agrarszektor.hu • 2026. szeptember 2. 10:30
Makai Szabolcs, a Talentis Agro Zrt. vezérigazgatója szerint a sebtapasz már nem segít.
A tejpiac már nem tompítja az aszály hatását, az erős forint az exportbevételeket nyomja, az öntözésnél pedig sokszor nem a szándék, hanem a víz, az engedélyezés és a hosszú távú földhasználat hiánya a korlát. Makai Szabolcs, a Talentis Agro Zrt. vezérigazgatója szerint a magyar agráriumban már nem lehet visszavárni a régi kiszámíthatóságot. A vállalatcsoport ennek ellenére folytatja a fejlesztéseket. Állattartó telepeket korszerűsít, öntözési beruházásokra készül, illetve mindent megtesz azért, hogy a Szarvason tervezett, új, évi 5 millió pulyka feldolgozására képes vágóhíd megvalósulhasson.
Egyszerre romlott a tejpiaci környezet, nőtt az aszálykockázat, az erős forint pedig az exportáló cégeknél bevételi oldalon okoz nyomást. Ilyen környezetben van még értelme éves üzleti tervről beszélni? Mire kellene berendezkednie a magyar agráriumnak?
A régi értelemben vett üzleti tervezés egyre kevésbé működik. Ma már nem abból kell kiindulni, hogy a mostani szélsőségek rövid idő után visszarendeződnek egy stabilabb, nyugalmi állapotba. Az időjárás, az árfolyam, az energiaár, a vámok körüli bizonytalanság és a szabályozási változások egyszerre hatnak a működésünkre, emiatt a tervezés is sokkal nehezebb lett. Korábban egy éves üzleti tervet, sőt akár hosszabb távú terveket is viszonylag jól ki lehetett számolni. Ma elkészítjük a terveinket, számolunk a bevételi oldallal, ehhez igazítjuk a kiadásokat és a beruházásokat, aztán jön egy újabb piaci, időjárási vagy szabályozási hatás, és kezdhetjük újra a számolást. Ez már nem egyszeri kilengés, hanem az új realitás, ehhez kell alkalmazkodni.
A tejágazat az elmúlt években sok cégnél stabilizáló szerepet töltött be, most viszont éppen ez a terület került nyomás alá. Mekkora kockázatot jelent ez egy több mint 10 ezer fejőstehénnel működő csoportnál, és miért nem lehet egyszerűen visszafogni a termelést, ha rossz az ár?
A tejpiaci helyzet jelenleg az egyik legnagyobb problémánk. Tavaly év végéig a körülményekhez képest rendben volt a piac, és az elmúlt években az ágazat viszonylag jól tudott teljesíteni. Kezdtünk hozzászokni ahhoz, hogy a portfólió-diverzifikáció működik. Van növénytermesztésünk, van állattenyésztésünk, és ha az egyik területet megüti az aszály vagy a gyengébb termés, a másik képes valamennyire kompenzálni.
Most viszont nagyon gyorsan romlott a piaci környezet, és olyan árakról is hallani, amelyek már mélyen önköltség alatti értékesítést jelentenek. Nálunk 10 020 fejőstehénről és éves szinten körülbelül 115 millió liter tejről beszélünk. Ha csak 10 forinttal önköltség alatt kellene eladni a tejet, már abból is nagyon komoly veszteség keletkezne. Ha pedig spotpiacon kényszerülnénk értékesítésre, az egy ekkora ágazatban akár 5–10 milliárd forintos veszteséget is jelenthetne.
Volt olyan helyzet is, amikor közös megegyezéssel engedtünk a leszerződött feltételekből, hogy a tejipar is túlélje a nehezebb időszakot. Ez szerintem egy ágazati rendszerben rendben van, mert a szereplőknek támogatniuk kell egymást. Most viszont azt várjuk, hogy ez visszafelé is működjön.
Egy ekkora állattartó rendszerben nem lehet egyszerűen azt mondani, hogy most visszafogjuk a termelést. Az állatokat ugyanúgy el kell látni, a telepeket ugyanúgy működtetni kell, ott vannak a munkavállalók, és a fenntartási kötelezettségek is. Ha visszafognánk a takarmányozást, vagy nem készülnénk fel megfelelően a hőstresszre, akkor az általános költségeink nem csökkennének érdemben, viszont kevesebb tejet termelnénk.
