
Falánk állat lehet a magyar kertekben: mindent elpusztít, amit csak ér
A meztelencsigák komoly gondokat tudnak okozni termelőknek és a kerttulajdonosoknak is.
A gyümölcstermesztés és a kertápolás egyik legalapvetőbb tevékenysége a metszés. Erre több szerszám is alkalmas, de közülük a metszőolló az, ami senki készletéből nem hiányozhat.
A gyümölcstermesztési munkák között alapvetőnek számító növényápolási tevékenység a metszés. A vékonyabb ágak, gallyak, valamint az évelő virágok, gyümölcsfák, elvirágzott növények rendszeres levágása, illetve a cserjék hosszú, elágazó ágainak leválasztása serkenti a növények fejlődését, megszépítve ezzel az udvarokat és a kerteket. A gyümölcstermesztés eredményességét nemcsak az határozza meg nagymértékben, hogy ezt a kritikus műveletet mikor végzik el, legalább ennyire fontos az is, hogy hogyan végzik el a metszést. Ennek a tevékenységnek az egyik legalapvetőbb eszköze a metszőolló. A szakértők szerint a friss ágak, gallyak vágásához mellévágó pengék, az elhalt növényi részek eltávolításához a rávágó pengék, a vastagabb ágak, gallyak esetén pedig kerti ollót kell használni. A hagyományos kézi metszőollókon kívül léteznek elektromos, elektromos akkumulátoros és pneumatikus metszőollók is.
A meztelencsigák komoly gondokat tudnak okozni termelőknek és a kerttulajdonosoknak is.
Nemcsak a sörfogyasztás, a sörgyártás is jócskán visszaesett Magyarországon az elmúlt évtizedekben.
A dinnye sokak nagy kedvence, ezért örömmel szolgálhat, hogy már-már olcsón juthatunk hozzá a magyar boltokban.
Aki nem követi a technológiát, nem alkalmazkodik a piaci és időjárási viszonyokhoz, az hosszú távon nem fog tudni életben maradni.
Az egykor erős hagyományokra visszatekintő magyar málnatermesztés mára szinte teljesen eltűnt.
KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.
A tartós vízhiány és a továbbra is magas műtrágyaárak miatt minden olyan lehetőség felértékelődik, amely növeli a tápanyag-ellátottságot, javítja a tápanyagok hasznosulását, gyorsítja a gyökérfejlődést és fokozza a stressztűrést.
Hat egybefüggő éve Európa piacvezető repcenemesítő vállalataként* a Limagrain célja, hogy innovációinkkal és tudá-sunkkal, megbízható partnerként válaszokat nyújtsunk a repcetermesztésben felmerülő kihívásokra.