agrarszektor.hu • 2026. július 23. 12:32
Négy évvel azután, hogy egyszer már teljesen kiszáradt, ismét szinte teljesen eltűnt a víz a Baranya vármegyei bicsérdi horgásztóból. A tartós vízhiány következtében a korábban népszerű szabadidős helyszín medre újra kiürült, ami elpusztította a helyi élővilágot, és ellehetetlenítette a közösségi programokat - írta meg a Pénzcentrum.
A legfrissebb felvételek tanúsága szerint a 2,9 hektáros, egykor 2,5 méter mély tó vízszintje drasztikusan lecsökkent, a mederből pedig szinte teljesen eltűnt a víz. A terület korábban nemcsak a horgászok kedvelt célpontja volt, hanem rendszeresen adott otthont horgászversenyeknek, esküvőknek, valamint családi és gasztronómiai rendezvényeknek. A víz visszahúzódásával azonban ez a pezsgő közösségi élet is teljesen megszűnt.
A tó négy évvel ezelőtt már átélt egy hasonló környezeti katasztrófát. Akkor a medret tápláló bicsérdi vízfolyás több mint tíz kilométeres szakaszon apadt el, így két éven keresztül nem érkezett megfelelő vízutánpótlás. A még megmenthető halállományt végül lehalászták, 2022 nyarára pedig a meder annyira kiszáradt, hogy gyalogolni lehetett benne. A korábbi gazdag vízi élővilágra ekkor már csupán halcsontvázak és élettelen kagylóhéjak emlékeztettek.
A 2022-es eset idején a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság arra figyelmeztetett, hogy a tó kiszáradásához a jelentős csapadékhiány és a talajvízkészlet drasztikus csökkenése egyaránt hozzájárult. A szakemberek már akkor hangsúlyozták, hogy a rövid ideig tartó, intenzív helyi záporok önmagukban nem képesek pótolni a hosszú idő alatt felhalmozódott, súlyos vízhiányt.