Búza

A búza az egyik legnagyobb területen előforduló gabonaféle, szinte mindenhol termesztik a Földön.  Az élelmezést tekintve is kitűnik a többi haszonnövény közül.

Nemcsak kenyér készülhet a búzából, hiszen értékes alomanyag a szalmája, valamint nagyszerű abraktakarmány, továbbá ipari alapanyagként is felhasználhatók az ipari részei. A búza régóta a történelem része, hiszen a régészeti kutatásokból kiderült, hogy már Egyiptom legrégibb emlékei között említik a búzát. Kínában (mely a legnagyobb búzatermelő) időszámításunk előtt 2700-ban is termesztették, az ókori világ szinte minden területéről lehet találni említést a használatáról vagy a termeléséről.

A búza termesztése és ápolása

Megkülönböztethetünk őszi és tavaszi búzát, a nevéből is kiderül, hogy a két fajtát az év különböző szakaszaiban kell vetni. Az őszi búza vetésideje október 5-25, ebben az időszakban lehet optimálisan elvetni a magokat. Nagyon fontos, hogy a vetés összhangban legyen a hőmérséklettel és az időjárással. A búza érzékeny az előveteményekre, azok az ideális előveteményei, melyek viszonylag korán már betakarításra kerülnek, és nagy mennyiségű szár-és tarlómaradvány sem marad utánuk. A hüvelyesek például megfelelőek erre a célra, a legjobb a borsó, de a szója, a bab és a lencse is megállja a helyét. Önmaga után is nehezebb vetni, de bármelyik más kalászos gabona rossz elővetemény – ilyen például a tritikálé vagy az őszi árpa is.

A csapadékhiány gondokat okozhat a termesztés során, a legnagyobb terméskiesést az aszály okozhatja, amit korszerű agrotechnikai eljárásokkal lehet csak mérsékelni. A talaj szintén fontos elem, hiszen a búza rendes fejlődéséhez sok vízre és könnyen felvehető tápanyagra van szükség. Leginkább a mély termőrétegű, jó szerkezetű, tápanyagokkal jól ellátott, jó vízgazdálkodású talajokat kedveli. Mivel tápanyagigényes növényről van szó, a nagy és biztos termések eléréséhez elengedhetetlen, hogy könnyen felvehető tápanyagok álljanak a rendelkezésére. Ez csak trágyázással érhető el. A vetés mélységét a magágy minősége, a fajták igénye és a talajkötöttség határozza meg: kötöttebb talajokon 4-5 centiméter, míg a lazább talajokon 5-7 centiméter az ideális vetésmélység. A búza egyik legfontosabb tápeleme a nitrogén, mert nemcsak a termés mennyiségét növeli, hanem javítja a búza sütőipari minőségét is. Ezért az optimális nitrogénellátás igen nagyjelentőségű a búzatermés mennyiségére és minőségére. A túlzott adagolást viszont kerülni kell!

Ha meleg, száraz az ősz, akkor kissé mélyebbre, nedves, hűvös őszön pedig sekélyebbre kell vetni, hogy a bokrosodási csomó az optimális 4 centiméter körüli mélységben alakuljon ki. A búzát rendszerint a gyakorlatban kialakult "gabonasortávolságra" vetik, ami 12 centiméter, de vethető kisebb (10,5 cm) vagy épp nagyobb (15 cm) sortávolságra is.

A tavaszi búza hasonlít az őszi búzára, már ami a termőhelyigényt és a tápanyagigényt illeti. Utóbbihoz annyit érdemes még hozzátenni, hogy a tervezett termésre számított nitrogén hatóanyag legnagyobb mennyiségét tavasszal kell, hogy megkapja vetés előtti alaptrágyázással és maximum egyszeri fejtrágyázással. Amiben még különbözik, hogy őszi „társához” képest sekélyebb a gyökérzete, valamint nagyobb a termésingadozása is.

A búza betegségei és kártevői

Az őszi gabonavetéseket károsító fajokat Európa-szerte meg lehet találni. A gabonapoloska sok bosszúságot okozhat. A kabócák és a levéltetvek szintén veszélyeztethetik a termést. A csíkos gabonakabóca által terjesztett búzatörpülés vírus előfordulása a növények törpülését, valamint csokrosodását és sárgulását eredményezi. Szeptóriás levélfoltosság: szintén egy gomba okozta betegség, eleinte a leveleken megjelenő kissé kerek formájú foltokról ismerhető fel, később már fekete „sebek” is észrevehetőek a szárakon. Akár a magokat is elérheti, ezért érdemes ellenálló fajtákat választani vagy vetésforgót „használni”. A kalászfuzáriózis az egyik leggyakoribb betegség, járványos években akár 50%-os terméskiesést is okozhat. Védekezni ellene igen komplex feladat, leginkább a kémiai növényvédelemre kell támaszkodni.