Filléres trükkök a kert felturbózásához: ezekkel rengeteget spórolhatsz

agrarszektor.hu2023. augusztus 21. 13:33

A konyhában sokszor a legnagyobb igyekezetünk ellenére is keletkezik hulladék, ám nem kell megijednünk, hiszen, ha nem is mindent, de számos dolgot újrahasznosíthatunk vagy felhasználhatunk a kertünkben. Így csökkenthetjük az ökológiai lábnyomunkat és egy kis extra „tuningot” adhatunk a veteményesünknek vagy éppen az undvarunknak. Az alábbi cikkből kiderül, hogy mely konyhai/háztartási hulladék az, amit semmi esetre se dobjunk a kukába, mert igazi aranyat érhet!

Kávézacc

Sok növénynek fontos a savanyú talaj, a kávézacc pedig fontos szerepet kap a talaj savanyításában. Arra viszont figyeljünk, hogy friss kávét használjunk műtrágyaként, mivel az túl savas a virágoknak - írja a balconygardenweb.

Tojáshéj

A tojáshéjakkal rengeteg kalciumot juttathatunk a talajba. Ehhez akár nagyobb darabokban is elszórhatjuk őket a talaj felszínén, de kisebb darabokban vagy porként sokkal gyorsabban átveszi majd őket a talaj, és így a kártevőket is kevésbé vonzzák majd.

Nagyobb műanyag palackok, ballonok

Rengeteg műanyag szemetet termel az emberiség, ezért is fontos, hogy lehetőleg minél kevesebbet halmozzunk fel belőle, vagy, ha tudjuk, hasznosítsuk/használjuk újra. Ha például fogunk egy palackot, és kis lyukakat fúrunk a kupakra, akkor már kész is van a házi „locsolókannánk”.

Használjunk citrusokat a csíráztatáshoz

Fúrjunk egy lyukat a héj aljába a vízelvezetés miatt, majd töltsük meg a földdel és a magokkal. Ha látjuk, hogy készen vannak az ültetésre, csak fogjuk meg és héjjal együtt nyugodtan ültessük el őket. A héj lebomlik és még táplálja is a növényünket.

Főzőlevek

Ha valamilyen gyümölcsöt főzünk vagy párolunk, akkor ne öntsük ki a vizét! Várjuk meg, míg kihűl, és öntsük a növényeinkhez. Ez a víz tele van mindenféle hasznos anyaggal a zöldjeink számára, és így egy csepp sem megy kárba. Ugyanez igaz a rizs és a tészta főzőlevére is.

Banánhéj és citrushéj, mint „műtrágya” és rovarűző

A banánhéjak nitrogént, káliumot, foszfort, kalciumot és magnéziumot adhatnak a talajhoz, így műtrágyaként is működhet. Emellett a növények természetes védelmére jól működhet a citromhéj, ami hatékonyan elriasztja a kártékony rovarokat. Vágjuk apró darabokra és szúrjuk a növény köré, az illat elűzi majd a kártevőket.

Paprikamaradékok

A paprika csakúgy, mint a citrushéj, képes elűzni a kártevőket. A magokat vagy egyéb részeit keverjük össze vízzel, hagyjuk ázni, majd szűrjük le és töltsük bele egy spray palackba. Ha ez megvan, permetezzük le vele a növényünket, hogy távol tartsuk tőle a nemkívánatos vendégeket.

Zöldség -és gyümölcsmaradékok

Ha van olyan zöldség vagy gyümölcs, amit már nem tudunk elfogyasztani vagy éppen a héjukat vágtuk le, ne dobjuk a kukába, hiszen remek komposztanyag lehet belőle. Arra viszont figyeljünk, hogy nem lehet mindent komposztálni, ha pedig beteg az adott zöldség, gyümölcs, semmi esetre se tegyük a komposztba! Erről ebben a cikkünkben írtunk korábban:

Teafilter

A gyep csupasz foltjait helyrehozhatjuk egy teafilter segítségével: tegyünk egy használt teafiltert a kikopott területre, és hintsük rá fűmagot. A filter biztosítja a nedvességet, miközben lassan lebomlik.

Hagymák

A különféle hagymákból nagyszerű permetszert készíthetünk. Nincs is más dolgunk, csak szedjük össze a hagymákat, áztassuk őket egy jó néhány napig, akár egy hétig, majd töltsük bele egy spray flakonba és permetezzünk vele, vagy akár a talajra is ráönthetjük. Így távol tudjuk tartani a rovarokat az erős szag miatt.

Fahéj

A magas alkaloidtartalma miatt a növényeink is meghálálják, ha kapnak egy kis fahéjat. A növény száránál például segíti, gyorsítja a palánták gyökeresedését és fejlődését. A meleg vizes fahéjas oldat pedig gombaölőként funkcionálhat, öntözzük a növényeink gyökereinek közelébe vagy keverjük a szobanövények földjébe.

Kenyérmaradék

Ha megmaradt valamennyi kenyerünk vagy éppen száraz már, akkor ne a kukába, hanem a kertben landoljon! Betemethetjük a talajba, ami így táplálja azt, ráadásul még a gilisztáknak is lesz egy kis elemózsiája.

Tej

A tej trágyaként való felhasználása nagyon jó hatással van a növényekre, megerősíti őket. Azok a tápanyagok, amelyek a tejben megtalálhatóak, ugyanolyan jó hatással vannak a növényekre, mint az emberekre vagy az állatokra. A tejben található tápanyagoknak köszönhetően egészségesebb termést kaphatunk.

Tojástartó

Az üres tojástartókban palántázhatunk is, csak ennyit kell tennünk, hogy megtöltjük a tartót a földkeverékkel és a magokkal, picit meglocsolva. Arra persze figyeljünk, hogy ne locsoljuk túl, hiszen az a magoknak sem tesz jót és a tartó is átázik. Így már készen is van a mini, környezetbarát „cserepünk”.

Címkék:
talaj, zöldség, fenntartható, műanyag, talajművelés, élelmiszerpazarlás, konyha, komposzt, kávézacc, ételmaradék, kerti-munka, komposztálás, kerti-hulladék, kerti-eszköz,