
Falánk állat lehet a magyar kertekben: mindent elpusztít, amit csak ér
A meztelencsigák komoly gondokat tudnak okozni termelőknek és a kerttulajdonosoknak is.
A közepesen vagy erősen felhős ég mellett hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. A csapadék súlypontja napközben kelet felé tevődik, így a nap második felében főként a keleti országrészben van esély zápor, zivatar kialakulására, de ott sem mindenütt fog esni. Az északnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik, de zivatarok környezetében viharossá is fokozódhat a légmozgás.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 32 fok között várható, délkelet, kelet felé haladva számíthatunk a magasabb értékekre.
Napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel. Az ország északkeleti harmadában lehet erőteljesebb a felhőképződés, főleg arrafelé alakulhat ki zápor, zivatar. Az északnyugati szél élénk, helyenként erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 30 fok között alakul.
Napos idő várható gomolyfelhőkkel, majd éjszaka nyugat felől helyenként erősen megnövekszik a felhőzet. Elsősorban éjszaka, az érkező hidegfront mentén számíthatunk néhol záporokra, zivatarokra. A nyugati szél északnyugatira fordul, és élénk, időnként erős lökések kísérik. Hajnalban 10, 16, délután 25, 30 fok valószínű.
Gomolyfelhős, napos idő várható elvétve záporral, zivatarral. Az északnyugati szél nagy területen megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között alakul.
Gomolyfelhős, napos idő várható csapadék nélkül. Mérsékelt marad a délies légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között alakul.
Sok napsütés, kevés gomolyfelhő várható csapadék nélkül. A déli, délnyugati szél helyenként megélénkül. Hajnalban 11, 17, délután 28, 33 fok valószínű.
Általában napos időre számíthatunk kevés gomolyfelhővel, de egy-egy zápor vagy zivatar kialakulása nem kizárt. Többnyire mérsékelt marad a déli, délnyugati szél. A hőmérséklet hajnalban 14 és 21, délután 30 és 35 fok között alakul.
2025. augusztus 2.
Hullámzó frontálzóna érkezik, így előbb meleg-, majd hidegfronti hatások is előfordulnak majd. Ezért sokaknál tapasztalható fejfájás, koncentrációs-zavar, vérnyomás-ingadozás. A közlekedésben résztvevők részéről fokozott óvatosság szükséges, ugyanis a megnövekedő reakcióidő közvetett módon hozzájárulhat a balesetek kialakulásához.
2025. augusztus 3. vasárnap
A meztelencsigák komoly gondokat tudnak okozni termelőknek és a kerttulajdonosoknak is.
A dinnye sokak nagy kedvence, ezért örömmel szolgálhat, hogy már-már olcsón juthatunk hozzá a magyar boltokban.
Aki nem követi a technológiát, nem alkalmazkodik a piaci és időjárási viszonyokhoz, az hosszú távon nem fog tudni életben maradni.
Az egykor erős hagyományokra visszatekintő magyar málnatermesztés mára szinte teljesen eltűnt.
A két piaci szereplő azt is elárulta, mekkora üzletet jelent a magyar szereplőknek a speciális igények kiszolgálása.
KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.
A tartós vízhiány és a továbbra is magas műtrágyaárak miatt minden olyan lehetőség felértékelődik, amely növeli a tápanyag-ellátottságot, javítja a tápanyagok hasznosulását, gyorsítja a gyökérfejlődést és fokozza a stressztűrést.
Hat egybefüggő éve Európa piacvezető repcenemesítő vállalataként* a Limagrain célja, hogy innovációinkkal és tudá-sunkkal, megbízható partnerként válaszokat nyújtsunk a repcetermesztésben felmerülő kihívásokra.