Nem várt csapás: brutális drágulás jöhet a húsoknál, ha ezt meglépi az EU
Megjelent a RaboResearch 2026. harmadik negyedévi jelentése a globális baromfiiparról.
Megjelent a RaboResearch 2026. harmadik negyedévi jelentése a globális baromfiiparról.
A zsúfolt, nagyüzemi tartás nagyobb antibiotikum-felhasználással, koncentrált trágyaterheléssel és a fertőző betegségek gyorsabb terjedésével is együtt járhat.
Ukrajna baromfihús-exportja volumenét tekintve növekedni tudott 2026 első felében, ám az ebből származó bevételek némileg elmaradtak az egy évvel korábbi szinttől.
Júniusban 1,7 százalékra csökkent a fogyasztói árak éves növekedési üteme hazánkban.
Brazília új ellenőrzési eljárásokat fog bevezetni a hús- és húskészítmények előállításánál.
Csökkent az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének élelmiszerár-indexe a széttartó alapanyagárak mellett.
Az Európai Parlament megszavazta a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezéséről szóló rendelet módosítását.
Baktérium esetleges jelenléte miatt egy szalámi visszahívását kezdeményezte a Lidl.
Skócia sertéságazata súlyos válságba került, mivel a termelők tartósan veszteségesek.
Rendkívüli módon felpörögtek a magyar vágóhidak az idei év első három hónapjában.
A Pápai Hús kivételével minden nagyobb húsfeldolgozó helytállt tavaly, és érdemben növelték az eredménytartalékot is.
A gyors szeletelt szárításban óriási lehetőségek rejlenek a húsfeldolgozás során.
Az európai élelmiszerpiac egyik legvitatottabb témája éveken át a „kettős minőség” volt.
Sokszor értetlenül állnak a polcok előtt: hogyan lehetséges, hogy egy kilogramm sertéshús olykor olcsóbb, mint egy kilogramm paprika.
Egyre több baromfihúst állít elő a legnagyobb ukrán baromfis cég európai divíziója.
Amíg Észtországban 15-25 százalékkal emelkedtek a baromfiárak, addig a szomszédos országokban stagnáltak vagy csökkentek.
A tagállami szakértőkből álló uniós bizottság kedden egyhangúlag szavazta meg a brazil húsbehozatal betiltását.
Mindeddig úgy tűnt, Kínát csak az ár érdekli - most hajlandóak többet fizetni a felelős termelésből származó húsért.
Harmadik egymást követő hónapban drágultak áprilisban az élelmiszer-alapanyagok a nemzetközi piacon.
Egyre növekszik a halal termékek piaca, a magyar agrárium már évek óta egyre komolyabb beszállítója a muszlim közösségeknek.

A kiváló minőség nem a betakarítás pillanatában dől el, hanem már a virágrügyek kialakulásától kezdve folyamatosan formálódik.
Lassan változik a magyar étrend, az árérzékenység még mindig jellemző a fogyasztók többségére.
Néhány egyszerű szabály betartásával egész nyáron egészségesen működhet a komposztáló, amely értékes tápanyagokkal gazdagítja a kert talaját.
Napjainkra a szántóföldi növények egyre inkább a bioalapú gazdaság alapanyagaivá váltak.
Az akusztikus AI-rendszer nem csodaszer, de jelentősen hozzájárul az állategészségügyi helyzetek kezeléséhez.
KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2026-ban is.
Reng Zoltán: hosszú távú gondolkodás nélkül nincs versenyképes agrárium