
Falánk állat lehet a magyar kertekben: mindent elpusztít, amit csak ér
A meztelencsigák komoly gondokat tudnak okozni termelőknek és a kerttulajdonosoknak is.
Termesztés és ápolás
A zeller többi gyökérzöldségnél fényigényesebbnek számít, ezért, amikor helyet keresünk számára a kertben, akkor napos, világos helyben gondolkodjunk. Talajok közül a tápanyagban gazdag, vályogos, középkötött, nedves, de nem pangó vizes talajokat kedveli, a szélsőséges talajtípusokat rosszul tolerálja. Olyan helyre célszerű ültetni, ahol tavaly, vagy ültetés évében tavasz elején történt trágyázás. Tápanyagok közül elsősorban káliumot igényel, foszfort és nitrogént kisebb arányban. A zeller termesztése során azzal is számolnunk kell, hogy vízigénye magasabb, mint a többi gyökérzöldségé, ezért gyakori öntözést igényel, és érdemes mulcsoznunk is például szalmával, vagy fűnyesedékkel a sorok között. A termesztés során a gyomlálásról sem szabad megfeledkeznünk, a kicsi, fiatal növény esetében kézzel gyomlálhatunk, később, amikor már nagyobb, erősebbek a növények, használhatunk kapát.
A földjét soha ne hagyjuk kiszáradni, naponta spricceljük vízzel. A palánták lassan nőnek, legyünk türelmesek. Nyári fogyasztásra már februárban, téli tárolásra március közepén vessük el a magokat. Amikor már sűrű az állomány, szét kell ültetni a palántákat. Kiültetni azonban csak a megfelelően szoktatott palántákat ültessük, és csak a fagyosszentek után. Még ha nem is fogyasztunk túl sok zellert, a biológiai védekezés szempontjából igen jelentős növény. A káposztafélék közé ültetett zeller - lehet gumós vagy szárzeller - megvédi a káposztalepkétől. Viszont, gumót nem fog fejleszteni. A káposzta mellé ültetett zellernek szép a lombozata, a gumója azonban csak diónyi marad
Betegségek és kártevők
Kártevők közül a levéltetvek károsíthatják, betegségek közül a szeptóriás levélfoltosság, a fómás gumóvarasodás és a zellermozaik támadhatja meg. A zellergumót szerencsére kevés kártevő és betegség zaklatja, de érdemes észben tartani néhányat, amelyekkel találkozhatunk a kertben. A levéltetvek nem igazán válogatnak, így a zellergumó talaj feletti részeit sem vetik meg. Egy erős vízsugárral moshatjuk le őket a levelekről, amelyekre aztán neem olajat érdemes felvinni, hogy később ne is térjenek vissza ezek a hívatlan vendégek. A házatlan csigák tavasszal, nyirkos időben okozhatnak problémát, amikor a fiatal zellergumó palánták kikerülnek a szabadba.
A répalegyek általában nem támadják meg a zellergumókat, de ha mégis, akkor könnyedén tönkretehetik őket. Ügyelj a talaj karbantartására és alkalmazz vetésforgót, hogy elkerüljük ezt a problémát. A zellergumókat továbbá különféle molylepkék lárvái is megtámadhatják. Ezek a kártevők a növények szárát rágják el, amivel el is pusztítják azokat. Ha problémát jelentenek a kertben, használjunk ellenük kovaföldet, vagy kerítsük el növényeinket e kártevők elől.
A zellergumót kétféle levélfoltosodás támadhatja meg. Az alternáriás betegség elhalt barna foltokat okoz a leveleken, amelyek körül sárga gyűrű alakul ki. A másik a szárazrothadás, amely szintén barna foltokhoz vezet, amelyek addig nőnek, míg az egész levél el nem szárad. Ezek megelőzése érdekében áztassuk fél órára formaldehides oldatba a magvakat, mielőtt elültetnénk őket.
Érdemes még odafigyelni a zeller mozaikbetegségére is, amitől a zellergumó levelei foltokban elsárgulnak. Ezt a levéltetvek terjesztik, ezért érdemes neem olajjal védekezni ellenük. Ügyeljünk továbbá ágyásaid rendszeres, alapos gyomlálására is, hogy elkerüljük a betegségek terjedését, illetve hogy a gyomok feléljék a talaj tápanyagtartalmát a zellergumók elől.
A meztelencsigák komoly gondokat tudnak okozni termelőknek és a kerttulajdonosoknak is.
Nemcsak a sörfogyasztás, a sörgyártás is jócskán visszaesett Magyarországon az elmúlt évtizedekben.
A dinnye sokak nagy kedvence, ezért örömmel szolgálhat, hogy már-már olcsón juthatunk hozzá a magyar boltokban.
Aki nem követi a technológiát, nem alkalmazkodik a piaci és időjárási viszonyokhoz, az hosszú távon nem fog tudni életben maradni.
Az egykor erős hagyományokra visszatekintő magyar málnatermesztés mára szinte teljesen eltűnt.
KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.
A tartós vízhiány és a továbbra is magas műtrágyaárak miatt minden olyan lehetőség felértékelődik, amely növeli a tápanyag-ellátottságot, javítja a tápanyagok hasznosulását, gyorsítja a gyökérfejlődést és fokozza a stressztűrést.
Hat egybefüggő éve Európa piacvezető repcenemesítő vállalataként* a Limagrain célja, hogy innovációinkkal és tudá-sunkkal, megbízható partnerként válaszokat nyújtsunk a repcetermesztésben felmerülő kihívásokra.