Megtudtuk, hatásos volt-e a fagyvédelem a balatonvilágosi gyümölcsösben

agrarszektor.hu2020. április 18. 17:30

Az elmúlt hetekben jellemző reggeli fagyok komoly próbatétel elé állították a magyar termelőket. Több fagyvédelmi módszer is létezik, amelyet ilyenkor be lehet vetni, egy balatonvilágosi gyümölcsösben például paraffingyertyát használtak,és ezzel melegítették a fákat. Úgy tűnik ez a megoldás hatásos volt, hiszen a kajszitermés fele megmenekült.

Ahogy azt az Agrárszektor is megírta, az utóbbi hetekben jellemző lehűlés, és hajnali fagyok rendesen megviselték a hazai gyümölcsösöket. Több fagyvédelmi módszer is létezik, ilyenek a füstölés, a paraffingyertya használata, vagy a fagyvédelmi öntözés. Egy Balatonvilágos határában lévő, több ezer gyümölcsfát nevelő kertészetben tüzekkel melegítették a virágzó sárgabarackfákat, így védve őket a fagy ellen - írja az Időkép. 

Nagyjából már láthatóak az eredmények, úgy tűnik ugyanis, hogy a paraffingyertyás védekezésnek köszönhetően a kajszibarack termés fele megmenekült. Nem mindenhol tudtak azonban védekezni, így több helyen ennél jóval nagyobb a kár, és a termés 80-100 százaléka elfagyhatott.  

Címlapkép forrása: MTI/Varga György

Címkék:
gyümölcs, kajszibarack, fagy, védekezés, gyümölcsös, füstölés, fagyvédelem, paraffingyertya,