Idegen halak jelentek meg a Tiszában: egyre gyorsabban terjednek

agrarszektor.hu2024. február 18. 11:03

Újabb invazív halfajt találtak a magyar kutatók a hazai folyókban. A csupasztorkú géb eredetileg a Fekete-tenger nyugati és északi részébe ömlő folyókban és brakvizekben él, de megtalálható volt a Duna vízgyűjtő körzetében is, Bukarest magasságáig. Az utóbbi években azonban elkezdett terjeszkedni, és már a Tiszán is egyre északabbra lehet találkozni vele.

A csupasztorkú gébet (Babka gymnotrachelus) a Tisza hazai szakaszán elsőként 2018-ban, a Körös torkolatánál találták meg Sallai Zoltán és munkatársai. A halfaj fölfelé haladását 2019-ben a Körösben, majd a Hortobágy-Berettyóban is tapasztalták - olvasható a Magyar Haltani Társaság honlapján. Az utóbbi években a Tiszában is följebb jutott a faj, ezt igazolják az újabb észlelési adatai.

2023. október 14-én a szolnoki Tisza-szakaszon, fenekező horgászat közben a fajnak egy újabb példánya akadt a horogra, 2023. július 13-án pedig a Közép-Tiszán végzett hossz-szelvény-vizsgálat eredményeként Csataszög térségéből is kimutatták a faj jelenlétét a Társaság szakemberei. Ez utóbbi hely több mint 100 folyamkilométerrel esik följebb a Körös-torkolattól. Mint írták, a két újabb előfordulási adatból arra lehet következtetni, hogy a faj terjeszkedése tovább folytatódik a Felső-Tisza irányába.

Címkék:
hal, tisza, körös, magyar-haltani-társaság, édesvízi-hal, terjeszkedés, halfaj, invazív, idegenhonos, invazív faj,