70 milliót oszt szét az agrártárca a civil szervezetek között: ők kapnak a pénzből
Ennyien kapnak idén a Zöld Forrás pályázatból.
Ennyien kapnak idén a Zöld Forrás pályázatból.
A pályázatokat március 2-ig lehet beadni.
Ez fogja meghatározni az ország környezetügyi stratégiáját a következő 6 évre.
Az agrártárca idén is meghirdette a zöld civil szervezeteknek szóló pályázatot.
A pályázó szervezetek felét nem támogatják.
Már nemcsak időszakosan kell a kullancsokra figyelnie az állattartóknak, hanem egész évben a változó klímának köszönhetően.
Elképesztő mennyiségű élelmiszert importált az Európai Unió ebből az országból 2023-ban.
Az árak kisebb emelkedése esetén a gazdák már pénzüknél lennének, erre van is esély a következő hónapokban.
A Föld országainak át kell alakítaniuk a mezőgazdaságukat és élelmiszeriparukat az élhetőbb jövőért.
Wojciechowski szerint a támogatásnak az ösztönzőkre kellene alapulnia, nem az akadályokra.
Egyre több energiát kell fordítanunk az időjárási szélsőségek szoros követésén alapuló védekezésekre.
Azoknak a termelőknek, akik nem tudnak pályázni vagy azonnal van szükségük a mezőgazdasági eszközökre, jó lehetőség a használt gépek vásárlása.