agrarszektor.hu • 2025. július 9. 18:28
Rekordméretű, 227 centiméteres harcsát fogott ki a Dunából Fülöp Sándor a Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetsége által kezelt folyószakaszon. A ritka zsákmányt a fotózást követően visszaengedték természetes élőhelyére - írja az Index.
Kivételes horgászélményben volt része Fülöp Sándornak a Komárom-Esztergom vármegyei Duna-szakaszon, ahol egy rendkívüli méretű, 227 centiméteres harcsát sikerült kifognia. A térség kedvelt horgászterületnek számít, azonban ilyen jelentős méretű példány ritkaságnak számít a folyóban.
A Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetsége (Kemhesz) közösségi oldalán közzétett információk szerint a szerencsés horgász már korábban is bizonyította rátermettségét. Egy múlt szombati éjszakai versenyen párjával együtt 428 kilogrammos összfogással végeztek az első helyen. A rekordméretű harcsa kifogása után a horgász és társai megörökítették a nem mindennapi zsákmányt, majd visszaengedték a halat a Dunába. Fülöp Sándor a fogással kapcsolatban elmondta, hogy bár az utóbbi időszakban több harcsát is sikerült zsákmányolnia, a horgászat velejárója a gyakori sikertelenség is, amit ő maga is sokszor megtapasztalt.