agrarszektor.hu • 2025. szeptember 12. 18:27
A Debreceni Egyetem Pallagi Kertészeti Kísérleti Telepe jelentős fejlesztésen esett át, melynek keretében modern almaültetvénnyel, napelemparkkal és csúcstechnológiás eszközökkel gazdagodott. Az UD Agrár Kft. közel 600 millió forintos támogatást nyert a Vidékfejlesztési Program keretében a beruházásra - közölte a Debreceni Egyetem.
A Debreceni Egyetem tulajdonában lévő UD Agrár Kft. csaknem 600 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Vidékfejlesztési Program bemutatóüzemeket támogató pályázatán. A fejlesztés eredményeit a közelmúltban tartott projektzáró rendezvényen ismertették az egyetem szakemberei.
A pályázatnak köszönhetően előremutató fejlesztéseket tudtunk megvalósítani, amelyek révén hatékonyan reagálhatunk a klíma- és a környezeti tényezők változására. Ez azért is fontos, mert az Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság, illetve az UD Agrár Kft. gyakorlati helyszínt biztosít az egyetem agrárképzésében részt vevő hallgatóknak és középiskolásoknak. A korszerű technológiák megismerése nélkülözhetetlen a képzésükben, ezáltal szerezhetnek piacképes tudást, szakmai gyakorlatot
- nyilatkozta a rendezvényen Harsányi Endre.
Az agrár- és élelmiszertudomány fejlesztéséért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettes kiemelte, hogy a Magyarországon egyedülálló precíziós mezőgazdasági mérnök BSc-képzés - amely kettős diplomát biztosít a Dél-Dakotai Állami Egyetemmel közösen - csak világszínvonalú technológiai háttérrel lehet versenyképes a nemzetközi piacon, különösen az amerikai egyetemekkel szemben. A most beszerzett komplex rendszer a rektorhelyettes szerint piacvezetővé teszi az intézményt a precíziós mezőgazdaság területén.
Tóth Attila Sándor, az UD Agrár Kft. ügyvezetője részletesen ismertette a megvalósult fejlesztéseket. A projekt során 3 hektáron intenzív almaültetvényt telepítettek, előnyben részesítve a szárazságtűrő fajtákat, mint az Idared, a Golden Reinders és a Granny Smith. Az infrastrukturális fejlesztések között szerepelt egy csúcstechnológiás pneumatikus vetőgép, parcella kombájn és egy Massey Ferguson traktor beszerzése. Emellett napelemrendszert építettek ki, valamint beszereztek egy hordozható, energiatárolóval ellátott, nagy teljesítményű solar-rendszert is.
Az ügyvezető hozzátette, hogy a projekt célja volt a precíziós mezőgazdaság legújabb, innovatív technológiáinak bemutatása és megismertetése a térség agrárgazdasági szereplőivel. A pályázat részeként 12 bemutatóüzemi programot szerveztek. A rendezvényen elhangzott, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően a Pallagi Kertészeti Kísérleti Telep jelentős működési költséget takaríthat meg, amelyet az egyetem kutatás-fejlesztésre, valamint további gépek beszerzésére és fejlesztésére fordíthat.
A projekt teljes költsége 631 millió forint volt, melyhez 95 százalékos támogatási intenzitás mellett 600 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az UD Agrár Kft. A "Bemutató üzemek támogatása az UD Agrár Kft-nél" című, 3485118691 azonosító számú projekt a Vidékfejlesztési Program VP1-1.2.1-23 kódszámú felhívása keretében valósult meg.