Öntik ezt a húst a külföldi piacokra az oroszok: durva, hova megy a java

Öntik ezt a húst a külföldi piacokra az oroszok: durva, hova megy a java

agrarszektor.hu
Oroszország tavaly rekordmennyiségű, 40 ezer tonna pulykahúst exportált, ami 40 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Anatolij Velmatov, az Országos Pulykatenyésztők Szövetségének ügyvezető igazgatója egy moszkvai iparági rendezvényen elmondta: a bővülést elsősorban az afrikai és az ázsiai piacok kereslete hajtotta. 

A belföldi termelés szintén emelkedett. A kibocsátás 3,5 százalékkal nőtt, és elérte a 453 ezer tonnát. Ezzel a pulykaágazat megelőzte a teljes baromfiágazat becsült 2,3 százalékos bővülését. Az egy főre jutó oroszországi pulykafogyasztás tavaly 2,9 kilogramm volt. Velmatov szerint ez az érték a következő évtizedben akár meg is duplázódhat - írta a PoultryWorld.

Az export egyre inkább a feltörekvő piacokra irányul. A szállítmányok 38 százaléka Afrikába, 32,6 százaléka pedig Ázsiába került. A legfontosabb afrikai célországok között szerepelt Benin, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Libéria és Angola. Az ázsiai piacokon Kína, a Fülöp-szigetek, Hongkong és Malajzia is megjelent vásárlóként. Velmatov szerint a környező országokban az orosz pulykahús már sikeresen versenyez a marhahússal. Hasonló tendencia figyelhető meg a hazai piacon is, ahol a marha- és a juhhús fogyasztása tavaly visszaesett.

Az ágazat növekedését azonban jelentősen korlátozza a keltetőtojás hiánya. Velmatov elmondta, hogy elegendő tenyészállomány és stabil import mellett az iparág már idén elérhette volna a tervezett 600-650 ezer tonnás termelési szintet. A madárinfluenza és más súlyos állatbetegségek azonban visszatérően fellángoltak az Európai Unióban, az Egyesült Királyságban, Kanadában és az Egyesült Államokban. Ez globális keltetőtojás-hiányhoz vezetett. Az orosz import tavaly közel 20 százalékkal, 15 millió darabra esett vissza, és mintegy 40 százalékkal maradt el a 2023-as szinttől. Az ágazatot emellett munkaerőhiány és növekvő költségek is terhelik.

A teljes orosz baromfiágazatot nyomás alatt tartja az import növekedése is, különösen az olcsó kínai csirkefilé beáramlása. A hivatalos adatok szerint a Kínából érkező behozatal az elmúlt három évben 3600 százalékkal nőtt. Az olcsó fagyasztott filé egyre inkább kiszorítja a többi húsfélét a hazai feldolgozóiparból, ami végül túlkínálathoz és áringadozáshoz vezet.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Ha öntözünk, tegyük tudatosan! (x)

A sikeres gazdálkodó ismérve, hogy tudatosan hozza meg döntéseit. A tudatos döntéshozáshoz elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű adat, valamint az adatokból képzett információ.

Támogatott tartalom

Aktualitások a Kramer portfóliójában (x)

A Kramernél soha nem állnak meg a fejlesztések, az újdonságok és a portfólió optimalizálása. 2025-ben Hannoverben több új rakodót mutattak be a nagyközönségnek, mely immáron elérhető és rendelhető a piacon.

FIZETETT TARTALOM
EZT OLVASTAD MÁR?