Megszólalt a szakértő: drágulás várható a mezőgazdasági gépek piacán

Szedlák Levente2021. augusztus 17. 06:00

Töretlen a magyar gazdák gépvásárlási kedve, a tavaszi munkákra alkalmas traktorok a legnépszerűbbek, de folyamatosan nő az érdeklődés a nagyobb teljesítményű mezőgazdasági gépek iránt is - árulta el az Agrárszektornak Zahorán Zalán. A KITE Zrt. műszaki kereskedelmi vezérigazgató-helyettese hozzátette, hogy az utóbbi időben azt tapasztalták, hogy a a mezőgazdasági gépbeszerzések fókuszpontjai a pályázati kiírásokban szereplő támogatott gépek irányába tolódtak el. A szakember ugyanakkor attól tart, hogy komoly drágulás történhet a mezőgépek piacán.

A 2020-as év váratlan kihívások elé állította a gépforgalmazói ágazatot, amelynek szereplői a helyzethez való gyors alkalmazkodással, a megfelelő óvintézkedések meghozatalával és következetes betartásával, valamint megfeszített munkával sikeresen túljutottak a veszélyes időszakon. Közben elkezdett határozottan kirajzolódni egy trend, amely szerint a magyar gazdák az egyre nagyobb és egyre többet tudó mezőgazdasági gépeket keresik. Erről Zahorán Zalán, a KITE Zrt. műszaki kereskedelmi vezérigazgató-helyettese számolt be az Agrárszektornak, idén tavasszal.

2021 első felét értékelve Zahorán Zalán kifejtette, hogy a tavalyi év terméseredményei, illetve a magas terményárak pozitív hatással voltak a gazdálkodók gépvásárlási kedvére. Egyre több partnerük használja ki az előrendelésben rejlő lehetőségeket, hiszen ott a jó árak mellett a gépek specifikációja is szabadon variálható. Arra a kérdésre, hogy hogyan érintették a céget a koronavírus-járvány harmadik hulláma kapcsán elrendelt korlátozások, a szakember elmondta, hogy a járványügyi intézkedések nem okoztak fennakadást a vállalat működésében. A KITE Zrt. a cégen belüli járványügyi intézkedéseit a nyár folyamán oldotta fel.

Az elmúlt hónapok legnépszerűbb, illetve legnagyobb példányszámban értékesített mezőgazdasági gépei továbbra is a traktorok voltak. Zahorán Zalán elárulta, hogy a magyar vásárlók elsősorban a tavaszi munkákra alkalmas 150 LE körüli 6 hengeres kategóriába tartozó gépeket keresték, illetve meglepő módon már tavasszal megjelent az érdeklődés a 250+ LE kategóriába tartozó gépekre is. De nagyobb darabszámot értékesítettek munkagépekből is, elsősorban magágyelőkészítőkből és kultivátorokból.

Annak kapcsán, hogy folytatódtak-e a korábbi trendek a mezőgazdasági gépbeszerzésekben, a KITE Zrt. műszaki kereskedelmi vezérigazgató-helyettese úgy vélte, ezek a trendek folytatódtak volna, azaz a mezőgazdasági ágazat szereplői a tervezett és normál elhasználódás ütemében hajtották volna végre a gépcseréket, bővítéseket. De a mezőgazdaság kiemelt támogatási projektjei olyan területeket mozgattak meg, ahol normál kereskedelmi körülmények mellett ilyen mértékű érdeklődés nem jelentkezik. A fókuszpontok ezen pályázati lehetőségek miatt eltolódtak a pályázatokban támogatott gépek irányába.

Zahorán Zalán szerint fel kell készülni arra, hogy a közeljövőben a mezőgazdasági gépek ára is emelkedni fog. Ahogy a szakember fogalmazott, az eddig megszokott, év eleji és egyszeri 4-6%-os áremeléssel szemben az idei évben is, de még 2022-ben is többszöri áremelés várható. A KITE Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese 2021 második felét illetően úgy látja, hogy azt a pályázatok fogják meghatározni. Amennyiben döntések születnek a tavasszal és nyáron indított programokban, abban az esetben a gazdálkodók döntései fel fognak gyorsulni és mindenki szeretné a beruházását elindítani és minél hamarabb lezárni.

(Címlapkép forrása: KITE Zrt.)

Címkék:
támogatás, traktor, pályázat, áremelkedés, drágulás, mezőgazdasági-gépek, mezőgazdasági-gép, kite-zrt., gépvásárlás, kultivátor, gépforgalmazó, gépbeszerzés, trend, gépforgalmazás, koronavírus, koronavírus-járvány, zahorán-zalán,