
Falánk állat lehet a magyar kertekben: mindent elpusztít, amit csak ér
A meztelencsigák komoly gondokat tudnak okozni termelőknek és a kerttulajdonosoknak is.
A hagyma kiemelő gépek arra szolgálnak hagymatermesztés végén betakarításkor kiemeljék a növényt a földből. Működési elvüket tekintve léteznek kirázó típusú gépek, de felszedők is.
A hagyma kiemelő jellemzően a kisebb kapacitású betakarítógépek közé tartozik, amely a kisebb, illetve közepes méretű gazdaságoknál a zöldségtermesztés során felmerülő igényeket hivatottak kiszolgálni a burgonya betakarítását illetően. A hagyma kirázók a föld alatt található gumós jellegű termények betakarítása során vannak széles körben használatban. A hagymafélék gépesített felszedése nem új dolog, hatékonysága miatt mostanra már szinte minden ezzel foglalkozó gazdaságban megszokottá vált. A burgonya mellett a hagymás növények körében is elterjedt a ez a fajta szedési technológia, ezért ezeket a kiemelő gépeket használják a különféle hagymás növények (vöröshagyma, fokhagyma, salátahagyma, virághagymák stb.) betakarítása során is.
A meztelencsigák komoly gondokat tudnak okozni termelőknek és a kerttulajdonosoknak is.
Nemcsak a sörfogyasztás, a sörgyártás is jócskán visszaesett Magyarországon az elmúlt évtizedekben.
A dinnye sokak nagy kedvence, ezért örömmel szolgálhat, hogy már-már olcsón juthatunk hozzá a magyar boltokban.
Aki nem követi a technológiát, nem alkalmazkodik a piaci és időjárási viszonyokhoz, az hosszú távon nem fog tudni életben maradni.
Az egykor erős hagyományokra visszatekintő magyar málnatermesztés mára szinte teljesen eltűnt.
KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.
A tartós vízhiány és a továbbra is magas műtrágyaárak miatt minden olyan lehetőség felértékelődik, amely növeli a tápanyag-ellátottságot, javítja a tápanyagok hasznosulását, gyorsítja a gyökérfejlődést és fokozza a stressztűrést.
Hat egybefüggő éve Európa piacvezető repcenemesítő vállalataként* a Limagrain célja, hogy innovációinkkal és tudá-sunkkal, megbízható partnerként válaszokat nyújtsunk a repcetermesztésben felmerülő kihívásokra.