Az állattenyésztés fenntarthatóságáról szóló vitát jellemzően a takarmányértékesítés, a szénlábnyom és az erőforrás-felhasználás kérdései uralják. A nagy tételben alkalmazott takarmányösszetevők mellett azonban az alacsony bekeverési arányú funkcionális kiegészítők is fontos szerepet játszhatnak abban, hogy az állatok miként birkóznak meg a termelési nyomással, és miként csökkenthetők a teljesítménybeli vagy húsminőségi veszteségek. Az olívapép különösen érdekes példa erre. A kétfázisú extrakció során egy tonna olívabogyóból mintegy 200 kiló olívaolaj és nagyjából 800 kiló nedves pép keletkezik. Ezt a mellékterméket hagyományosan energiatermelésre, komposztálásra vagy - kevésbé kívánatos módon - hulladéklerakókba szállították. Az olívapép ugyanakkor megőrzi az olívabogyó természetes összetettségét, az úgynevezett tótumot, vagyis a rostok, a maradék lipidek, a fenolok és a triterpének komplexét. A gyümölcsben található triterpenoidok mintegy kétharmada és a fenolos vegyületek jelentős része ugyanis nem az olajba, hanem a visszamaradó frakcióba kerül.

A körforgásos értéklánc szempontjából figyelemre méltó, hogy a Nemzetközi Olívatanács adatai szerint egy 40 éves olívafa évente mintegy 110 kilogramm szén-dioxidot köt meg, ami literenként számottevő szén-dioxid-kompenzációt jelent. Bár ezek az értékek nem vetíthetők át közvetlenül az olívapépre, a melléktermék takarmányként történő hasznosítása kiterjeszti az ültetvény biomasszájából kinyerhető értéket, különösen akkor, ha a szárításhoz alacsony környezeti terhelésű energiát alkalmaznak.

A tótumhatás biológiai jelentőségét sejttenyészeteken végzett vizsgálatok is alátámasztják. Egy egyetemi laboratóriumban végzett, oxidatív stresszt vizsgáló kísérletben a standardizált olívapépet a hidroxi-tirozol és tirozol izomoláris kombinációjával hasonlították össze. Bár mindkét kezelés csökkentette az intracelluláris reaktív oxigénszármazékok szintjét, kizárólag az olívapép növelte több antioxidáns védelmi mechanizmus aktivitását is, mivel emelte a glutation szintjét, mérsékelte a lipidperoxidációt, valamint modulálta az Nrf2 antioxidáns szabályozó fehérjét kódoló NFE2L2 gén expresszióját. Ezt a szélesebb körű sejtvédelmet a tisztított fenolos vegyületek önmagukban nem tudták reprodukálni.

A biológiai hatást brojlerekkel végzett kísérletek is megerősítették. Egy 42 napos vizsgálatban az olívapépet csökkentett E-vitamin-tartalmú (40 mg/kg) tápokhoz adták 40, illetve 60 mg/kg-os dózisban. Az alacsonyabb E-vitamin-szint a várakozásoknak megfelelően fokozta az oxidatív nyomást. Bár a termelési mutatók, mint az élőtömeg, a takarmányfelvétel, a takarmányértékesítés vagy a vágási kihozatal, nem különböztek számottevően a kezelések között, a 60 mg/kg-os olívapép-kiegészítés bizonyult a leghatékonyabbnak a szöveti védelemben. Ez a dózis csökkentette a lipidperoxidációs markereket a mellizomban és az emésztőrendszeri szövetekben, növelte a combszövet antioxidáns kapacitását, és a legalacsonyabb "wooden breast" (fás mellizom) súlyossági fokkal járt együtt.

Az oxidatív egyensúly megbomlása ronthatja a takarmány, a víz és az energia teljesítménnyé, valamint húsminőséggé történő átalakításának hatékonyságát. A hőstressz, a nagy telepítési sűrűség, az oxidálódott takarmányzsírok és a gyors mellizom-fejlődés mind fokozzák az oxidatív terhelést, ami teljesítményromláshoz, elhulláshoz, szövetkárosodáshoz és feldolgozási veszteségekhez vezethet. A funkcionális kiegészítők fenntarthatósági hozzájárulása így nem elsősorban az alapanyag természetes vagy körforgásos eredetéből fakad, hanem abból, hogy mérhető biológiai eredményeken - az ellenálló képesség, a teljesítmény és a termékminőség fenntartásán - keresztül csökkentik az elkerülhető veszteségeket.