Komoly fajtatesztelések kezdődtek az országban: ezeken múlhat a biotermesztés jövője

agrarszektor.hu2020. november 3. 13:30

A Magyar Tudomány Napján jelentette be új, országos gabonafajtateszt-hálózat indítását az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi)

Hiánypótló kutatási hálózatot indított el az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH), a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT), valamint vetőmagforgalmazó cégek és kiemelkedő hazai gabonakutató- és nemesítő központok bevonásával, gazdák közreműködésével. Ökológiai gazdálkodási körülmények között, szántóföldi kisparcellás kísérletekben tesztelik a biotermesztés számára ígéretes hazai és nemzetközi búzafajtákat. Az idén októberben, országosan hét helyszínen, több mint 20 búzafajtával indított tesztek eredményei segíteni fogják a gazdákat abban, hogy a térségükben legjobban teljesítő fajtákat válasszák ki saját, ökológiai művelésbe vont területeikre. A szakemberek abban bíznak, hogy a kutatás - az ÖMKi 2012 óta működő on-farm fajtakísérleteivel együtt - tovább erősíti a termelők sikeres átállását az ökológiai termesztésre, amelynek egyik alapvető feltétele a termőhelyhez alkalmazkodó, ellenálló fajták megválasztása. További cél, hogy minél több egészséges, szermaradványoktól mentes biobúzaliszt kerülhessen a pékségekbe és a hazai fogyasztók asztalára, derült ki az ÖMKi közleményéből.

Az utóbbi időkben a tudományos világ kiemelt területévé váltak a fenntartható, egészséges élelmiszerek előállítását célzó kutatások. Az olyan globális kihívások, mint a klímaváltozás, a népességnövekedés, a talajdegradáció, vagy éppen a koronavírus-járvány, fokozottan rávilágítanak a biztonságos élelmiszerellátás fontosságára, vagyis a helyben, fenntartható módszerekkel megtermelt, egészséges és elérhető élelmiszerek stratégiai szerepére. Magyarországon is érezhető a fordulat, amely a kémiai növényvédő szerekre és műtrágyákra alapozott mezőgazdaság irányából egyre inkább az agroökológiai módszereket alkalmazó termelés felé mutat. Ezt igazolja többek között, hogy a biogazdálkodásba bevont területek mérete az elmúlt öt évben megduplázódott és fokozott figyelmet kapnak az ökológiai gazdálkodást segítő tudományos kutatások.

Dr. Drexler Dóra, az ÖMKi ügyvezetője elmondta, hogy az országos kisparcellás ökobúza-fajtateszt hálózat elindításával az ÖMKi nagy lépést tett a fenntartható mezőgazdaság előmozdításáért, hiszen az ország hét térségében tudnak eredményeket bemutatni a fenntarthatóság iránt elkötelezett gazdálkodóknak a sikeres fajtaválasztás érdekében.

A hálózattal egyúttal régi hiányt pótlunk, hiszen a kémiai növényvédő szerekre és műtrágyákra alapozott termesztésben már régóta működik országos kisparcellás fajtavizsgálati hálózat. A kisparcellás ökológiai kísérleti helyszínek kiválóan kiegészítik a gazdálkodó partnereinkkel együttműködésben, 2012 óta megvalósított on-farm fajtatesztjeinket, ahol az 'élő laboratórium' módszertan szerint, üzemi parcellákon vizsgáljuk a búzafajták teljesítményét biogazdálkodásban. Reméljük, lesznek olyan gazdaságok, akik a kutatásaink eredményeire alapozva térnek át a biogabona termesztésre

- emelte ki Dr. Drexler Dóra.

Összefogásban az ökogazdálkodásért

A kisparcellás fajtavizsgálatokat gazdák bevonásával, a hazai agrárkutatásban élen járó intézmények, a martonvásári Agrártudományi Kutatóközpont, a Szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft., a Debreceni Egyetem és a Karcagi Kutatóintézet közreműködésével végzik. A tudományos kísérletekben kiemelt partnerük a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH), valamint a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT).

Az ökológiai gazdálkodás ötvözi a hagyományt, a tudományos kutatást és az innovációt, ezért a NÉBIH számára is fontos terület, amelynek támogatni szeretnénk a hazai fejlődését. Az ÖMKi-vel együttműködésben, a kisparcellás ökológiai fajtavizsgálati hálózattal új területre lépünk és reményeink szerint sikerül olyan búzafajtákat azonosítanunk, amelyek kiválóan teljesítenek az ökológiai termesztésben úgy a hozam, mint a minőség és a betegség-ellenállóság tekintetében

- mondta Csapó József, a NÉBIH Szántóföldi Fajtakísérleti Osztályának vezetője.

Bár az igazán jó minőségű kenyér előállításához az első fontos lépés a kiváló gabona, az is lényeges, hogy a teljes ökológiai termékpálya, vagyis a biobúza-termesztés mellett az őrlés és a feldolgozás is itthon valósuljon meg, és a helyben előállított biotermékekre rátaláljon a magyar gasztronómia. Az ÖMKi szűken vett kutatási területén túllépve, ezért létrehozta gazda-molnár-pék adatbázist, hogy a termelők és a termékpálya további szereplői könnyebben egymásra találjanak, és ezáltal minél több pékségbe és háztartásba eljuthasson az egészséges, szermaradványoktól mentes bio búzaliszt.

(A cikkben felhasznált fotók az ÖMKi tulajdonát képzik.)

Címkék:
búza, nébih, vszt, biogazdálkodás, fajtakísérlet, ökológiai-termelés, biotermesztés, hazai-feldolgozású-termék, ömki, biobiztonság,