Nagy Z. Róbert • 2025. június 14. 06:02
Az, hogy egy kertnek milyen a talaja, az adott. Minden talajtípusnak vannak előnyei és hátrányai. A talaj főbb tulajdonságait nagy mértékben nem tudjuk megváltoztatni, hiszen az függ az alapkőzettől, a klimatikus viszonyoktól és a talaj képződése igen hosszú folyamat eredménye. Ám kisebb korrekciókra van lehetőségünk.
A talaj termelékenységének fogalmába sok minden beletartozik: a kedvező vízelvezetés, de emellett a megfelelő mennyiségű víztárolásra való képesség is fontos tulajdonság. Termőképesség szempontjából előnyös, ha a talaj jó levegő-ellátottságú, képes tápanyagok felhalmozására, szerkezete tartósan aprómorzsás szerkezetű, tehát a növények szükségleteinek leginkább megfelelő.
A homoktartalmú talajok például gyorsan befogadják a vizet, de hamar kiszáradnak, laza szerkezetűek, így a gyökérzöldségek termesztéséhez ideálisak. A kötöttebb talajoknak pedig jobb a víztartó képessége, azaz ritkább öntözés mellett is jobban érzik magukat benne a növények.
A talaj vízgazdálkodása
A talajok víztároló-, és elvezető képességét meghatározzák a talajműveléssel összefüggő tényezők is., ilyen például a hézagtérfogat. A talajszemcsék között és a morzsalékok belsejében kisebb-nagyobb pórusok találhatók, amelyekben nedvesség, levegő és mikroorganizmusok találhatók. A növény hajszálgyökereivel ezekbe a parányi hézagokba hatol be, és veszi fel a vizet a benne oldott tápanyagokkal. Az említett hézagtérfogat egy mutatószám, a pórustérfogat és a szilárd részek által elfoglalt tér arányát fejezi ki százalékosan. A hézagtérfogat a talajművelés módjától és az utolsó munkavégzéstől eltelt időtől függően is változik.
Egy fellazított talajban a hézagtérfogat 60 százalék is lehet, míg egy - a növények szempontjából kedvezőtlen - tömörödött talaj hézagtérfogata 30 százalékra is lecsökkenhet.
A talajrészecskék között többféle formában lehet jelen a víz. A szemcsék közt lévő pára a talajharmat forrása, a vízpára 25-30 centiméteres mélységből a pórusokon át felfelé mozog a hűvösebb, párateltebb rétegekből a melegebb, szárazabb levegőjű felszín felé. Hajnalban pedig ez kicsapódik a talajfelszínen. Ez a csekély mennyiségű víz nem képes a növények igényét maradéktalanul ellátni, ám szárazság idején mégis nagy jelentősége van a talajélet és a baktériumok fenntartásában. A higroszkópos nedvesség az a vízmennyiség, amit a talaj, a vele érintkező légrétegből képes megkötni. Minél nagyobb a talaj agyag és humuszkolloid tartalma, annál több ilyen párát képes megkötni. A higroszkópos nedvesség a növények számára nem hasznosítható, de a talajlakó baktériumok szempontjából jelenléte fontos. A hártyavíz a talajrészecskékhez tapad.
Azokat a vízmolekulákat, amelyek tapadási ereje nem haladja meg a gyökerek szívóerejét, azokat a növények fel tudják venni, és hasznosíthatják élettevékenységeikhez. A növények fő vízforrása a kapilláris víz, amely az öntözések és esőzések közötti időben ellátja a növényeket.
Talajművelési szempontból még lényeges a gravitációs víz, bár ez csupán nagyobb esőzések idején van jelen, mivel ezután lassan elkezd leszivárogni a mélyebb rétegekbe, a gyökérzóna alá így a növények ott már nem tudják hasznosítani. A gravitációs víz mozgása a kapilláris hézagokat tartalmazó talajban lassú, így viszonylag tovább áll a növények rendelkezésére. Nagy hézagtérfogatú talajokon azonban gyorsan leszivárog a gyökérzónánál mélyebb rétegekbe. A talajvíz a mélyebb rétegekben gyűlik össze, ahol az összes hézag vízzel telített. Ha a talajvíz elér a felszínig, akkor beszélünk belvízről, ami kifejezetten káros, hiszen a levegőt kiszorítja a talajból. Ezek az elméleti szempontok a talajművelés gyakorlatában igen fontosok, a kiskertekben is.
