Folyamatosan száradnak ki a magyar vizek: újabb patak kezd eltűnni

agrarszektor.hu2026. augusztus 12. 19:29

A rendkívüli aszály súlyosan veszélyezteti a Vas megyei vízfolyások élővilágát. A Gyöngyös-patak egyes szakaszai teljesen kiszáradtak, emiatt folyamatossá váltak a halmentések, és már jelentős mennyiségű elpusztult állatot is össze kellett gyűjteni - írta meg a Pénzcentrum.

A tartós vízhiány következtében a Gyöngyös-patak Táplánszentkereszt alatti szakasza mostanra gyakorlatilag teljesen kiszáradt. A kisebb vízfolyások medrében már csak elszigetelt, úgynevezett "böge" jellegű vízállások maradtak fenn, ahová tömegesen szorulnak be a halak. A vasszécsenyi malom alatti szakaszon a helyi lakosok a halőrökkel és önkéntesekkel összefogva még időben be tudtak avatkozni, így jelentős számú példányt sikerült kimenteniük.

A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége hangsúlyozza, hogy a bajba jutott halállomány kimentését szigorú halgazdálkodási és természetvédelmi jogszabályok szabályozzák, ezért kérik, hogy senki ne kezdjen magánakciókba. A folyóvízi halak állóvízbe történő áthelyezése ritkán jelent valódi megoldást, az inváziós, idegenhonos fajok - mint például az amerikai jelzőrák - áttelepítése pedig jelentős ökológiai károkat okozhat a befogadó vízterületeken. A szervezet arra kér mindenkit, hogy aki veszélybe került halállományt észlel, azonnal értesítse a hivatásos halőröket vagy a szövetséget.

Míg a kisebb patakok rendkívül sérülékenyek, és kiszáradásukkal teljes vízi élőhelyek szűnnek meg, a Pinka és a Répce a rendkívül alacsony vízállás ellenére egyelőre még kitart. A kialakult válságos helyzet az idei év szélsőséges időjárásának közvetlen következménye. A HungaroMet adatai alapján 2026. áprilisa 1901 óta a második, míg a július a hatodik legszárazabb hónap volt Magyarországon. Az év során több száz milliméteres csapadékhiány halmozódott fel, ami kritikusan száraz talajállapotot eredményezett, ezt pedig a nyári, lokális záporok sem tudták érdemben mérsékelni.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
aszály, hal, folyó, természetvédelem, halpusztulás, halgazdálkodás, vízhiány, csapadékhiány, élőhely, szélsőséges-időjárás,