Nagy Z. Róbert • 2025. május 1. 06:01
Kiskertekben főként saját gyökéren nevelt zöldségnövényeket termesztünk, de egyre több helyen kaphatók már a hobbikertészek számára is oltott zöldségpalánták. Ennek azonban ára van, hiszen két növényből „készítünk” egyet, az alany gyökerére ráoltjuk és azzal összenövesztjük a nemes fajtát emiatt nagyobb a szaporítóanyag-költség.
Hazánkban hat termesztett zöldségfajt oltanak kisebb-nagyobb mértékben: a paprikát, a görög- és sárgadinnyét, a kígyóuborkát, a paradicsomot és a tojásgyümölcsöt. A zöldségfélék oltásos technológiájának a terjedését többnyire az üzemi termelői igények ösztönözték, például, hogy a talajfertőtlenítő metil-bromid betiltása után is legyen lehetőség egymást követően ugyanazt a fajt termeszteni a talajos növényházakban. Emellett az oltott egyedek sokszor jobban viselik az időjárásból eredő, illetve az ápolási munkákkal együtt járó stresszhatásokat. Az oltott gyümölcsfák megszokottak már, a zöldségek még nem annyira. Zöldségoltványok termesztésekor elsősorban a többletköltséget szokták hátrányként megemlíteni - hiszen az oltványhoz két palánta kell, és maga az oltás is pénzbe kerül -, illetve a valamivel hosszabb palántanevelési időt. Ám ezeket ellensúlyozza a több előny. Az alany erőteljes gyökérzete több vízhez és tápanyaghoz juttatja a növényt.
Az oltott egyedek jobban megújulnak, így tovább termesztésben tarthatók, jobban viselik az időjárás, a károsítók és az ápolási munkák okozta stresszhatásokat, kevésbé fogékonyak a hidegben fertőző kórokozókra és kártevőkre, ezért korábban kiültethetők. Az erőteljesebb fejlődésnek köszönhetően akár csökkenthető a területegységre jutó palánták száma is. Az oltásnak köszönhetően az előnyös tulajdonságok ötvöződnek, így lehet például a növény fonálféreg-ellenálló és bőtermő vagy koraibb lesz.
Fontos a rokonság
Az alany és a nemes közti kompatibilitás összefügg a rendszertani rokonsággal. Az oltási összeférhetetlenség (inkompatibilitás) nem ugyanaz, mint az oltási hiba, hiszen ez utóbbit gyakran a környezeti tényezők, vagy a nem megfelelő technikával és pontossággal végzett oltási művelet eredményezi. Az inkompatibilitás mindig a korai fázisban következik be, mert nem alakul ki szállítószöveti kapcsolat az oltás után a két növény között.
A görögdinnyék nemes fajtáit többnyire lopótökre (Lagenaria sp.), vad görögdinnyére vagy in-terspecifikus tökre oltják, de alkalmazzák alanyként a viasztököt (Benincasa hispida) vagy a Cucurbita-fajokat is. Az oltással itt elérendő cél a növények jobb só-, hideg-, szárazság- és hőtűrése, fuzárium- és fonálféreg-toleranciája, a hirtelen gyökérvesztés és napégés elleni ellenállósága, a nagyobb termésméret, illetve hozam. Ezzel szemben a termések valamivel később érnek. A sárgadinnye oltásához használt alannyal szembeni elvárás szintén a fuzárium- és fonálféreg-ellenállóság, valamint az erőteljes gyökérzet, és fontos, hogy a hideg mellett tűrje a hőstresszt. Erre alkalmasak az interspecifikus tökök (Cucurbita maxima × Cucurbita moschata), melyek erőteljes növekedésüknek, jó kompatibilitásuknak, valamint jó betegségellenálló képességüknek köszönhetően kiváló eredményt adnak. Néhány termesztő azonban még mindig előnyben részesíti a hagyományos tök alanyokat, mert az azokra oltott sárgadinnyék korábban hoznak termést, igaz, tenyészidejük is rövidebb, kevesebb ideig tarthatók termesztésben.
Az uborka oltásához is többféle tök és interspecifikus alany használható. Az alanyként alkalmazott tök jóval nagyobb gyökérzetet fejleszt, mint a ráoltott uborka, ezáltal több vizet, tápanyagot képes felvenni az oltott növény. Ennek köszönhetően a termés mennyisége akár 30-40 százalékkal is emelkedhet. A tök alanyokat a fuzárium és a verticillium gomba nem betegíti, némelyikük a fonálféregnek is ellenáll, emellett jobban tűrik a hideg talajt, és kevésbé érzékenyek annak magasabb sótartalmára. Ez mind költségcsökkentő tényező a termesztés során, mint az is, hogy hektáronként kevesebb növény elég.
A paprika oltása a legkevésbé elterjedt, nincs is igazi specifikus alanya, ha mégis szükséges, erősebb gyökérzetű vad Capsicum-fajokra oltják. Az oltás célja e fajnál a talajlakó kórokozók és kártevők elleni védelem, erősebb, jobban megújuló, az elhasználódó talajra kevésbé érzékeny növények létrehozása (jobb hidegtűrés, tolerancia a magas talaj-EC-vel szemben). A talajból fertőző betegségekkel és kórokozókkal szembeni ellenállásra a szervisszavonások miatt is nagyobb szükség van, és ebben is segít az oltás. A fokozatosan terjedő talaj nélküli termesztésben azonban kevésbé van jelentősége, és szerencsére a rezisztens fajták választéka is egyre nagyobb.