Ráadásul az, hogy hogy alakul a növénytermesztés, az is azonnal megjelenik a tejtermelés költségeiben. Ha kevesebb a szalma, többe kerül az almozás, több munkával lehet összegyűjteni és bálázni, és ez akkor is költség, ha saját területről származik. Lehet, hogy egyes takarmánykomponenseknél segít az árfolyam, de ez nem ellensúlyozza a nyomást, amely a tejtermelés önköltségére nehezedik.
A tej esetében most nem egyszerűen hazai piaci problémáról beszélünk, hanem európai válságról.
Ha ezeken a piacokon zavar keletkezik, például Kína vagy a vámok miatt, az nagyon gyorsan visszaüt a termelőkre. Ezért mondom, hogy a sebtapasz már nem segít. Itt nem egy kisebb piaci kilengésről van szó, hanem komoly ágazati problémáról.
A növénytermesztésben az idei év megint azt mutatja, hogy a víz hiánya mindent felülírhat. Mit láttak az aratás első felében, és mekkora különbség van az öntözött és a nem öntözött területek között?
Nem számítok jobb évre a tavalyinál, legfeljebb abban bízom, hogy legalább a tavalyi szintet elérjük. Pontos számokat még nem lehet mondani, de az irány már látszik. A borzasztó csapadékhiány nem segített, a kukoricának is nagy szüksége lenne az esőre.
Az öntözött területeken viszont egyértelműen látszik a különbség, ezek lényegesen jobb állapotban vannak. Ahol nincs öntözés, ott sokkal nehezebb a helyzet. Eközben a gabonaáraknál is új realitással szembesülünk. A búza és a kukorica euróban jegyzett termék, az erős forint és a nemzetközi ármozgások miatt pedig alacsonyabb árszinten indultunk neki az aratásnak. Ha ehhez gyengébb termés társul, a kettő együtt már nagyon komoly nyomást jelent.
Az öntözés kézenfekvő válasz lenne az aszályra, a gyakorlatban viszont sokszor már az első lépések sem egyértelműek. Van-e elég víz, kiszámítható-e az engedélyezés, és vállalható-e egy akár több tízmilliós fúrás költsége? Miben kellene tisztábban látni ahhoz, hogy a termelők hosszú távon tudjanak tervezni?
Amikor a nehézségekről beszélünk, mindig oda jutunk, hogy az öntözés az első számú kérdés. Jelenleg három öntözési pályázat elbírálását várjuk, és van még két olyan helyszínünk, ahol meg tudnánk oldani az öntözést. Az öntözött területeken egyértelműen látszik a különbség, ezért számunkra ez nem elméleti kérdés, hanem a termelés biztonságának egyik alapja.
A gond az, hogy a termelői szándék önmagában kevés, ha nem tudni pontosan, milyen vízbázisra és milyen szabályozási környezetre lehet építeni. Van, ahol nincs elég víz, máshol nem kapunk olyan vízjogi engedélyt, amilyenre szükség lenne. Előfordult olyan eset is, hogy az öntözésfejlesztés előkészítése során derült fény arra, hogy a változó klimatikus viszonyok következtében a kezdeti öntözésbe vont területek mennyiségét csökkenteni kell. Emiatt fontos lenne tisztábban látni,
mi lesz a felszíni vizekkel, mi lesz a felszín alatti vízkészletekkel, milyen hosszú távú vízpótlási megoldások jöhetnek, és milyen feltételek mellett lehet majd öntözni.
Egy öntözési beruházás ugyanis 20 évre vagy még hosszabb időre szól. Ha nincs felszíni víz, marad a fúrás, de egy kút infrastruktúrával akár 120 millió forintba vagy ennél is többe kerülhet, és még akkor sem biztos, hogy hosszútávon elegendő mennyiségű vizet ad.
Nemcsak a víz kérdés, hanem az is, hogy milyen hosszú távon biztosított a terület használata. Egy nagyüzem sokszor bérelt földeken gazdálkodik, jogi személyként pedig nem tud földet vásárolni. Hogyan lehet ilyen földhasználati háttér mellett több évre előre tervezni, és banki oldalról is finanszírozhatóvá tenni az öntözési fejlesztéseket?
