Óriási változás a magyar boltokban: ezt jobb, ha mindenki tudja húsvétkor

agrarszektor.hu2023. április 6. 11:42

Az elmúlt években jellemzően a januári és a februári - vagyis a legkisebb forgalmú hónapokat követően - a húsvétot megelőző időszakban megugrott a boltok forgalma - mondta az InfoRádióban Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Ilyenkor jellemzően többet vásároltak, többet költekeztek az emberek, azonban a szakértő szerint 2023-ban a drágulás miatt más a helyzet. Az infláció jelentős erőforrásokat köt le a családok és a vállalkozások kasszájában, hiszen a vállalkozások körében a költségemelkedés tolja felfelé az árakat.

Azzal számolunk, hogy akár az árstopos termékekből, akár a megszaporodott akciós termékekből mennyiségben növekedni fog a forgalom. A többi áruterületen visszaesés lehetséges a korábbi évekhez képest. Ezt láttuk tavaly a második félévben és ezt láttuk az év elején is. Ez a kedvezőtlen árkörnyezet miatt van így

- fejtette ki az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

A tavalyi árakhoz képest átlagosan 40 százalékkal kerülnek többe a húsvéti ünnepekhez kapcsolódó élelmiszerek - közölte Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség elnöke. Szerinte ez annak köszönhető, hogy a kereskedők próbáltak kedvezőbb árképzést alkalmazni annak érdekében, hogy ne érvényesítsék teljes egészében a beszállítói áremelkedéseket. Hozzátette, az élősertés kilónkénti felvásárlási ára duplájára emelkedett tavalyhoz képest, ezért a kereskedőknek is alacsonyabb árrésű árakat kellett kialakítaniuk, hogy ne dráguljon sokkszerűen a sonka.

Címkék:
felvásárlási-ár, élelmiszer, áremelkedés, kereskedelem, sonka, ünnep, húsvét, felvásárlás, élősertés,