A növények oltása régi technológia
Az oltást a fás szárú növények példáján keresztül már több mint 3500 éve ismeri az emberiség, ám ezt jóval később követte a lágy szárú fajok oltása. Elsőként egy 6. századi kínai forrás említi a kabakosok oltását. Európában hobbiszinten már a múlt század elején oltottak zöldségnövényeket, de a módszer széles körben csak az 1980-as években terjedt el. A dél-európai országokban kezdtek először üzemi méretben oltott dinnyét termeszteni, az ezredfordulóra az oltott görögdinnye-állományok aránya ezekben az országokban elérte a 80 százalékot.
Betakarítás biológiai, vagy gazdasági érettségben
Több külföldi szakirodalomban is arról számoltak be, hogy az oltás kedvezően hat a termések minőségére, mások a beltartalmi értékek romlását írják a számlájára. Az ezzel kapcsolatos ellentmondó tapasztalatok bizonyára az eltérő termesztési körülményeknek, különböző alany-nemes kombinációknak tulajdoníthatók. Az biztos, hogy az oltás befolyásolja a virágzás és az érés idejét. Görögdinnye esetében kutatók arról számoltak be, hogy az oltás javítja a terméshús keménységét, valamint növeli a Brix-értékét és a likopintartalmát. Egy kísérlet azt is megállapította, hogy az oltásnak minőségi szempontból kevesebb kedvezőtlen hatása van olyan növények esetében (pl: uborka), amelyeket nem biológiai éretten takarítanak be.
Munkaigényes megoldás
Hazánkban a zöldségnövények közül a görögdinnyét termesztik a legnagyobb területen oltott technológiával. Az oltás növeli a termésbiztonságot és egyes oltott fajok nagyobb termésátlagokkal jellemezhetőek, mint a saját gyökerű növények, ami a kezdetben fellépő többletköltségeket ellensúlyozza. A hajtatásban pedig a paradicsom esetében terjed rohamosan az oltott növények termesztése. A zöldségek oltását a növekvő munkaerőköltség és munkaerőhiány hátráltathatja. Még gyakorlott oltók sem képesek naponta 800-1000 oltványnál többet készíteni, és bár már 25 éve forgalomban vannak az oltórobotok, ezek nem minden fajnál használhatók.
A paradicsomnál a legnagyobb az előnye
A paradicsomoltványok elsősorban a gyorsabb növekedésükkel és ellenállóbb gyökérzetükkel térnek el az oltatlanoktól. Az alanyt a nemes növekedési erélye, a talaj típusa és a termesztés helyszínén található körülmények szerint kell kiválasztani. A paradicsom oltása már rutineljárás az arra szakosodott palántanevelő kertészetekben. A paradicsomot különböző Solanum-fajok fajtáira oltják. Az oltást az alanyfajták többszörös rezisztenciája, masszívabb gyökérszerkezete, hidegtűrése, erőteljes növekedése indokolja. Az oltott növényeket kevésbé viseli meg a hőmérsékletingadozás, hosszúkultúrában kiemelkedő hozamokra képesek.
A tojásgyümölcsöt szintén Solanum-fajokra oltják, az oltás a paradicsomhoz hasonló előnyökkel jár. Az oltott tojásgyümölcs tenyészideje többnyire rövidebb, szabadföldön pedig jobban tűri a szárazságot.
Az oltással régebben mindenekelőtt a fonálféreg-fertőzés és a talajlakó kórokozók által terjesztett betegségek megakadályozása volt a cél, a kártevőre rezisztens alany esetén nem kellett a károsítóktól tartani. A fokozatosan terjedő talaj nélküli hajtatásban ugyanakkor ilyen gond nincs, emiatt a paprika és uborka termesztésekor várhatóan tovább csökken az oltványok aránya. A paradicsom eltérő a helyzet, a nemes erőteljesebb növekedésű alanyra oltásának több kedvező hozadéka is van: javul a gyökeresedés, a stressztűrés, a kártevőkkel, illetve fertőzésekkel szembeni ellenálló képesség, nagyobb az elérhető terméseredmény. Ráadásul a több mint 11 hónapig tartó üvegházi paradicsomhajtatáskor az oltás többletköltsége jobban megtérül, mint például a harmadannyi ideig fenntartott uborkakultúrákban. Ez utóbbi azért lényeges szempont, mert az oltvány körülbelül kétszer drágább, mint a saját gyökerű palánta. A jól elkészített oltványnál a nemes és az alany tökéletesen összeforrt. Az oltott paradicsompalánta nevelési ideje a téli időszakban 9 hét, a saját gyökerűé 7 hét. A két hét különbség abból adódik, hogy oltáskor 10, kicsípéskor 4-5 napra megtorpan a növény növekedése.
A jól fejlett szabadgyökerű és oltott palánták közötti árkülönbség kiskerti mennyiségben, azaz kis tételben vásárolva akár 2-4-szeres is lehet. A kert és a talaj adottságaitól függően érdemes választani, hiszen saját gyökerűből is vannak bizonyos betegségekre rezisztens vagy toleráns fajták, ám ha ez kevésnem tűnik, akkor jöhetnek képbe a drágább oltott zöldségpalánták.