Súlyos bejelentést tett Nagy István a száj- és körömfájás hazai terjedéséről

Súlyos bejelentést tett Nagy István a száj- és körömfájás hazai terjedéséről

agrarszektor.hu
Nagypénteken is ülésezett az Állategészségügyi Operatív Törzs, amelynek döntéseiről Facebook-videóban számolt be Nagy István. Az agrárminiszter elmondta, hogy mivel a járványügyben érintett rábapordányi létesítménynek szerves része egy sertéstelep is, ezért a szarvasmarha-állományok mellett megelőzésképpen a sertéseket is le kell ölni. A tárcavezető beszélt arról is, hogy most még komolyabban kell venni a járványvédelmi intézkedéseket, amelyek betartását hatóságok ellenőrizni fogják. Nagy István közölte, hogy nyomozás indult annak kiderítése érdekében, hogyan juthatott be a vírus a rábapordányi telephelyre.

Nagy István elmondta, hogy a rábapordányi szarvasmarhatelepen 875 szarvasmarhát kellett felszámolni, és mivel a létesítménynek szerves része egy sertéstelep is, ezért sajnos megelőzésképpen járványügyi szempontból ezeket az állatokat is le kell ölni, ami már meg is kezdődött. A tárcavezető jelentette, hogy a húsvéti ünnep alatt is folyamatosan dolgozni fognak a járványvédelem szakemberei, a munka elvégzéséhez minden személyi- és technikai feltétel adott. A helyszínen az állategészségügyi hatóság munkatársain kívül az egyenruhások is jelen vannak.

Nagy István beszélt arról is, hogy a szarvasmarhákat a Pereszteg melletti külterületen, az állami ATEV telephelyén földelik el. Ez a legalkalmasabb terület erre. A hatóság monitoring kutakat állít fel, de a honvédség biológiai laboratóriuma is kitelepül a helyszínre a lakosság legnagyobb biztonsága érdekében.

Bóna Szabolcs, a Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt. igazgatósági elnöke ugyancsak a Facebook-ra feltöltött bejegyzésben számolt be a helyzetről. Mint mondta, a március vége óta foganatosított óvintézkedések ellenére is bejutott a vírus. Pedig az állattartó telep környékéről hangágyúval riasztották el a madarakat, és a gazdaság dolgozói is beköltöztek a munkahelyükre, így is fokozva a biztonságot. Nem érintkeztek senkivel, hogy minimálisra csökkentsék a száj- és körömfájás fertőzésének kockázatát Rábapordányban, amint arról a Kisalföld.hu is beszámolt. Bóna Szabolcs jelezte, hogy a hatóság intézkedése gyors, pontos és szakszerű volt, a járványvédelem munkatársai pedig szakértő módon és legfőképpen szervezetten teszik a dolgukat, amiben a vállalkozás is segíti őket.

EZ IS ÉRDEKELHET
Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Miért elixír az Elixir® (x)

A foszfonát gombaölő szerek hatásmechanizmusa régóta viták és rejtélyek forrása. Egyes tudósok úgy vélik, hogy ezeknek a termékeknek a legtöbb gombaölő hatása közvetlenül a gomba kórokozójára vonatkozik; míg mások azt gyanítják, hogy a gombára gyakorolt közvetlen hatás és a gazdaszervezet természetes védekezésének stimulálása együttesen megelőzi a betegségeket.

FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2025
Fenntarthatósági követelmények az agráriumban.
EZT OLVASTAD MÁR?