Agrárszektor • 2026. július 29. 05:59
Több mint 500 millió köbméter szennyvizet tisztítunk meg évente, aszály idején ez stratégiai víztartalék lehetne.
Miközben Magyarországon idén nyáron ismét országos vízhiányt kellett kihirdetni, évente több mint 570 millió köbméter települési szennyvizet tisztítunk meg, majd döntően visszavezetjük a befogadókba. Az Európai Unió részletes szabályokat alkotott arra, hogyan lehet ezt a vizet biztonságosan mezőgazdasági öntözésre használni, Magyarország azonban ezek közül egyelőre csak a legszűkebb lehetőséggel él. Ez azonban nem technológiai szükségszerűség, hanem a jelenlegi szabályozás eredménye. Ami viszont szabályozással létrejött, az szabályozással felül is vizsgálható.
Az élő környezetért felelős miniszter július 2-án Magyarország teljes területére elrendelte a tartósan vízhiányos időszakot. A HungaroMet júliusi agrometeorológiai értékelése szerint a műholdas mérések alapján az öntözetlen kukorica állapota nagy területen rosszabb volt, mint a történelminek tekintett 2022-es aszály idején. A szolgálat július 20-i elemzése szerint a talaj felső egy méteres rétegéből helyenként 150 milliméternek megfelelő nedvesség hiányzott a telítettséghez képest.
Közben szinte minden nagyobb település mellett működik egy szennyvíztisztító telep, amely télen-nyáron, aszályban is viszonylag állandó mennyiségben tisztít vizet. Ezt a vizet ma jellemzően visszavezetjük egy folyóba vagy egy csatornába. Pedig ez a víz sok esetben már nem hulladékkezelési kérdés, hanem a hazai vízgazdálkodás egyik legnagyobb kihasználatlan tartaléka.
Egy vízforrás, amely aszályban sem apad el
Ivóvízellátásunk döntően felszín alatti vízbázisokra épül. Aszály idején ugyanazokat a lassan megújuló készleteket terheljük öntözéssel is, miközben évente több százmillió köbméter megtisztított vizet vezetünk vissza a befogadókba. A KSH adatai szerint 2023-ban például mintegy 596 millió köbméter kommunális szennyvizet gyűjtöttek össze Magyarországon, amelyből 571 millió köbmétert tisztítottak meg. Ez több, mint a Balaton teljes víztömegének egynegyede.
Ez a gyakorlat lineáris vízgazdálkodási szemléletet tükröz: kitermeljük a vizet, felhasználjuk, megtisztítjuk, majd elengedjük, miközben Európa egyre több országában ugyanez a víz már második gazdasági értéket is teremt. Természetesen nem minden tisztított vizet célszerű öntözésre használni, és nem minden szennyvíztisztító mellett gazdaságos vezetéket építeni a termőföldekig. Az évi 571 millió köbméteres nagyságrend azonban túl jelentős ahhoz, hogy a visszanyert vizet továbbra is csupán melléktermékként kezeljük.
Az Európai Unió négy lehetőséget nyitott meg
A közvélekedéssel ellentétben az Európai Unió nem általánosan engedélyezte a tisztított szennyvíz mezőgazdasági felhasználását. Az (EU) 2020/741 rendelet részletes vízminőségi, közegészségügyi, monitoring- és kockázatkezelési követelményeket vezetett be és négy vízminőségi osztályt különböztet meg. Az osztályok közötti legszemléletesebb különbséget az E. coli határértéke jelenti, amely a fekális eredetű mikrobiológiai szennyezés egyik legfontosabb indikátora:
| Osztály | E. coli határérték | Jellemző mezőgazdasági felhasználás |
| A | ≤10 CFU/100 ml | Valamennyi élelmiszernövény, beleértve a nyersen fogyasztott terményeket is. |
| B | ≤100 CFU/100 ml | Feldolgozásra kerülő élelmiszernövények, takarmánynövények, valamint a talaj felett termő, a vízzel közvetlenül nem érintkező kultúrák. |
| C | ≤1 000 CFU/100 ml | A B osztály terményköre csepegtető vagy más, a terménnyel való érintkezést kizáró öntözési móddal. |
| D | ≤10 000 CFU/100 ml | Ipari növények, energianövények és vetőmagkultúrák. |
A hazai tapasztalatok világos üzenetet hordoznak
Magyarország az 50/2001. (IV. 3.) Korm. rendelet 7/2023. (I. 12.) Korm. rendelettel történt módosításával jelenleg a D osztály alkalmazási körére korlátozza a visszanyert víz mezőgazdasági felhasználását. Ennek értelmében energiaültetvény öntözhető, miközben a takarmány- és élelmiszernövények döntő többsége kívül marad a lehetőségen. Hozzá kell tenni ugyanakkor azt is, hogy a ma engedélyezett D osztályú felhasználásnak is alig maradt működő hazai példája:
- Az OVF 2024-es tájékoztatása szerint Nyársapáton 2023 végén megszűnt az energianövényként telepített füzek öntözése, az állományt felszámolták.