Nagyon nehezen. Nagyüzemként számunkra kiemelten fontos, hogy hosszú távú bérleti szerződéseket lehessen kötni, különösen ott, ahol állattartó telephez vagy öntözési beruházáshoz kapcsolódó területekről van szó. Mi jogi személyként nem tudunk földet vásárolni, ezért bérelt területen kell olyan fejlesztéseket terveznünk, amelyeknek a megtérülése messze túlmutat néhány éven.
Ráadásul egy öntözési beruházásnál a terület folytonossága műszaki szempontból is kulcskérdés. Ha például egy 200 hektáros táblát megöntözünk, nagyon nehéz kezelni, ha a tábla közepén néhány hektár kiesik. Egy lineár öntözőrendszert nem lehet egyszerűen levágni vagy áttervezni. A finanszírozásnál is ugyanez a probléma. A bank azt nézi, milyen hosszú távú földhasználati háttér áll a beruházás mögött.
Ötéves bérleti szerződéssel egy 20 éves megtérülésű fejlesztést nagyon nehéz finanszírozni.
Ilyen fejlesztés akkor indítható el biztonságosan, ha a víz, a terület és a finanszírozás időtávja összeér.
Az erős forintot sokan jó hírként kezelik. Egy exportorientált agrár-élelmiszeripari csoportnál azonban az árfolyam bevételi oldalon is azonnal megjelenik, hiszen az euróban keletkező árbevétel forintban kevesebbet ér, miközben a költségek jelentős része itthon merül fel. Mekkora nyomást jelent ez a működésben?
Nálunk a kép összetett, mert exportorientált vállalat vagyunk. A gabona egy része Olaszország felé megy, a nyerstej 30 %-a export, és a tágabb agrár-élelmiszeripari portfólióban a búzakeményítő, az izocukor és a pulyka jelentős része is külföldi piacokra kerül. Ez eurós árbevételt jelent, miközben sok költségünk forintban merül fel. Egy 400 forintos euróárfolyamhoz képest a 350 forint körüli szint több mint 10 százalékos bevételi különbséget okoz. A mezőgazdaságban nincs akkora eredménytartalom, amely ezt könnyen elbírná. Az erős forint importoldalon hozhat előnyöket, de egy exportáló agrárcégnél nagyon gyorsan bevételi nyomást okoz.
A munkaerőhiányról sokszor általánosságban beszél a szakma, a csoport mezőgazdasági és élelmiszeripari ágazatában azonban jelenleg mintegy 168 betöltetlen pozíció van, miközben egyes területeken – például a traktorkezelőknél - 50–60 év felett van a munkavállalói átlagéletkor. Ez már a napi működésben is érezhető probléma? Mennyire tud ezen segíteni a külföldi munkaerő?
Ez már ma is működési kérdés, és közben a következő évek egyik legnagyobb kockázata is. Korábban bizonyos pozíciókra a sokszoros túljelentkezés volt jellemző, ma viszont nehéz jó munkaerőt találni. A korösszetétel miatt ez utánpótlási kérdés is. Ha 5–10 éven belül egyszerre sok tapasztalt dolgozó megy nyugdíjba, az olyan tudást vihet ki a rendszerből, amelyet rövid idő alatt nagyon nehéz pótolni.
A külföldi munkaerő részben tud segítséget adni, de sokkal bonyolultabb, mint ahogy kívülről látszik. Az agrár-élelmiszeripari területen nagyjából 3800 munkavállalónk van, ennek mindössze 7-8 százaléka külföldi dolgozó. A mezőgazdasági termelésben, a tehenészetekben mintegy 20 főről beszélünk, tehát ott véleményem szerint az ágazati átlag alatt vagyunk. A külföldi munkaerő alkalmazása sok szervezést igényel: lakhatást kell biztosítani, meg kell oldani a bejárást, segíteni kell az egészségügyi vagy mindennapi ügyekben, a kommunikációhoz sokszor tolmács kell. A külföldi munkavállaló tehát lehet része a megoldásnak és bizonyos területeken szükséges is, de nem egyszerű, olcsó vagy automatikusan működő válasz. Arról nem is beszélve, hogy nyilván sokkal jobban örülnénk annak, ha magyar munkavállalóknak tudnánk biztos megélhetést és munkát adni.
