik, európai összehasonlításban azonban ez már nem jelent kiemelkedő nagyságot, ezért a növekedés és a versenyképesség javítása is szükséges. A végső cél az ügyvezető-helyettes szerint az, hogy a sertéstartó nyereséget tudjon elérni, a feldolgozó is profitábilisan működjön, a magyar fogyasztók pedig Magyarországon előállított termékeket vásárolhassanak. Ehhez az innovációra is szükség van és a fejlesztéseknél az energiafelhasználást a lehető leghatékonyabban kell megoldani, a mesterséges intelligencia alkalmazása pedig a munkaerő-hatékonyság javításában kínál lehetőségeket.
Az ukrán kukorica szerepéről eltérően látja a helyzetet Szarka György, az Éden 96 Kft. tulajdonosa. Szerinte Magyarországon három gyárnak van szüksége az ukrán kukoricára, a többi szereplő pedig képes lehet nélküle is működni. Elmondta, hogy saját maguk állítják elő a takarmányt, és ebben a szegmensben 10 százalékos a kukorica aránya. Úgy látja, hogy Magyarországon átrendeződés zajlik, amely a kukorica vetésterületének rovására történik, és az állattenyésztők jelentős része kivette a kukoricát a takarmányozásból. A tulajdonos szerint az ukrán kukorica érkezése a gabonakereskedők számára jelenthet komoly hátrányt, mivel emiatt alacsonyabb áron kell értékesíteniük a terményt. A baromfiágazat elmúlt három évét ugyanakkor nem tartotta kedvezőtlennek, elmondása szerint még vásárolt takarmánnyal is lehetett profitot termelni. A baromfiágazat helyzetét a sertés- és tejpiacéhoz képest egészen másnak látja, de szerinte itt is megjelentek a nehézségek. Míg a sertéságazatban már korábban elkezdődött a visszaesés, a baromfinál idén augusztusban érezték meg a változást.
A csirke értékesítési ára szeptemberben kilogrammonként 50 forinttal volt alacsonyabb az előző év azonos időszakához képest, és a kilátások alapján további csökkenésre számít. A magyar piacon jelentős mennyiségű csirke van jelen, emellett sok lengyel áru is érkezik. Szarka György szerint valószínűleg nem a broilercsirkék időszaka következik, ezért a szereplőknek nehezebb időszakra kell felkészülniük. Ugyanakkor úgy látja, hogy ha nem történik rendkívüli esemény, akkor az előző időszakban elért profitból kezelhető lehet a visszaesés. A fejlesztések folytatását elengedhetetlennek tartja, szerinte előre kell menekülni, új ötletekre és innovációra van szükség.
Lajtos Lajos, a Gallus Csoport termelési igazgatója szerint az ukrán kukorica hiánya önmagában nem feltétlenül jelent problémát Magyarországon, ugyanakkor számos más területre is hatással lehet. Szerinte az országnak arra kell felkészülnie, hogy a kukorica mellett más kalászosokat is importálnia kellhet ahhoz, hogy egyensúlyban tartsa a termékpályát. A baromfiágazat egyelőre tartja magát, de a következő év első negyedévben visszaesés is bekövetkezhet. Lajtos Lajos úgy látja, hogy az ágazat ki fogja bírni a következő időszakot, és azok a szereplők, amelyek erre képesek, végrehajtják a már betervezett fejlesztéseket és beruházásokat. A spotpiaci árak változására ugyanakkor mindenkinek fel kell készülnie, és a felelős piaci szereplőknek, valamint a kistermelőknek is számolniuk kell azzal, hogy a baromfiágazatban is nehezebb időszak következhet.
A termelési igazgató szerint a baromfihús fogyasztása Európa-szerte és Magyarországon is növekszik, ezért továbbra is érdemes lehet baromfihús-előállítással foglalkozni. Fenntartható ágazatnak tartja az élelmiszer-előállításon belül. Lajtos Lajos szerint a vevők határozzák meg a feltételeket, és azok a szereplők maradhatnak a piacon, amelyek képesek megfelelni az igényeiknek. A friss hús biztosításában az élelmiszer-higiénia kiemelt jelentőségű. Emellett a következő időszakban a munkaerő hatékonyságára is nagyobb figyelmet kell fordítani, mivel ezen a területen Magyarország jelentős lemaradásban van más európai országokhoz képest.
A tejágazat szintén komoly nehézségekkel küzd – mondta Harcz Zoltán, a Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója. Elmondása szerint a termelők éves átlagban literenként 50–60 forinttal alacsonyabb áron értékesítik a tejet, mint korábban. A tejár jelentős ingadozását jól mutatja, hogy korábban 240 forintot is fizettek egy liter magyar tejért, máskor viszont 60 forintra is csökkent az ár. A jelenlegi nehézségek tavaly októberben kezdődtek, december óta pedig a gazdák önköltség alatti áron termelnek. A magyar nyerstej mintegy 20 százaléka exportként hagyja el az országot, miközben a boltok joghurt-, sajt- és vajkínálatának körülbelül 70 százaléka importból származik. Harcz Zoltán szerint a hazai piac kiszolgáltatott az európai tejfeleslegnek, amelynek mértékét a német többlettermelés is növeli.
A magyar tejfelvásárlásban augusztusban, szeptemberben és októberben folyamatos visszaesés volt tapasztalható. Az ügyvezető igazgató bízik abban, hogy a tejár Európában is fordulat előtt áll, mivel már láthatók erre utaló jelek, és úgy tűnik, hogy fokozatosan csökken a tejfelesleg. Várakozása szerint jövő tavaszig lassú áremelkedés következhet, az elemzők pedig a jövő év második felére várnak jelentősebb változást. A hosszabb távú kilátásokról szólva Harcz Zoltán elmondta, hogy egyes előrejelzések szerint több évtizedes távlatban a tejből kikerülhet a víz, és egyre nagyobb kereslet mutatkozhat a tej iránt. Addig azonban a termelőknek valahogyan ki kell tartaniuk. Magyarországon folyamatos koncentráció zajlik: egyre kevesebb termelő állít elő egyre több tejet. A feldolgozóknál jelentős fejlődés ment végbe, ugyanakkor az import miatt nagyjából kétszer annyi tejet dolgoznak fel, mint korábban. Az ügyvezető igazgató bízik abban, hogy a következő öt évben megvalósulnak az eddig elmaradt beruházások és fejlesztések. Szerinte az innováció és az energiahatékonyság irányába kell elmozdulni, emellett elengedhetetlen a magasabb hozzáadott értékű tejtermékek előállítása és az import visszaszorítása.