Túl korán ítélik el a rovarfehérjét a magyarok: így lehet legyőzni az undort

Az élelmiszer és a takarmány nem ugyanaz a történet

Az Európai Unió szabályozása világosan elkülöníti az emberi fogyasztásra szánt rovartermékeket az állati takarmányozásban felhasználható rovareredetű alapanyagoktól. Az emberi fogyasztásra szánt rovarok és rovareredetű összetevők az új élelmiszerekről szóló szabályozás hatálya alá tartoznak. Egy adott faj és termékforma csak engedélyezési eljárást és élelmiszer-biztonsági értékelést követően kerülhet forgalomba. 

A takarmányozási felhasználásra ettől eltérő előírások vonatkoznak. Az Európai Unióban a tenyésztett rovarokból származó feldolgozott állati fehérje akvakultúrában történő alkalmazása 2017-ben vált lehetővé, majd 2021 szeptemberétől meghatározott feltételek mellett a sertés- és baromfitakarmányozásban is megnyílt ez a lehetőség.

Ezek nem pusztán jogtechnikai különbségek, a két terület kommunikációs kiindulópontja is eltérő. Az emberi élelmiszereknél ugyanis a fogyasztó saját ízléséről, kulturális beidegződéseiről és vásárlási döntéséről van szó, a takarmányozásban viszont elsősorban az állat táplálkozási igénye, a termék biztonsága, minősége, alkalmazhatósága és gazdaságossága a kérdés.

Aki ezt a két történetet összemossa, már a beszélgetés elején elveszítheti a közönség egy részét.

Mit mutatnak az európai fogyasztói tapasztalatok?

Az International Platform of Insects for Food and Feed, vagyis az IPIFF 2024-ben publikálta az emberi fogyasztásra szánt rovaralapú termékeket vizsgáló európai fogyasztói felmérését. A kutatásban háromezer válaszadó vett részt Németországból, Franciaországból, Olaszországból, Svédországból, Lengyelországból és Belgiumból. És bár a felmérés nem terjedt ki Magyarországra, az eredmények kommunikációs szempontból több fontos tanulsággal is szolgálnak.

A rovarösszetevőt tartalmazó élelmiszert már kipróbáló válaszadók több mint 70 százaléka jónak vagy nagyon jónak értékelte annak ízét. A kipróbálást meghatározó tényezők között az íz állt az első helyen 71 százalékkal, ezt az egészségügyi előnyök követték 47, majd az ár 45 százalékkal. A környezeti fenntarthatóságot a megkérdezettek 25 százaléka jelölte fontos vásárlási szempontként. A válaszadók 88 százaléka az Európai Unióban előállított termékeket részesítette előnyben az importtal szemben.

Ezen eredmények egyik fontos üzenete, hogy a fenntarthatóság önmagában nem feltétlenül elég a fogyasztói döntéshez. Egy termék attól, hogy kevesebb erőforrással állítható elő, még nem válik automatikusan kívánatossá. A közvetlenül érzékelhető tulajdonságok – az íz, a minőség, az egészségügyi megítélés, az ár és az elérhetőség – nagyobb súlyt kaphatnak.

Szintén tanulságos, hogy a kutatás jelentős fogyasztói tudáshiányt is azonosított. Sok válaszadó ugyanis nem tudta pontosan, mit jelent a rovarösszetevővel dúsított élelmiszer: egész rovart, rovarport, rovareredetű zsírt, fehérjét vagy más feldolgozott összetevőt. 

Ez már önmagában is egy kommunikációs feladat. Nehéz megalapozott véleményt kialakítani egy olyan termékről, amelynek még a formáját, rendeltetését és felhasználását sem ismerjük.

Magyarországon még korábban kezdődik a beszélgetés

Bánáti Diána és Lendvai Edina 2024-ben publikált, 440 egyetemi hallgató és diplomás részvételével készült hazai kutatása szerint a megkérdezettek kevés ismerettel rendelkeztek az ehető rovarokról. A rovarfogyasztással kapcsolatos első asszociációk között az elutasítás és a távoli, egzotikus vidékek jelentek meg, miközben a fehérjeforrás és a fenntarthatóság gondolata is felmerült. A válaszadók több információ birtokában már nyitottabbnak mutatkoztak a kipróbálásra, és kedvezőbben ítélték meg azokat a feldolgozott formákat, amelyek már nem emlékeztettek az eredeti rovarra. A szerzők ugyanakkor azt is hangsúlyozták, hogy a vizsgálat nem volt reprezentatív, ezért eredményei nem általánosíthatók a teljes magyar lakosságra.

