Váratlan, ami a magyar csirkehússal történik: te gondoltad volna?

Váratlan, ami a magyar csirkehússal történik: te gondoltad volna?

Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) Piaci Árinformációs Rendszerének (PÁIR) legfrissebb adatai szerint Magyarországon a vágócsirke élősúlyos termelői ára 5,8 százalékkal csökkent, míg a vágópulykáé 10,7 százalékkal emelkedett 2026 első harminchét hetében az előző év azonos időszakához képest. Hazánk baromfihúsexportja 29,5 százalékkal emelkedett a vizsgált időszakban, míg az import 23 százalékkal csökkent. A magyar baromfihús legnagyobb célpiacai továbbra is Lengyelország és Románia volt, miközben a legtöbb import baromfihús Lengyelországból érkezett.

Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) Piaci Árinformációs Rendszerének (PÁIR) legfrissebb adatai alapján Magyarországon az idei év első hét hónapjában nőtt a baromfifeldolgozás volumene. Az AKI vágási statisztikai adatai alapján ebben az időszakban hazánkban 489 ezer tonna (élősúly) baromfit vágtak le, 18,2%-kal többet, mint egy évvel korábban. Ebből a vágócsirke 371 ezer tonnát tett ki, ami 13,1%-os növekedést jelentett, míg a vágópulyka 47 ezer tonnát, ez 11,9%-kal több, mint egy évvel korábban. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján Magyarország baromfihúsexportja 29,5%-kal, 158 ezer tonnára emelkedett 2026 első hét hónapjában 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ezen belül a csirkehús kivitele 23%-kal, 114 ezer tonnára nőtt, míg a pulykahúsé 22%-kal emelkedett, eléve a 16 ezer tonnát. A magyar baromfihús legnagyobb célpiacai Lengyelország és Románia voltak.

Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a vágócsirke élősúlyos termelői ára 5,8%-kal 418,8 forint/kilogrammra csökkent, míg a vágópulykáé 10,7%-kal 707,2 forint/kilogrammra emelkedett 2026 első harminchét hetében az előző év azonos időszakához képest. Az egész csirke ára a vizsgált időszak kilónkénti 975 forintos árához képest csaknem 7,6%-kal lett olcsóbb, 901 forint volt az idei 37. héten. A csirkemellfilé feldolgozói értékesítési ára a bázisidőszakhoz képest (2126 forint/kilogramm) 5,6%-kal csökkent, így 1886 forint/kilogramm volt, míg a csontos csirkemell a korábbi kilónkénti 1300 forintról 6,6%-kal csökkent, 1184,9 forint/kilogrammra. A csirkemell (összesen) ára is csökkent 6,7%-kal, így az 1979 forint helyett már csak 1785 forint volt kilónként a megfigyelési időszakban, míg a csirkecomb kilója a tavaly ilyenkori 954 forintos árnál 8,5%-kal lett olcsóbb, így most már csak 837 forintba került.

Mit mutatnak a számok az Egyesült Államokban és az EU-ban?

Az Amerikai Egyesült Államok agrárminisztériumának (USDA) szeptemberi előrevetítése szerint az USA csirkehústermelése 3%-kal, pulykahústermelése pedig 2%-kal bővülhet 2026 harmadik negyedévében a tavalyi év azonos időszakához képest. Éves szinten a csirkehúsok termelése 3%-kal, a pulykahúsé 5%-kal növekedhet. Az USA csirkehúsexportja 2%-kal csökkenhet, míg pulykahúsexportja ugyanennyivel emelkedhet az idei év harmadik negyedévében, éves szinten előbbi 1%-kal mérséklődhet, míg utóbbi 5%-kal lehet több. Az egy főre jutó csirke- és pulykahúsfogyasztás egyaránt 3%-kal gyarapodhat 2026 harmadik negyedévében.

Az Európai Bizottság jelenleg rendelkezésre álló adatai szerint az unió (EU27) baromfihúsexportja 2%-kal 868 ezer tonnára emelkedett 2026. január és május között az előző év azonos időszakához képest. Az unió legnagyobb célországai továbbra is az Egyesült Királyság és Ghána voltak, amelyek együttesen az export 45%-át adták. Míg a brit piacra irányuló kivitel nem változott számottevően, a ghánai szállítások 15%-kal nőttek. A közösség baromfihúsimportja 6%-kal csaknem 450 ezer tonnára emelkedett ugyanekkor. Az import döntő része, 416 ezer tonna baromfihús változatlanul Brazíliából, Ukrajnából, Thaiföldről és az Egyesült Királyságból származott. Az Európai Bizottság adatai szerint 294 euró/100 kilogramm volt az egész csirke uniós átlagára 2026 első harminchét hetében, ami 1,2%-kal múlta felül az előző évit.

Kérdéses az is, hogyan fog átalakulni az Európai Unióba érkező baromfihúsok import, miután az EU szeptember 3-i hatállyal korlátozta a Brazíliából származó marha- és baromfihús behozatalát, mivel a dél-amerikai ország nem tudta hitelt érdemlően igazolni, hogy az antimikrobiális szerek használatára vonatkozó szabályozása megfelel a közösségi előírásoknak. Emiatt viszont egyre nagyobb az aggodalom a brit baromfiszektorban, ahol attól tartanak, hogy a korábban az EU-ba irányuló jelentős mennyiségű brazil csirkehús az Egyesült Királyságban köthet ki, ami súlyos nyomást gyakorolna a helyi termelőkre. Brazília közben már az uniós baromfihús-piac megnyitásáért lobbizik, az EU viszont még inkább kivárásra játszik.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM