Méregdrága egzotikus gyümölcs hódít a hazai boltokban: pedig itthon is megterem

agrarszektor.hu2022. október 20. 12:29

Nem semmi, hogy miközben már az első havazást várjuk, aközben a hazai kertekben javában érik nemcsak a füge, de a kivi is. De hallottatok a pici és szőrtelen változatról, ami fürtökben lóg, és a fáról is ehető? Íme, a zalai mini kivi!

A szakértők szerint éghajlatunk egyre inkább a mediterráneumra jellemző forró nyár irányába tolódik el, ugyanakkor az ott jellemző párás légkör nálunk hiányzik, különösen az elsivatagosodással küzdő Alföldön. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) augusztusi közleménye szerint 1901 óta a legszárazabb 7 hónapon voltunk túl. Augusztus végén az átlagos évi csapadékmennyiség fele még hiányzott. Az éghajlatváltozás egyik kézzelfogható következménye, hogy már hazánkban is megteremnek olyan gyümölcsök, amelyek pár évtizeddel ezelőtt még kipusztultak a fagyos télben.Néhány éve fordult a kocka, és a Tiszától keletre is egyre alkalmasabbá válik a klíma a mediterrán gyümölcsök termesztésére. Ezzel szemben az eddig bőven termő, őshonos gyümölcsfáink és bogyós gyümölcsöseink a túlélésükért küzdenek - írja a HelloVidék

Látható, hogy elsősorban Dél-Magyarországon olyan új növényfajták termesztésére nyílik lehetőség az egyre északabbra tolódó termesztési övezetek miatt, amelyekre néhány évtizede még nem volt példa. A málnatermesztést például ma már szinte nem lehet árnyékolás nélkül végezni hazánkban, holott erre korábban nem volt szükség, miközben megjelentek olyan új gyümölcsök, mint a kivi vagy a füge.

Miklós András Márton zalai ültetvényén, Becsehelyen datolyaszilvát, fügét, indiánbanánt és kivit is termel. Láthatóan komoly piaci igény van ezekre a friss gyümölcsökre, amelyek nem messziről, tartósító eljárással szállíthatóvá tett formában érkeznek Magyarországra és árban is versenyképesek. Ráadásul, ahogy az ültetvény tulajdonosa elmesélte, ezen felül a kivi- és fügeültetvények munkaerőigénye is alacsonyabb sok más gyümölcskultúráénál. A Magyarországon legnagyobbnak számító, hathektáros zalai kiviültetvény egyébként egyfajta mintaprogram. Arra is példa, hogy a térség adottságait kihasználva, innovációval, új technológiákat alkalmazva miként lehet az elhagyott zártkerteket ismét termelésbe fogni, sőt importot kiváltani.

Zamatos és édes a magyar kivi

Mivel a kivi nem szigorúan mediterrán gyümölcs, az itthoni éghajlatunk megfelelő a számára. A zalai termelő által termelt gyümölcs zamatosabb, édesebb, mint az üzletekben kapható, mert azt még érés előtt szedik le. Egyetlen porzós növény elegendő akár 6-8 termő egyed beporzásához, de van öntermékeny fajta is. Az egyes töveket nagyjából 2,5 méterre kell ültetni egymástól, hogy legyen elég helyük a fejlődéshez. A félárnyék kedvező a számára, különleges talajigénye nincs, de a szerves trágyát meghálálja.

Becsehelyen most érik a mini kivi is

A mini kivi nem más, mint a nagy kivi kistestvére, amit jellemzően ősszel szüretelnek, A kivi szüret október végén vagy november elején kezdődik, maga a gyümölcs pedig eláll hónapokig. A mini kivi egészen más - egy frissen, a növényről szüretelhető csemege, amit szeptember elejétől folyamatosan lehet enni, egészen a fagyokig rajta van a fán. Kisebb méretű, kopasz, nem szőrös, mint nagyméretű társa. A minik közül azok az érettek, amik elkezdenek kicsit ráncosodni és ha megnyomjuk, akkor puhák. Zamatosak és hidegtűrők. Össze lehet darálni pürének is, ha túl sok terem. Másik nagy előnye a mini kivinek, hogy szeptembertől decemberig frissen, egyenesen a fáról fogyasztható. Az idei rendkívül aszályos időjárást azért ezek a fák is megsínylették, de így is szépen teremnek. A mini kivinek van még egy szupertulajdonsága: gyümölcskártevője nincs, ráadásul kissúlyú gyümölcsről van szó, a növényt a kerítésre is fel lehet futtatni. Ami viszont fontos: két eltérő ivarú növény kell a beporzáshoz.

Címlapkép forrása: MTI Fotó: Varga György

Címkék:
talaj, gyümölcs, import, mediterrán, füge, munkaerő, kivi, éghajlatváltozás, gyümölcsfa, beporzás, kártevő, éghajlat,