A kutatás emberi élelmiszerekről szólt, mégis jól látható belőle egy hazai kommunikációs sajátosság: a társadalmi vélemény gyakran hamarabb megszületik, mint a termék pontos ismerete.

Ez a takarmányozási ágazat számára is fontos. Amennyiben nem választjuk el egyértelműen az emberi fogyasztást és az állati takarmányozást, a takarmány-alapanyag megítélését is ugyanaz az undor vagy kulturális távolságtartás határozhatja meg, amely eredetileg az emberi rovarfogyasztással kapcsolatban alakult ki.

A takarmányozásban nem az emberi rovarevés a kérdés

A baromfi, számos halfaj, a sertés és több hobbiállat természetes körülmények között is fogyaszt rovarokat, ezért a rovareredetű takarmány-alapanyagok alkalmazása nem egy teljesen idegen táplálkozási kapcsolat létrehozását jelenti. Az IPIFF európai ágazati összefoglalói szerint a rovareredetű takarmány-alapanyagokat jellemzően egyébként sem valamennyi hagyományos fehérjeforrás teljes kiváltására használják, hanem inkább kiegészítő vagy részleges fehérjeforrásként kerülhetnek a takarmányba az adott állatfajhoz, életkorhoz, termelési célhoz és takarmányrecepthez igazodó bekeverési arányban.

Ez lényegesen árnyaltabb annál az állításnál, hogy a rovarfehérje egyszerűen „leváltja a szóját”, vagy önmagában megoldja az európai takarmányozás valamennyi problémáját.

Fentiek alapján jól látszik, hogy a rovareredetű alapanyagok új lehetőséget adhatnak a fehérjeforrások diverzifikálására, de önmagukban nem teszik szükségtelenné a takarmányozási szaktudást. Ugyanúgy figyelembe kell ugyanis venni a beltartalmi értékeket, az emészthetőséget, az állatfaj sajátosságait, az életkort, a feldolgozás módját, a bekeverési arányt és a teljes receptúra összetételét. Emiatt tehát a hiteles kommunikációnak nemcsak az előnyöket, hanem a felhasználás feltételeit és korlátait is be kell mutatnia.

A bizalom nem a csomagoláson kezdődik

A rovareredetű takarmányokkal kapcsolatos legfontosabb kérdések többnyire egyszerűek: Miből állították elő? Mivel etették a rovarokat? Hogyan dolgozták fel őket? Melyik állatfaj számára használható a termék? Milyen mennyiségben alkalmazható? Ellenőrzött és nyomon követhető-e a gyártás? Ezekre válaszul nem elegendő egy jól hangzó fenntarthatósági szlogen, az Európai Unió szabályai ugyanis a rovartermelők számára is előírják a takarmánybiztonsági, higiéniai, nyomonkövetési és gyártási követelmények teljesítését. Meghatározzák azt is, milyen alapanyagok használhatók fel a tenyésztett rovarok takarmányozására: trágya és vendéglátási hulladék például nem alkalmazható, az állati eredetű alapanyagok közül pedig kizárólag a jogszabályokban meghatározott kategóriák használhatók fel.

Az előírások teljesítése érdekében az IPIFF 2024-ben külön útmutatót jelentetett meg az annak hatálya alá tartozó rovareredetű takarmányanyagok – például a rovareredetű feldolgozott állati fehérje és a rovarzsír – helyes címkézési gyakorlatáról. A dokumentum többek között a takarmányanyag pontos megnevezését, a címkézésért felelős vállalkozás adatait, a tételazonosítót, a nettó mennyiséget és az előírt analitikai deklarációkat tárgyalja. Egyes további információk, például a célállat vagy a felhasználási utasítás feltüntetésének kötelezettsége az adott termék összetételétől és felhasználási feltételeitől függ.

A transzparencia tehát nem önkéntesen választható kommunikációs dísz, hanem a biztonságos és jogszerű működés része.

Sok múlik a négy alapelv betartásán

Az IPIFF nyilvánosan elérhető felmérései, útmutatói és ágazati anyagai alapján több olyan kommunikációs elv rajzolódik ki, amely a magyar piacon is alkalmazható.

