Ukrajna egyelőre mégsem perli be Magyarországot

agrarszektor.hu2023. október 5. 15:36

Ukrajna egyelőre szünetelteti azt a jogi eljárást, amelyet Lengyelország, Magyarország és Szlovákia ellen kezdeményezett a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO) a tagállamok által egyoldalúan bejelentett importtilalom miatt - írja a Reuters. Taras Kachka ukrán kereskedelmi képviselő azt nyilatkozta, inkább egy "komplex megoldáson" dolgoznak a kereskedelmi vitát illetően.

Lengyelország, Szlovákia és Magyarország szeptember közepén jelentette be az ukrán gabonaimportra vonatkozó saját korlátozását, miután az Európai Bizottság végrehajtó testülete úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg az Ukrajna öt uniós szomszédjával szemben elrendelt behozatali tilalmat. Ezt követően jelentette be Ukrajna, hogy azt tervezik, hogy beperlik a három országot az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó tilalmak miatt.

Most Kachka az Interfax-Ukraina hírügynökségnek azt mondta, úgy látják, hogy úgy látják, hogy ez a probléma a következő hetekben és hónapokban meg fog szűnni. Ezért, amíg gyakorlati megoldást keresnek, addig a WTO-hoz bejelentett jogi eljárást, illetve panaszt egyelőre szüneteltetik.

Címkék:
gabona, ukrajna, import, mezőgazdaság, európai-bizottság, szlovákia, tilalom, lengyelország, behozatal, mezőgazdasági-termék, behozatali-tilalom, gabonaimport,