Veres Virág Cintia • 2026. október 6. 15:32
A térségben egyre nehezebb olyan növényeket termeszteni, amelyek korábban megszokott részei voltak a gazdálkodásnak.
Az Alföld egyik legsúlyosabb környezeti problémáját, a Homokhátság kiszáradását és az arra adható lehetséges válaszokat mutatja be a WWF Magyarország gondozásában, a MOSAIC projekt keretében készült háromrészes dokumentumfilm-sorozat. A harmadik rész középpontjában ezúttal azok állnak, akik nap mint nap szembesülnek a változó körülményekkel: a gazdálkodók. A térségben egyre nehezebb olyan növényeket termeszteni, amelyek korábban megszokott részei voltak a gazdálkodásnak, miközben a csapadék mennyisége és eloszlása is egyre kiszámíthatatlanabb. A hosszabb, csapadékmentes időszakok már nem néhány napról szólnak, hanem akár harminc-negyven napig is elhúzódhatnak, ami komoly próbatétel elé állítja a termelőket.
A változás egyik leglátványosabb jele, hogy bizonyos növények termesztésének egyszerűen elfogyott a mozgástere. A legszárazabb területeken a kukorica vagy a napraforgó termesztése már komoly kockázatot jelent, hiszen sok esetben nincs elegendő víz a növények számára. Az öntözés ugyan bizonyos helyzetekben segíthet, de önmagában nem jelent hosszú távú megoldást, különösen akkor, ha a vízigényes gazdálkodás tovább fokozza a térség vízhiányát.
A szakemberek szerint ezért nem az lehet a cél, hogy egyre több vizet próbáljunk kijuttatni a földekre, hanem az, hogy takarékosabb öntözési módszerekkel és a terület adottságaihoz jobban igazodó növényekkel alkalmazkodjunk. A gazdálkodóknak ugyanakkor rendkívül nehéz helyzetük van, hiszen a föld megélhetést jelent számukra, és nem lehet egyik napról a másikra azt mondani nekik, hogy hagyjanak fel azzal a termeléssel, amelyből eddig a családjukat eltartották.
Meg kell változtatni a tájhasználatot
Éppen ezért a Homokhátság jövőjének egyik kulcskérdése a tájhasználat megváltoztatása lehet. Ha egy terület már nem alkalmas gazdaságosan a hagyományos szántóföldi növénytermesztésre, akkor más hasznosítási módot kell keresni. A szakemberek szerint ebben szerepet kaphat a gyepgazdálkodás, az extenzív állattartás, valamint a szárazságtűrőbb növényfajokra történő áttérés is. Az állat visszaintegrálása a gazdálkodásba azért is lehet fontos, mert a növénytermesztés és az állattartás korábbi egysége mára sok helyen megszűnt. A Homokhátság természetesebb állapotához egy olyan tájhasználat állhat közelebb, amelyben a füves, fás sztyepp jellegű területek és a legeltetés is helyet kapnak.
Nem arról van szó tehát, hogy a mezőgazdaságot teljes egészében fel kellene adni, hanem arról, hogy azt kell megtermelni és olyan módon kell gazdálkodni, ami az adott terület adottságaival is összeegyeztethető. Ebben fontos szerepe lehet a talajmegújító, illetve regeneratív gazdálkodásnak is.
A módszer lényege, hogy a talajt nem folyamatosan kizsigerelni és bolygatni kell, hanem olyan állapotba kell hozni, amely képes minél több vizet befogadni és megtartani. A mélyszántás például jelentősen megbolygatja a talaj biológiai rendszerét, miközben a szerves anyag egy része is gyorsabban lebomlik. Ezzel szemben a növényi maradványokkal borított, kevésbé bolygatott talaj jobban képes lassítani a csapadékot, így több víz szivároghat be a talajba. A növényborításnak a párolgás mérséklésében is fontos szerepe lehet, hiszen a csupasz felszínen a lehulló csapadék könnyebben elfolyik, illetve a talaj felmelegedésével gyorsabban vissza is kerülhet a légkörbe.
A regeneratív gazdálkodás ugyanakkor nem egyetlen receptet jelent: egészen más megoldás működhet egy homokos talajon, mint például egy kötöttebb területen. A gazdálkodónak ezért elsősorban a saját földjét kell megismernie, és ahhoz kell igazítania a módszereit.
A Homokhátság vízháztartásában ráadásul olyan tényezők is szerepet játszhatnak, amelyek elsőre éppen ellenkező hatásúnak tűnnek. Az erdők például általában a vízmegtartás egyik fontos eszközének számítanak, a térség bizonyos területein azonban a nem őshonos, ipari célú erdőállományok jelentős párologtatása hozzájárulhat a talajvíz utánpótlásának csökkenéséhez. A probléma összetettségét jól mutatja, hogy nem minden fásítás jelent automatikusan kedvező változást a Homokhátság vízháztartásában. Ezért a jövőben nem egyszerűen több erdőre vagy több öntözésre van szükség, hanem arra, hogy a teljes tájat egységként kezeljük, és a víz útját, a talaj állapotát, a növényzetet és a mezőgazdasági tevékenységet együtt vizsgáljuk.
Segítségre van szükségük a gazdáknak
A változás azonban nem történhet meg pusztán a gazdálkodókra hárítva. A jelenlegi támogatási rendszer és a gazdasági kényszerek sokszor olyan döntések felé terelik a termelőket, amelyek rövid távon gazdaságosabbak, még akkor is, ha hosszú távon nem feltétlenül szolgálják a táj érdekeit. Ha egy gazdának fel kell hagynia egy korábban megszokott növény termesztésével, vagy át kell állnia gyepgazdálkodásra, állattartásra, regeneratív művelésre, akkor ehhez nemcsak szakmai tudásra, hanem anyagi biztonságra is szüksége van. A tájhasználatváltást ezért nem büntetésekkel, hanem támogatással és valódi alternatívák biztosításával kellene ösztönözni. A gazdáknak meg kell mutatni, hogy a szárazodó Alföldön is van lehetőség a gazdálkodásra, csak ehhez egyre inkább alkalmazkodni kell a táj adottságaihoz.
A Homokhátság jövője így végső soron nemcsak arról szól, hogy mennyi vizet tudunk még kivenni a térségből, hanem arról is, hogy képesek vagyunk-e megváltoztatni a gondolkodásunkat a tájról. A szakemberek szerint elértük azt a pontot, amikor már nem lehet tovább rombolni a természeti erőforrásokat, hanem a talajokat, a vízháztartást és a tájat kell építeni. Ebben a folyamatban a kutatásnak, a gazdálkodóknak és a döntéshozóknak egyaránt szerepük van, ahogy az alkalmazkodóbb jogszabályi és támogatási környezetnek is. Vannak olyan intézkedések, amelyek viszonylag gyorsan megvalósíthatók, más beavatkozások - például az ártéri területek rehabilitációja - hosszabb távú munkát igényelnek. A lényeg viszont ugyanaz:
a Homokhátságon már nem az a kérdés, hogyan tudunk még többet kivenni a tájból, hanem az, hogyan tudunk vele együtt élni úgy, hogy a következő generációknak is maradjon egy élhető, gazdálkodásra alkalmas Alföld.