• Az első a fogalmak pontos szétválasztása. Más nyelven kell beszélni az emberi fogyasztásra szánt élelmiszerről, az állati takarmányozásban használt alapanyagról és a hobbiállatok számára értékesített élő vagy feldolgozott rovarról.
• A második, hogy a fenntarthatóság fontos, de önmagában nem elég. A felhasználó azt is tudni szeretné, hogy a termék biztonságos-e, megbízható-e, mire használható, milyen eredmény várható tőle, és mennyibe kerül.
• A harmadik, hogy a rovareredetet nem érdemes elrejteni. A hosszú távú bizalomhoz pontos megnevezésre, nyomonkövethetőségre, érthető magyarázatra és bemutatható gyártási folyamatra van szükség.
• A negyedik, hogy nem minden kétkedés ellenséges. Az embereknek joguk van megkérdezni, mit etetnek az állataikkal, vagy milyen alapanyagból készült az általuk megvásárolt termék. A szakmai szereplő feladata nem a kérdések lesöprése, hanem azok pontos megválaszolása.

Közvetítés Európa és a magyar gazdák között

A Hermecia Kft. alapítójaként és az IPIFF tagjaként úgy gondolom, hogy egy új ágazat felépítése nem ér véget a tenyésztési és feldolgozási technológia kialakításával. A technológia mellé közös nyelvet is kell építeni. Mivel cégünk tevékenységének középpontjában nem az emberi fogyasztásra szánt rovartermékek, hanem az állati takarmányozásban használható feketekatonalégy-lárva és az abból előállított takarmány-alapanyagok állnak, a mi kommunikációnk első lépése is mindig a food és a feed területének világos elválasztása.

Nem szeretnénk azt az üzenetet közvetíteni, hogy a rovarfehérje egy mindenre alkalmas, korlátlanul alkalmazható csodaalapanyag. A célunk az, hogy bemutassuk, milyen állatfajoknál, milyen formában és milyen takarmányozási rendszerben lehet valós szerepe.

A terméket nem elrejteni, hanem megmutatni szeretnénk. Fontosnak tartjuk, hogy a gazdák lássák annak tényleges formáját, megismerjék a feldolgozás hátterét, a laboratóriumi vizsgálatokat, a nyomonkövetést és a gyakorlati felhasználást. Egy granulátum vagy pellet már nem elméleti fenntarthatósági ígéret, hanem megfogható takarmány-alapanyag, amelyről szakmai kérdéseket lehet feltenni. A Mártonka néni blog és a hozzá kapcsolódó közösségi kommunikáció ezt a munkát már jóval a Hermecia Kft. megalapítása előtt megkezdte. A kiindulópont nem egy technológiai vállalkozás marketingje volt, hanem a háztáji állattartók mindennapi problémáinak megértése és közérthető feldolgozása.

Tapasztalataink azt mutatják, hogy a gazdákat elsősorban nem egy technológia újdonsága érdekli. Azt szeretnék tudni, hogy használható-e a saját rendszerükben, mit nyerhetnek vele, milyen kockázatai vannak, hogyan kell tárolni és adagolni, illetve megéri-e számukra. Ezekre a kérdésekre nem lehet kizárólag tudományos publikációk címével vagy környezeti mutatókkal válaszolni. A kutatási eredményeket le kell fordítani a mindennapi állattartás nyelvére. Az IPIFF-tagság ebben kétirányú közvetítő szerepet adhat számunkra. Az európai kutatási, szabályozási és kommunikációs tapasztalatokat szeretnénk elérhetővé tenni a magyar termelők számára. Ugyanakkor a magyar gazdák kérdéseit, fenntartásait és üzemi tapasztalatait is szeretnénk megjeleníteni az európai szakmai párbeszédben. 

Előbb közös nyelv, utána piac

A rovarágazat társadalmi elfogadottsága várhatóan nem egyetlen látványos kampány eredménye lesz, hanem sokkal inkább számos pontosan megválaszolt kérdésből, bemutatott termékből, átlátható gyártási folyamatból és valós tapasztalatból épülhet fel. A kommunikáció feladata tehát nem az undor letagadása, a bizonytalanság elhallgattatása vagy egy előre meghatározott vélemény ráerőltetése a közönségre. A feladat az, hogy mindenki értse, miről beszélünk: 

• Élelmiszerről vagy takarmányról?
• Élő rovarról vagy feldolgozott alapanyagról?
• Teljes értékű takarmányról vagy egy receptúra egyik összetevőjéről?
• Kísérleti lehetőségről vagy már szabályozott piaci termékről?

Amíg ezekre nincs világos válasz, addig nem a rovarfehérje elfogadottságáról beszélünk, hanem az ismeretlennel szembeni természetes ellenállásról.