Dübörög az erdőgazdálkodás Magyarországon: óriási támogatást kaphat az ágazat

agrarszektor.hu2022. július 3. 09:30

A magyar kormányzat, a magyar agrárium számít a magyar erdőkre, és számít az erdőket kezelő erdész szakemberekre - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az Országos Erdészeti Egyesület 152. alkalommal megrendezett vándorgyűlésén a Gödöllői Királyi Kastélyban. A tárcavezető kiemelte, az állami erdőgazdaságokon keresztül az állam kezében fontos eszköz van a magyar erdők jövőjének alakítása szempontjából.

Az erdőgazdaságok éves szinten 100 milliárd forintos kiadásra termelik meg a fedezetet, amelyből fenntartható módon kezelik az erdőket, ökoturisztikai infrastruktúrát működtetnek, közfoglalkoztatási, szociális tüzelőanyag és fásítási kezdeményezésekben vesznek részt, természetvédelmi programokat valósítanak meg. Hangsúlyozta, az állami erdőgazdaságok hálózata jól működő rendszer, amelynek alapjaiban történő megváltoztatását semmi sem indokolja, így megerősítette, hogy nincs napirenden az állami erdőgazdaságok haszonbérbe adása - írja az AM. A miniszter arra is emlékeztetett, hogy hazai viszonylatban a kormány már az előző ciklusban jelentős fásítási programokat indított, az új közösségi agrárpolitika tárgyalásai során pedig határozottan azt az álláspontot képviseli, hogy az erdők fenntartásais olyan közérdek, amelyre a korábbinál nagyobb mértékben kell forrásokat biztosítani.

Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár köszöntőjében nyomatékosította, hogy téved az, aki a jelenlegi állapot konzerválásával akarja fenntartani erdeinket, hiszen a környezeti tényezők változnak, ezért az alkalmazkodást segítő aktív emberi beavatkozás nélkül veszélyben van természeti örökségünk. Magyarországon az erdőgazdálkodás nem problémaforrás, hanem a megoldás része. Jövőbeli feladatként az állami és magán erdőgazdálkodás természetvédelemmel és a társadalmi szereplőkkel együttműködő megerősítését emelte ki, mely révén az ágazat képes választ adni a globális kihívásokra, hozzájárul az ország jó környezeti állapotának és a társadalom jólétének fenntartásához, a gazdaság működtetéséhez.

Címkék:
erdő, erdőgazdálkodás, mezőgazdaság, agrárium, magyarország, klímaváltozás, erdőgazdaság, nagy-istván, agrárminiszter, globális-felmelegedés, infrastruktúra, agrárminisztérium, fontosság, tüzelőanyag, klímaválság, ökoturizmus, erdőfejlesztés,