agrarszektor.hu • 2026. szeptember 19. 18:01
Az éghajlat változásával a vízgazdálkodásnak egyre gyakrabban kell egymással látszólag ellentétes helyzetekre választ adnia.
Az éghajlat változásával a vízgazdálkodásnak egyre gyakrabban kell egymással látszólag ellentétes helyzetekre választ adnia. Ugyanazon térségben akár rövid időn belül jelentkezhet víztöbblet és vízhiány: a nagy intenzitású csapadék belvizet vagy helyi elöntéseket okozhat, míg néhány héttel később már a talaj vízkészletének csökkenése és az aszály jelenthet problémát.
Ilyen körülmények között egyre kevésbé elegendő, ha egy vízgazdálkodási rendszer kizárólag egyetlen feladat ellátására képes. A többcélú vízgazdálkodás - multi-purpose water management - lényege, hogy a rendelkezésre álló infrastruktúra és a természetes vízrendszer több, egymást kiegészítő funkciót töltsön be, működése pedig alkalmazkodjon az aktuális vízháztartási helyzethez. A többcélú vízgazdálkodás kapcsán elsőként gyakran a többcélú tározók és vízlépcsők jutnak eszünkbe, amelyek ugyanazon vízkészletre építve több feladatot is elláthatnak, például szerepet kaphatnak az árvízvédelemben, a vízkészletek tározásában, az öntöző- és ivóvízellátásban, az energiatermelésben, az ökológiai vízigények biztosításában vagy a rekreációban - írja a NAK.
A többcélú vízgazdálkodás azonban ennél jóval tágabb szemlélet: ugyanilyen fontos a csatornák, vízfolyások, műtárgyak, árterek és vizes élőhelyek összehangolt, többfunkciós működtetése, amely lehetővé teszi, hogy a vízgazdálkodási rendszer az aktuális vízháztartási helyzethez és az eltérő vízigényekhez egyaránt alkalmazkodjon. A hagyományos vízgazdálkodási infrastruktúra elemei sok esetben egy meghatározott célra épültek: árvíz- vagy belvízvédelmi célú vízelvezetésre, öntözővíz továbbítására, ivóvízellátásra, energiatermelésre vagy tározásra.
A változó éghajlati és vízháztartási körülmények azonban egyre inkább szükségessé teszik ezeknek a funkcióknak az összehangolását. Az OECD a többcélú vízügyi infrastruktúra fogalmába nemcsak a gátakat és tározókat, hanem a kapcsolódó csatornákat és vízellátó hálózatokat is beleérti, amennyiben azok egynél több gazdasági, társadalmi vagy környezeti célt szolgálnak. A többfunkciós rendszerek egyszerre járulhatnak hozzá többek között a víz-, élelmiszer- és energiabiztonsághoz, az ökoszisztémák fenntartásához és a térségek gazdasági fejlődéséhez.
Mezőgazdasági területeken ennek egyik legkézenfekvőbb példája a kettős működésű csatornahálózat. A csatornának szükség esetén biztosítania kell a káros víztöbblet biztonságos elvezetését, megfelelő vízállás és hidrológiai helyzet esetén azonban lehetőséget adhat a víz visszatartására, tározására, továbbítására vagy akár térségi vízpótlásra is.
A szakirodalomban ezért egyre inkább megjelenik az „elvezetés - visszatartás - utánpótlás” (discharge - retention - recharge) szemlélet. A cél nem az, hogy minden vizet minden körülmények között visszatartsunk, hanem hogy a károkozás nélkül megtartható víz lehetőség szerint ne hagyja el feleslegesen a térséget. A többcélúság jóval túlmutat az elvezetés és a vízmegtartás kettősségén. Egy megfelelően kialakított és működtetett vízgazdálkodási rendszer egyszerre szolgálhatja:
- a káros víztöbblet és belvíz biztonságos elvezetését;
- a víz visszatartását és tározását;
- a mezőgazdasági vízpótlást;
- a felszín alatti vízkészletek utánpótlását;
- a vizes élőhelyek és a biodiverzitás fenntartását;
- a kedvezőbb mikroklíma kialakulását, valamint rekreációs és tájképi funkciókat.
A funkciók természetesen nem mindenhol és nem minden időpontban érvényesíthetők egyszerre. Éppen ezért a többcélú vízgazdálkodás fontos eleme az adaptív üzemeltetés: annak meghatározása, hogy az adott vízkészletet mikor, hol és milyen célra célszerű megtartani, továbbítani vagy elvezetni. Ehhez megfelelő monitoringra, előrejelzésre, szabályozható műtárgyakra és az érintett vízhasználók együttműködésére egyaránt szükség van.
A többcélú vízgazdálkodás egyik legnagyobb lehetősége abban rejlik, hogy nem minden esetben szükséges teljesen új infrastruktúrát létrehozni. Sok esetben a meglévő csatornák, tározók és műtárgyak átalakításával, rekonstrukciójával, illetve az üzemrend módosításával is bővíthetők azok funkciói. A korábban elsősorban vízelvezetési céllal kialakított csatornákban például szabályozó műtárgyak segítségével megfelelő körülmények között növelhető a visszatartott víz mennyisége. A hosszabb ideig megtartott víz nemcsak közvetlenül képezhet helyi vízkészletet, hanem növelheti a környező talajba történő beszivárgás lehetőségét, támogathatja a sekély felszín alatti vízkészletek utánpótlását, valamint kedvezően hathat a környező területek vízháztartására is.
Hazai szempontból ezért különösen fontos lehet a belvízelvezető és kettős működésű csatornák, az öntözőrendszerek, tározók, holtágak, mély fekvésű területek és vizes élőhelyek egymással összekapcsolt, decentralizált rendszerként történő kezelése. Így a meglévő infrastruktúra az elvezetési biztonság fenntartása mellett egyre nagyobb szerepet kaphat a víz helyben tartásában és későbbi hasznosításában.
A többfunkciós szemlélet hazai gyakorlati megvalósításának egyik fontos példája a „Vizet a tájba!” kezdeményezés, amelynek célja többek között, hogy a vízügyi rendszerekben rendelkezésre álló, károkozás nélkül visszatartható víz lehetőség szerint ne kerüljön automatikusan elvezetésre, hanem arra alkalmas területekre kijuttatva a tájban hasznosuljon. A program keretében a gazdálkodók önkéntesen ajánlhatnak fel területeket időszakos vízmegtartásra.
A visszatartott víz így egyszerre szolgálhat vízkészlet-gazdálkodási és mezőgazdasági célokat, támogathatja a talaj vízkészletének és a sekély felszín alatti vizeknek az utánpótlását, valamint hozzájárulhat a vizes élőhelyek, a biodiverzitás és a kedvezőbb mikroklíma fenntartásához A változó vízháztartási viszonyok között egyre nagyobb szükség van olyan rugalmas vízgazdálkodási rendszerekre, amelyek egyszerre képesek alkalmazkodni a víztöbblethez és a vízhiányhoz.