Agrárszektor • 2026. május 23. 14:02
Egyre több szó esik arról, hogy Magyarországnak komolyan foglalkoznia kell a vízmegtartással, különben súlyos ökológiai és gazdasági következményekkel kell szembenéznünk. Arról azonban egyelőre jóval kevesebbet beszélünk, hogy a hegy- és dombvidéki erdeink is egyre komolyabb vízhiánnyal küzdenek. Hogy hogyan lehet hatékonyan megvalósítani a vízvisszatartást ezeken az élőhelyeken, arról kérdeztük Karakai Tamást, a Duna-Ipoly Nemzeti Park szakértőjét.
Hogyan valósítható meg a vízvisszatartás a hazai hegy- és dombvidéki erdőkben?
Vízvisszatartásra azért van szükség, hogy csökkentsük az elmúlt századok során mesterségesen (az alföldeken szándékosan, a domb- és hegyvidékeken a haszonvételek mellékhatásaként) megnövelt felszíni lefolyást, ami mára a vízháztartás szélsőségeinek látványos fokozódásához vezetett.
A víz tájban tartásával segítjük az erdei ökoszisztémát az aszályos időszakok átvészelésében, egyszersmind biztosítjuk az "üzemanyagot" az erdő párologtatással kifejtett hőszabályozó tevékenységéhez, amivel aktívan szolgálja az élhető klíma megőrzését. Ugyanakkor így tudjuk javítani a táj, a Kárpát-medence feletti csapadékképződés esélyét is, helyreállítva a Kis Vízkört, a táj feletti függőleges vízkörforgást, aminek híján csak a tengerek irányából, nagyobb bizonytalansággal és szélsőségekkel térhet vissza az elpárolgó víz.
Mindezen túlmenően egyes populációk, első sorban a kétéltűek életmentő segítséget is kaphatnak egy-egy vízmegtartó fejlesztés révén. A csapadékmennyiség erdőben maradó hányada javítja a kis vízfolyások vízhozamának kiegyensúlyozottságát is, ami aszály idején az egész élővilágnak, nagy vizek idején pedig az emberi infrastruktúrák, települések szempontjából lehet segítség.
A domb- és hegyvidéki erdőkben a lefolyás-lassítás, a beszivárgás növelése és a kisvizes élőhelyek létrehozása révén némileg ellensúlyozható a fakitermelések és az azokat kiszolgáló feltáró (út)hálózat kiszárító hatása.
Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy
- az utakon lerohanó vizeket sűrűn oldalra kell terelni és le kell lassítani természetes anyagokkal (például kővel, fával, avarral) és finom mintázatú vízszintes sáncokkal-árkokkal;
- az irányított víz útjában legfeljebb néhány 100 m2 felületű tókákat érdemes létrehozni;
- az eddigi begyorsító szemléletet felváltva törekedni kell a patakok természetes érdességének megőrzésére;
- a völgyületek felső, időszakos vizű mederszakaszain pedig természetes anyagokkal és mintázattal (pl. rőzse/rönkgátakkal) javítani lehet az erdő (eredetileg optimális) vízmegtartó-képességét.