- Dunavarsányban hat település tisztított szennyvize – az üzemeltető közlése szerint napi mintegy 3 500 köbméter – szolgált energiaültetvény öntözésére. A hatósági ellenőrzés egy 18 hektáros, nemesnyár-klónnal beültetett öntözőtelepet dokumentált, ahol a víz kijuttatása sávos árasztó öntözéssel történt. A hatósági dokumentumok ugyanakkor talajvízszennyezést rögzítenek, amely miatt 2023 óta kármentesítés zajlik.
Ebből könnyű lenne azt a következtetést levonni, hogy a tisztított szennyvíz mezőgazdasági hasznosítása zsákutca, a dokumentumok azonban egészen mást mutatnak. A problémát ugyanis nem önmagában a visszanyert víz okozta, hanem egy olyan rendszer, amely a mai uniós követelményekhez képest eltérő műszaki és kockázatkezelési logika szerint működött. A tanulság világos: önmagában a felhasználás korlátozása nem garantálja a biztonságot – azt a megfelelő vízminőség, a helyesen megválasztott öntözési technológia, a monitoring és az átgondolt kockázatkezelés teremti meg.
Európában is működnek követhető példák
Izrael joggal számít etalonnak, hiszen a települési szennyvíz döntő részét mezőgazdasági célra hasznosítja újra, Magyarország számára azonban talán még fontosabbak az alábbi európai példák:
- Málta New Water programja nagy tisztaságú visszanyert vizet állít elő a mezőgazdaság számára, hétmillió köbméteres tervezett éves kapacitással; a tényleges kibocsátás ugyanakkor évek óta 1,5-1,6 millió köbméter körül alakul. A különbség önmagában is tanulságos és azt mutatja, hogy a tisztítótechnológia megléte még nem elég, a hasznosítás tényleges mértékét az elosztóhálózat kiépítettsége és a gazdálkodói hozzáférés dönti el.
- Milánó térségében a Nosedo és San Rocco szennyvíztisztító telepek 2025-ben 241,7 millió köbméter vizet kezeltek, amelyből az üzemeltető MM Spa adatai szerint 51 millió köbmétert használtak fel öntözésre. Az öntözési szezonban a telepek teljes kibocsátása a mezőgazdaságba került, elsősorban a Pó-síkság intenzív szántóföldi gazdálkodását szolgálva. Miközben országos szinten Olaszország is csak a tisztított szennyvíz mintegy négy százalékát hasznosítja újra, Milánó azt bizonyítja, hogy európai környezetben is működhet egy jól felépített rendszer.
Ma már nem a technológia a fő akadály
A különböző szennyvíztisztítási technológiák különböző problémákat oldanak meg: a membránbioreaktor nagy hatékonyságú szilárdanyag-leválasztást biztosít, az UV-fertőtlenítés csökkenti a kórokozók számát, a fordított ozmózis pedig az oldott sók és számos mikroszennyező eltávolítására alkalmas. És míg a mediterrán országokban gyakran a sótartalom jelenti a legnagyobb kihívást, Magyarországon a kommunális szennyvizek mezőgazdasági újrahasznosításának szűk keresztmetszete jellemzően nem ez, hanem a mikrobiológiai minőség biztosítása.
A technológia ehhez ma már rendelkezésre áll. A hiányzó elem sokkal inkább a világos szabályozás, az engedélyezési gyakorlat, a finanszírozási modell és annak kimondása, hogy a tisztított szennyvízre vízforrásként vagy továbbra is hulladékként tekintünk.
A visszanyert víz alkalmazásakor minden esetben figyelembe kell venni a befogadók ökológiai vízigényét is. Lesznek olyan térségek, ahol továbbra is a folyóba történő visszavezetés jelenti a helyes megoldást. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy Magyarország jelenleg egy jelentős, egész évben rendelkezésre álló vízforrást alig néhány helyen használ. A visszanyert víznek önálló vízforrásként kellene megjelennie az öntözésfejlesztési programokban, világos felelősségi és finanszírozási szabályok mellett. A következő évek feladata tehát a biztonságos mintaprojektek létrehozása, a D osztály gyakorlati tapasztalatainak bővítése és a magasabb vízminőségi kategóriák fokozatos, kockázatarányos megnyitása lehet.
A tisztított szennyvíz önmagában nem fogja megoldani Magyarország vízgazdálkodási problémáit és nem helyettesíti a táji vízvisszatartást, a talajnedvesség megőrzését vagy a korszerű öntözést. Ugyanakkor egy olyan országban, ahol a vízhiány egyre gyakrabban válik a mezőgazdasági termelés korlátjává, nehezen indokolható, hogy évente több százmillió köbméter megtisztított vizet automatikusan elengedünk. Ahol a visszanyert víz biztonságosan alkalmazható, ott minden elengedett köbméter egy elszalasztott lehetőség is.