Döbbenetes dologra jöttek rá a kutatók a baromfikkal kapcsolatban

agrarszektor.hu2025. augusztus 19. 07:02

Hogyan segíthető, támogatható az eddigieknél is hatékonyabban már embrionális állapotban a baromfi immunrendszere és fejlődése? Új takarmányozási lehetőségek alkalmazását teheti lehetővé a Debreceni Egyetem szakembereinek kutatási eredménye, amelyet a nívós tudományos folyóiratban, az Animal Nutrition-ben publikáltak. A cikk elnyerte a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány és a Debreceni Egyetem Publikációs Díját.

Az embrionális fejlődés és az emésztőszervrendszer kialakulása kritikus szerepet játszik a baromfi kelés utáni növekedésében. A madárembriók fejlődését a tojásban levő táplálóanyagok mennyisége határozza meg. A gyengébb életképességű naposcsibék lassabban fejlődnek, illetve nagyobb arányban pusztulnak el - olvasható az egyetem hivatalos oldalán. Szabó Csaba, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Takarmányozás-élettani Tanszék vezetője elmondta, hogy az első kísérleteket az 1940-es években végezték el, majd az 1980-as években fejlesztették ki azt a technológiát, mely során már a tojásban vakcinázták a madarakat. Ez a lehetőség adta az ötletet a kutatóknak, hogy különböző tápláló- és bioaktív anyagokat is lehetne a tojásba juttatni (in ovo takarmányozás).

Számos kísérlet igazolta, hogy különböző anyagok, például aminosavak és vitaminok csirketojásba injektálása javítja a bélfejlődést, a bélrendszer egészségét és az immunrendszert. Ezeket a vizsgálatokat túlnyomó többségében húshibrid (brojler) genotípusokkal végezték. A kutatóknak kevés információ áll rendelkezésére a tojótyúkokra vonatkozóan

- tette hozzá Szabó Csaba.

A szakemberek kutatásának középpontjában a baromfi embriók metionin kiegészítésének vizsgálata állt. Ahogy azt a kutató kifejtette, a metionin (Met) egy esszenciális aminosav, amely számos funkcióval rendelkezik, beleértve a fehérjeszintézist és az antioxidáns rendszerben való részvételt is. A baromfifélék magasabb metionin igénnyel rendelkeznek, mint például a sertések. A metionint a baromfitakarmányokban hagyományosan a szintetikus úton előállított DL-metionin formájában pótolják. A szervezet ugyanakkor csak az L optikai izomereket képes hasznosítani. Azonban a metionin esetében képes a D-izomert L formájúvá átalakítani. Manapság már elérhető a fermentációs eljárással előállított L-metionin is.

Ezek alapján felmerül a kérdés, hogy vajon van-e különbség az egyes metioninforrások biológiai hatékonyságában, különösen in ovo alkalmazás esetén. További befolyásoló tényező lehet a genotípusok (hibridek, fajták) közötti eltérések a termelésben és az anyagcsere intenzitásában. Ezért döntöttünk úgy, hogy az intenzív (TETRA-SL) tojóhibrid mellett az egyetem génmegőrzési programjában fenntartott fogolyszínű magyar tyúkot is bevonjuk a vizsgálatunkba

- közölte Szabó Csaba.

A Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar egyetemi docense beszélt arról is, hogy a vizsgálati eredményeik szerint a DL- és L-metionin in ovo alkalmazása mindkét genotípus esetén javította a bél morfológiai fejlettségét, azonban a DL-metionin hatásosabbnak tűnik. Ugyanakkor a bélintegritáshoz, antioxidáns rendszerekhez, immunválaszhoz és növekedéshez köthető gének expresszióját mindkét metionin forrás hasonlóan befolyásolta. A fogolyszínű magyar tyúk csibék jobb antioxidáns státusszal és bélintegritással bírnak, míg a TETRA SL csibék gyorsabb növekedésűek és erősebb immunrendszerrel rendelkeznek.

Az egyetem szakembereinek kutatása igazolta, hogy a tojó genotípusok esetében is pozitív hatása van a metionin kiegészítés in ovo alkalmazásának, továbbá, hogy az őshonos fajták értékes tulajdonságokat hordoznak, így azok génmegőrzése fontos feladat. Szabó Csaba úgy gondolja,

sikerült értékes ismeretekkel bővítenünk az in ovo takarmányozással kapcsolatos tudásunkat. Külön öröm és elismerés, hogy egy ilyen nívós tudományos folyóirat, mint az Animal Nutrition befogadta a kéziratunkat. Jelenleg dolgozunk egy karok és tanszékek között megvalósuló egyetemi proof of concept pályázaton, melyhez ezen kutatás eredményei is hozzájárulnak.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
tojás, tápanyag, csirke, kutatás, takarmányozás, debreceni-egyetem, baromfitartás, baromfiágazat, tápanyag-ellátás, napos,