Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!!
A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat.
Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 15.
Az első malajziai szállítmányt az ország legnagyobb pulykaipari vállalata, a Damate Group teljesítette – erről Valerij Falkov orosz tudományügyi miniszter számolt be egy sajtótájékoztatón. A Fülöp-szigetekre már az év elején megérkezett az első tétel pulykamellfilé, miután a cég 2025-ben megszerezte az exportengedélyt a helyi hatóságoktól. Oroszország jelenleg a globális pulykahúsexport 9 százalékát adja. Albert Davlejev, az Agrifood Strategies tanácsadó cég elnöke szerint 2030-ra a kivitel elérheti a hazai termelés 10 százalékát, ami nagyjából 65 ezer tonnát jelentene a jelenlegi mintegy 8 százalékkal szemben. Davlejev úgy látja, hogy az orosz termelők számára kedvezőek a kilátások, mivel mind az Egyesült Államokban, mind Európában csökken a pulykahús-előállítás.
Az exportbővülés ellenére az ágazat legfőbb szűk keresztmetszete továbbra is a keltetőtojás-ellátás. Tavaly Oroszország 15,1 millió pulyka-keltetőtojást importált, ami 14 százalékos csökkenést jelent 2024-hez, és csaknem 50 százalékos visszaesést 2022-höz képest – ismertette Anatolij Velmatov, a Pulykatermelők Nemzeti Szövetségének (NAPI) ügyvezető igazgatója. A tervezett termelési célok eléréséhez mintegy 18 millió importtojásra lenne szükség a hazai 37,2 milliós termelés mellett, vagyis 2025-ben körülbelül 3 millió keltetőtojás hiányzott a piacról. A behozatalban Németország vezet 32 százalékos részesedéssel, a további fő beszállítók pedig Kanada, Szlovákia, Franciaország és az Egyesült Királyság. Az összes többi ország együttesen az import mindössze 5 százalékát adja.
Az Agrifood Strategies korábbi elemzései szerint Oroszország rendelkezik a termelésbővítéshez szükséges földterülettel, takarmánybázissal és vágókapacitással is, hiszen sok feldolgozóüzem jelenleg csupán egy vagy másfél műszakban dolgozik a lehetséges kettő helyett. Mindez arra utal, hogy az ágazat növekedésének lényegében egyetlen valódi korlátja a keltetőtojás-hiány.











