agrarszektor.hu • 2026. október 13. 14:23
Szeptember 24-én derült ki, hogy a jövő év folyamán végleg leáll a termelés az Ardo Austria Frost GmbH alsó-ausztriai telephelyén.
Súlyos csapás éri az osztrák mezőgazdaságot, miután a belga Ardo bejelentette a groß-enzersdorfi fagyasztottzöldség-gyárának bezárását. A döntés 500 gazdát és mintegy 240 munkavállalót érint, miközben a vállalat a kormányzati segítséget és a hazai befektetők felvásárlási ajánlatait is elutasítja, hogy a jövőben nyugat-európai üzemeiből lássa el az osztrák piacot - tudósított a bauernzeitung.at.
Szeptember 24-én derült ki, hogy a jövő év folyamán végleg leáll a termelés az Ardo Austria Frost GmbH alsó-ausztriai telephelyén. A lépés közvetlenül 500 helyi szerződéses gazdálkodót, valamint az üzem 240 dolgozóját érinti. A gyár kulcsfontosságú szerepet töltött be, hiszen innen származott az Ausztriában eladott hazai fagyasztott zöldségek – köztük az Iglo és szinte az összes szupermarket saját márkás termékeinek – több mint 80 százaléka.
A tervek nyilvánosságra kerülése után a szövetségi és tartományi politikusok, valamint az érdekképviseletek azonnal tárgyalásokat kezdeményeztek az üzemeltetővel. Az Ardo vezetése azonban elzárkózott a kompromisszum elől. A cég arra hivatkozott, hogy az állami támogatások nem oldanák meg az üzem strukturális problémáit, ráadásul európai uniós versenyjogi kockázatokat is felvetnének. A vezetés hangsúlyozta, hogy egy veszteséges gyár mesterséges fenntartása nem jelenthet hosszú távú megoldást.
A vállalat tájékoztatása szerint a groß-enzersdorfi létesítmény azonnali korszerűsítése mintegy 100 millió eurós beruházást igényelne, ami a viszonylag szűk osztrák piacon nem térülne meg. Bár a korábbi években – például 2024-ben is – a folyamatos működés nyereséget mutatott, ezt a pozitív mérleget több millió eurós halmozott veszteség terhelte, ami miatt a telephely fejlesztése éveken át elmaradt. Ez a beruházáshiány éles ellentétben áll a vállalatcsoport belgiumi központjában tapasztalható folyamatokkal. Nyugat-Flandriában az Ardo az elmúlt időszakban hatalmas összegeket fordított a működés optimalizálására, így óriási víztározókat, kilométeres öntözőrendszereket és saját energiaellátást biztosító biogázüzemet építettek.
Az Ardo a jövőben ezekből a nyugat-európai üzemeiből tervezi ellátni az osztrák piacot, a bezárásra ítélt gyár infrastruktúráját pedig máshol hasznosítaná. A telephely eladását határozottan elutasítják, mondván, egy új tulajdonos is pontosan ugyanazokkal a gazdasági akadályokkal és modernizációs kényszerrel szembesülne, így esélytelen lenne a nyereséges működtetés.
Ennek ellenére több hazai szereplő is lát potenciált az üzem megmentésében. Az eferdingi székhelyű, zöldségkészítményeket gyártó efko már megerősítette, hogy hajlandó lenne felelősséget vállalni a létesítmény jövőjének biztosításában. Rajtuk kívül a helyi, bár jóval kisebb kapacitású Schneider's Gemüseland is jelezte érdeklődését, legalább az Ardo beszállító gazdáival való jövőbeni együttműködés iránt.