Így javíthatók a talaj bizonyos tulajdonságai
Kisebb de még azért hatásos mértékben többféle módon is javíthatjuk kertünk talajának termőképességét. Trágyáknak elsősorban azokat az anyagokat nevezzük, amelyek a növényeket és a talajban élő hasznos mikroorganizmusokat táplálják. Ezek lehetnek szerves trágyák (istállótrágya, zöldtrágya, komposzt, tőzeg, tarlón maradt és újra a terület biológiai körforgásába bekapcsolódó növényi maradványok), valamint ásványi anyagokból álló szervetlen műtrágyák. Tágabb értelemben ide sorolhatjuk a talaj szerkezetét javító olyan anyagokat is, amelyek közvetlenül nem szolgáltatnak tápanyagokat a növényeknek, de a talaj tápanyag-gazdálkodására, tápanyagmegkötő képességére nagy hatással vannak.
Kertünk talaját javíthatjuk különféle anyagok terítésével, és azok beforgatásával a növények által használt gyökérzóna mélységéig. A homokos, kis humusztartalmú talajba istállótrágyával juttathatunk szerves anyagot, amely - tápanyagtartalmán túl - jó hatással lesz a vízgazdálkodásra, a vízmegkötő képességre is. Tőzeg beforgatásával - bár tápanyagot nem sokat viszünk a talajba - a vízmegkötő képességét jelentősen javíthatjuk. Az előbb említett homokos talajok fő problémája, hogy nincs, ami megkösse a vizet, ezáltal a csapadék egyből a mélyebb rétegekbe szivárog, így kevéssé hasznosul. Ezzel szemben a kötött talajoknál pont az a probléma, hogy tömörödnek, nagy esőzésekkor a víz lassan vonul le, így kiszorítja a levegőt a pórusokból. Itt lazítanunk kell a talajszerkezetet, ami homok, perlit bekeverésével oldható meg - bár utóbbi nagyon költségigényes.
Több évezredes múltra tekint vissza a mésziszap, a csontliszt a fahamu trágyakénti alkalmazása, csakúgy, mint a zöldtrágyázás. Utóbbi lényege, hogy egy bizonyos növényt azért vetünk a területre, hogy kikelve, majd kifejlődve beszántsuk azt, és zöldtömegének lebomlása után a következő növényi kultúrák tápanyag igényét szolgálja. Így a zöldtrágyanövény fejlődése során sincs parlagon a terület, nem gyomosodik.
Nem csak ilyen beforgatásos módszerrel javítjuk talajainkat, néha sokkal egyszerűbb dolgok is segítenek. Öntözés után például érdemes a növény tövek köré száraz földet szórni, ami késlelteti a talaj kiszáradását. Ugyanez érhető el eső után, ha a talaj felszínét (amikor már rá lehet menni) sekélyen felkapáljuk. Ekkor azoknak a függőleges talajpórusoknak, amelyeken lefelé szivárog a víz "eltörjük" a tetejét, így melegedéskor a kipárolgás egy ideig akadályozott.
A talajcsere néha öngól
Bizonyos esetekben szokás részleges tajalcserét is végezni, de ez igen nagy munka, és költségigényes beavatkozás. Nagyon rossz talajoknál gyeptelepítés előtt érdemes jobb minőségű földet teríteni az eredeti talajra, de legalább olyan vastagon, hogy a gyepalkotó fűfélék gyökérzónája az új, jó földben maradjon. A gyümölcsösök sorközét is érdemes füvesíteni, mert így lassabban szárad ki a talaj és a szél eróziós hatásának sincs kitéve az a terület. A folyamatosan kaszált fű pedig idővel lebomlik és tápanyagot is szolgáltat. Egyes növények, mint az áfonya savanyú talajt igényelnek.
Csak időlegesen jó megoldás, ha ültetéskor a növény földlabdája mellé savanyú talajt teszünk. Ilyenkor nagyon látványos fejlődésnek tud indulni a növény, majd megtorpan és leépül. Ez akkor következik be, amikor a gyökerei kinőnek a kicserélt talajrészből, és belenőnek az eredeti, számára nem megfelelő kémhatású talajba. Hasznosabb az ilyen fajokat nagy faiskolai konténerben tartani, mert így izoláltan egyszerűbb a talaj kémhatás megfelelő keretek között tartása, például a tápoldat kémhatásának a beállításával.