Lezárult az idei Coop Rally programja

agrarszektor.hu2023. szeptember 15. 08:44

A Polus Sütő Kft. csapata nyerte a 17. alkalommal megrendezett Coop Rally-t, amelynek záró díjátadójára csütörtökön este került sor Zalakaroson. A minőségi, magyar élelmiszer-előállítást és termékeket népszerűsítő szakmai program keretében idén a mezőny Magyarország nyugati felén látogatott meg hat meghatározó élelmiszeripari gyártó- és forgalmazó céget, valamint két COOP tagvállalatot.

A 17. alkalommal megrendezett Coop Rallyt Polus Sütő Kft. csapata nyerte, míg az Agrárminisztérium különdíját a Gyermelyi Zrt. kapta meg, amelyet Tóth Béla, a társaság elnök-igazgatója vett át - írja közleményében a Coop Rally. A szakmai program alkalmával öt nyugat-magyarországi vármegyében (Fejér, Komárom-Esztergom, Somogy, Vas, Veszprém), illetve Budapesten nyolc állomást (hat élelmiszeripari gyártó céget és két Coop-tagvállalatot) látogatott meg az üzletlánc tagvállalataiból és a cégcsoport beszállító partnereiből álló mezőny. A versenyen közel háromszázan vettek részt, akik hazai élelmiszeripari, kiskereskedelmi, szolgáltató és médiacégeket képviseltek. 

Az eseményre az Agrárminisztérium támogatásával került sor, Nagy István tárcavezető pedig a hagyományoknak megfelelően vállalta a rendezvény fővédnöki szerepét. A tárcavezető egyben miniszteri elismerő oklevelet adott át a Co-op Hungary Zrt. számára, amelyet Pekó László a cégcsoport igazgatóságának elnöke vett át. A Co-op Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke, Pekó László elmondta: az utóbbi időszakban igen sok kihívás érte a kiskereskedelmi vállalkozásokat, az élelmiszergyártókat, a termelőket, hiszen a Covid után az ukrajnai háború kitörése, majd az azzal párhuzamosan zajló energiaválság, aztán az infláció és a vele együtt járó költségnövekedések sújtották az élelmiszeripar és -kereskedelem különböző szereplőit. 

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) színeiben ezúttal is részt vettek az eseményen olimpiai aranyérmes egykori sportolók, így Fábián László MOB-főtitkár (aki öttusában szerzett olimpiai bajnoki címet), Szabó Gabriella (kajak), Szász Emese (párbajtőr), Kósz Zoltán és Hosnyánszky Norbert (vízilabda). A bizottság különdíját a Sydnex Kft. csapat érdemelte ki a várpalotai helyszínen, a sportos játékon elért legjobb eredményért. A díjat Szabó Gabi, Szász Emese és Kósz Zoltán adta át.

Címlapkép forrása: Coop Rally

Címkék:
beruházás, élelmiszer, hús, tej, coop, pincészet, tészta, vásárlás, tésztagyár, élelmiszer-előállítás, tejüzem, élelmiszer-feldolgozó,