Nagy Z. Róbert • 2025. október 31. 06:01
Érdekes megismerkedni pár olyan fogalommal, mint a húskihozatal és takarmányátalakítási arány, élősúly és használható súly aránya, mert ezek mind befolyással vannak arra, hogy egy adott húsféleség előállításához mennyi erőforrásra van szükség. Mindezek ugyanis a költségszerkezetet is befolyásolják.
Napjainkban a globalizált kereskedelem miatt az ár képzés nem teljesen olyan már, mint régebben. Korábban a termelő kiszámolta az önköltségét, rétett valamennyit, hogy megérje neki, és kialakult az eladási ár. Ma már az önköltségen túl az aktuális piaci helyzet, a kereslet és kínálat aránya jobban befolyásolja az árat, hiszen a kereskedők megnézik hol mennyiért tudnak beszerezni bármilyen terméket és inkább ez a döntő, amihez az árazásban alkalmazkodni kell. Vannak azonban olyan biológiai tényezők, melyek nem hagyhatók figyelmen kívül, hiszen fajonként eltérő, hogy melyik állat húsa mennyi költséggel állítható elő.
A haszonállat-tenyésztés egyik legfontosabb gazdasági mutatója a húskihozatal és a takarmány-átalakítási arány (Feed Conversion Ratio, FCR). E két tényező alapvetően határozza meg az adott húscélú állat tartásának jövedelmezőségét, valamint az állati fehérje előállításának környezeti terhelését és fenntarthatóságát.
A húskihozatalról: élősúly, haszonhús, színhús
A húskihozatal (vágóérték, vágási százalék) az állattenyésztésben használt kulcsfontosságú fogalom. A legegyszerűbben úgy határozható meg, mint a levágott állat élősúlya és a belőle származó, emberi fogyasztásra alkalmas testtömeg (vagy a haszonhús mennyisége) közötti arány, amelyet százalékban fejeznek ki. A hasított testtömeg általában a belsőségektől, a fejtől, a bőrtől (bizonyos esetekben) és a lábaktól mentes, de a csontot és zsiradékot tartalmazó testet jelenti. A végső használható hús (vagy színhús) aránya ettől még kisebb, mivel ez a csontozás után visszamaradó tiszta izomszövetet mutatja. A húskihozatal mutatóját befolyásolja az állatfaj és fajta. A „húsfajták” azaz húselőállításra kitenyésztett állatfajták általában jobb aránnyal rendelkeznek. Például csirkéből is vannak hús- és tojó jellegűek. Értelemszerűen, ha a húsukért tartjuk akkor előbbi, ha a tojástermelésért akkor utóbbi fajták közül érdemes választani. A kor és az ivar is befolyással lehet erre a mutatóra. A fiatalabb, növekedésben lévő állatok általában kedvezőbb vágóértéket mutatnak, mint a túl zsíros, vagy tenyésztésből kivont idősebb állatok.
Takarmányozással is befolyásolható az eredmény a hizlaltság miatt. A magasabb hízottság fokozhatja a vágóértéket, de a színhús arányát ronthatja a zsírtartalom növekedése miatt. A baromfi és a sertés rendelkezik a legmagasabb vágási százalékkal, ami azt jelenti, hogy az élősúlyukhoz képest viszonylag nagy arányban lesz belőlük hasznos hús. A kérődzők, mint a marha és a juh, alacsonyabb arányt mutatnak, ami a nagy bendő és a vastagabb bőr súlyának tudható be. Minél magasabb a vágási százalék, annál kevesebb az „elveszett súly” (fej, belsőségek, lábak), így ez is a gazdaságosságot növeli. Az élősúly és hasznos hús aránya baromfinál 70-75, nyúlnál 50-60, sertésnél 75-85, juh, kecske és szarvasmarha esetén pedig 45-60 százalék.
Takarmányhatékonyság (FCR) és vízszükséglet
A takarmány-átalakítási arány vagy takarmány hatékonyság (FCR) az a mérőszám, ami megmutatja, hány kilogramm takarmány szükséges 1 kilogramm testtömeg-gyarapodás (élősúly) eléréséhez. A hús előállításához szükséges erőforrások szempontjából ez az egyik legkritikusabb mutató, ami az önköltségre nagy hatással van. A takarmány mellett még a vízfogyasztás is jelentős erőforrást jelent. Az FCR alapján legolcsóbban felnevelhető állatok azok, amelyek a legkevesebb takarmányt alakítják át 1 kg hússá. A nyertesek a baromfifélék, kiemelten a csirke és pulyka. A modern hibridek FCR értéke a legjobb, 1,5-1,8 körüli, ami azt jelenti, hogy ennyi kilogramm megetetett takarmányból lesz 1 kilogramm hús. A sertés is jó takarmányhasznosítási képességgel (FCR: 2,5-3,5) rendelkezik, a baromfi után a második leghatékonyabb húsforrás. A kérődzők (marha, juh) kapcsán érdekes a helyzet, mert bár takarmányhatékonyságuk (FCR) rosszabb, ezek az állatok képesek az emberi fogyasztásra alkalmatlan, cellulózban gazdag szálastakarmányok (fű, széna) nagy részét hússá alakítani, ami a teljes ellátási láncot tekintve másfajta gazdasági előnyt jelenthet, hiszen ezek olcsóbb takarmányok.
Gazdasági szempontból, a takarmány-átalakítási hatékonyságot és a gyors növekedést tekintve a brojlercsirke és a sertés tartása a legegyszerűbb és legolcsóbb a hús előállításának egységárát illetően. Másrészről, a marha és juh tartása - bár több erőforrást igényel - lehetővé teszi a marginalizált területek hasznosítását, és olyan takarmányok beépítését az etetési technológiájukba, amelyek máskülönben nem hasznosulnának az emberi táplálkozásban.
A tartás gazdasági értékelésekor tehát nem csak az FCR-t, hanem a felhasznált takarmányforrás jellegét is vizsgálni kell. Bár amikor húst vásárolunk többnyire nem gondolunk ezekre a mérőszámokra, mégis érdemes tudni ezek létezéséről. Aki pedig kicsiben, háztáji állattartásban gondolkodik, számukra is hasznos ezek ismerete, amikor szamba vesszük, milyen erőforrásokkal rendelkezünk az állattartáshoz. És mindez még kiegészíthető, a sajnos egyre ritkább félvad galambtartással, ahol a galambok táplálékuk egy részét maguk szerzik meg a „mezőzés” közben, így a takarmányköltségük csökkenthető.