A munkaerőhiány akkor kezd tényleges termelési korláttá válni, amikor már nemcsak drágábban lehet embert találni, hanem bizonyos munkakörökbe egyáltalán nem találunk megfelelő jelentkezőt. Ezért fordultak a beruházásaink abba az irányba, hogy ugyanazt a munkát kevesebb élőmunkával, nagyobb gépekkel és hatékonyabb technológiákkal lehessen elvégezni.
A bizonytalan környezet ellenére több állattartó ágazatban is fejlesztésre készülnek, Szarvason pedig új pulykavágóhidat terveznek. Miért éppen most indítanak ekkora beruházásokat, és mit jelenthet ez az érintett területeknek?
Minden állattartó telepünkre pályáztunk fejlesztési forrásokra. Ez érinti a két sertéstelepet és a szarvasmarhatelepeket is. Új telepeket most nem építünk, de a meglévő telepeken fejőház-modernizálás, istállófejlesztés, energetikai beruházás, valamint a hűtési és fűtési rendszerek korszerűsítésére készülünk. Ahol indokolt, és a fejőház kapacitása elbírja, ott állatlétszám-növelést is tervezünk.
A pulykánál jelenleg erős keresletet látunk. A baromfiinfluenza Európában több országban megtépázta az állományokat, miközben mi nagyon sokat költünk a telepi higiéniára és az állományvédelemre. Nálunk jelenleg nincs alapanyag-probléma, bár ezt mindig óvatosan kell kimondani, mert egy járványhelyzet gyorsan változhat.
Ezért is lenne fontos a szarvasi vágóhíd fejlesztése. Most egyműszakos működés mellett nagyjából évi 3 millió pulykát tudunk feldolgozni, két műszakban körülbelül 4 milliót.
Az új vágóhíd a tervek szerint egy műszakos működés mellett évi 5 millió pulyka feldolgozására lehet képes.
Ha két műszakban működne, akkor a teljes magyarországi pulykaállomány önmagában kevés is lehetne hozzá, vagyis a termelőknek is lenne tér a fejlesztésre, pl. telep- és állománybővítésre, amelyek szintén további jelentős beruházásokat vonzanak. Ez Szarvas és Békés megye szempontjából is hosszú távú beruházás, mert helyben adhat stabilabb feldolgozói hátteret és nagyobb növekedési lehetőséget az ágazatnak. Az új szarvasi vágóhíd tehát nemcsak nagyobb kapacitást jelentene, hanem hatékonyabb működést és magasabb feldolgozottsági szintet is. Olyan rendszert szeretnénk kialakítani, amelyben a pulyka feldolgozása minél jobban összekapcsolódik a továbbfeldolgozással.
A cél nemcsak az, hogy többet vágjunk, hanem az is, hogy nagyobb arányban állítsunk elő magasabb hozzáadott értékű termékeket, például panírozott termékeket, felvágottat vagy pulykasonkát.
Ez gazdasági szempontból is nagyon fontos. A pulykamell ára az elmúlt években nagyon széles skálán mozgott, 3 eurótól akár 8 euróig is láttunk árakat. A hús ára sokkal jobban ingadozik, míg egy pulykafelvágott, pulykakolbász vagy panírozott termék ára nem esik a harmadára, és nem nő a háromszorosára ilyen gyorsan. A továbbfeldolgozott élelmiszer stabilabb jövedelemtermelő képességet ad. Környezetvédelmi és energetikai szempontból is modern üzemet akarunk építeni. A vízfelhasználásnál olyan rendszert tervezünk, amelyben a víz újrahasznosítása is jelentős szerepet kap.
Az érintett Gallicoop Zrt.-nél jelenleg közel 1600 munkavállaló dolgozik. Számukra, a családjaik számára, illetve a cég beszállítóinak és partnereinek egyaránt megszilárdítaná a biztos megélhetést a jövőben egy ilyen volumenű fejlesztés. A növekvő munkaerő szükségletről nem is beszélve.
Nagyon aktuális a hír: a beruházással együtt járó és az eddig felsorolt pozitív szakmai, gazdasági és munkahelyteremtő következmények ellenére a napokban a minisztérium visszavonta és kizárta a korábban már megnyert pályázatból a Gallicoop Zrt.-t. Hogyan tovább?
Természetesen jogi útra tereljük az ügyet – ahogy a Mészáros Csoport és a Gallicoop Zrt. közleményében is megjelent. Röviden tisztázzuk: az uniós forrásokat azért ítélték a Gallicoop Zrt.-nek, mert megfelelt a kiírt pályázati feltételeknek. Tehát, az az indoklás, amire most hivatkoznak a támogatás visszavonásánál, egyszerűen nem állja meg a helyét. Hiszünk abban, hogy a kormány és a minisztérium nem hozhat olyan politikai döntést a szakmai érdekek ellenében, ami negatív hatással van a magyar agráriumra, a magyar emberekre és munkavállalókra, illetve családjaikra. Amúgy ezt erősítette meg Bóna Szabolcs miniszter is: számára is elfogadhatatlan, ha szakmai szempontok helyett, politikai szempontok alapján születnek döntések – tehát ebben egyetértünk.
Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdasági miniszter hangsúlyosan beszél a versenyképesség, az élelmiszeripar és a vízgazdálkodás fejlesztéséről is. Közben uniós szinten a KAP, a fenntarthatósági elvárások és a Mercosur-megállapodás is újabb alkalmazkodási kényszert jelenthet. Mennyire adnak ma stabil keretet a hazai és uniós agrárszabályok a 10–20 éves beruházási döntésekhez?
A termelőnek elsősorban kiszámítható és versenysemleges feltételekre van szüksége. Akár hazai agrárpolitikai döntésekről, akár a KAP-ról, földhasználati szabályokról, vízgazdálkodásról vagy külkereskedelmi megállapodásokról van szó, előre kell látnia, milyen keretek között dönt 10–20 éves beruházásokról. A Mercosur típusú megállapodásoknál is ez az egyik kulcskérdés. A magyar és európai termelő nagyon szigorú állategészségügyi, környezetvédelmi, munkaügyi és élelmiszer-biztonsági szabályok között dolgozik.
Ha erősödik a külpiaci verseny, alapvető elvárás, hogy a behozott termékekkel szemben is érvényesüljenek azok a követelmények, amelyek mellett mi termelünk.
A digitalizációt és a precíziós gazdálkodást is innen érdemes nézni. Ezek önmagukban nem varázsszavak. Akkor hasznosak, ha döntéstámogatást adnak, javítják a hatékonyságot, csökkentik a hibákat, mérséklik az élőmunkaigényt, vagy segítenek pontosabban reagálni az időjárási és piaci kockázatokra.
Az interjúban szó volt aszályról, tejpiaci válságról, árfolyamkockázatról, munkaerőhiányról és beruházási bizonytalanságról is. Ha mindezt együtt nézzük, miből lehet ma valódi ellenállóképességet építeni az agráriumban? Méretből, technológiából, feldolgozásból, vízből vagy energiából?
A következő években a stabilitás legalább olyan fontos lesz, mint a növekedés. Nem egyetlen tényező fogja eldönteni, ki tud alkalmazkodni, hanem ezek együttese. Kell a méret, mert bizonyos beruházásokat és kockázatokat csak így lehet kezelni. Kell a technológia, mert kevesebb élőmunkával, pontosabban és hatékonyabban kell termelni. Kell az öntözés, mert víz nélkül egyre nehezebb biztonságos növénytermesztésről beszélni. Kell az energiahatékonyság, mert az energiaárak kiszámíthatatlansága önmagában is komoly kockázat. Kell a feldolgozás is, mert a magasabb hozzáadott értékű termékek stabilabb jövedelemtermelő képességet adhatnak.
A portfólió-diverzifikáció továbbra is fontos, de az elmúlt időszak megmutatta, hogy önmagában ez sem véd meg mindentől. Ha egyszerre több nagy kockázat jelenik meg, a válasz sem lehet egyetlen intézkedés. Javítani kell a hatékonyságot, magasabb feldolgozottsági szintre kell lépni és olyan beruházásokat kell végrehajtani, amelyek 10–20 évre adnak működési alapot.
Az kerülhet erősebb helyzetbe, aki a termelést, a feldolgozást, az energiafelhasználást és a finanszírozást is úgy építi fel, hogy ne egy jó évre legyen optimalizálva, hanem tartósan változékony környezetben is működőképes maradhasson.