Nem akármilyen hideg jön Magyarországra: érkezik a kemény fagy
A következő napok időjárására már jó lesz felkészülnie a kert- és balkonnövény-tulajdonosoknak.
A következő napok időjárására már jó lesz felkészülnie a kert- és balkonnövény-tulajdonosoknak.
November első felében ismét látványos hullócsillagok szelik át az éjszakai égboltot a Déli és az Északi Tauridák érkezésével.
A tervek szerint két nap alatt mintegy öt tonna pontyot fognak kihelyezni a Tisza vízrendszerébe.
A legfrissebb előrejelzés szerint a hét közepétől visszatér a napsütés, de jönnek a hajnali fagyok is.
Több, hagyományos helyszínen is várják az érdeklődőket a karácsonyi vásárok.
Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, majd szárazabb idő érkezik, hajnalban akár mínusz 6 fok is lehet.
Az előrejelzések szerint lesznek az országnak olyan részei, ahol akár 20 milliméter csapadék is leeshet.
A téli időszámítás miatt érdemes figyelni a BKK éjszakai, valamint a MÁV hajnali járatainak menetrendjét.
Novemberben 121 millió euró volt a termék-külkereskedelmi hiány, az egyenleg 765 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten.
Több hullámban érkezik hideg levegő hazánk fölé, de nem nagyon fog csapadékot hozni.
A tél első heteiben nem gyarapodott, hanem fogyott a hóban tárolt vízkészlet több fontos hazai vízgyűjtőn.
2025 novemberében a magyar gazdák 3,3 százalékkal több traktort vettek, mint egy évvel korábban.
A legfrissebb meteorológiai elemzés szerint az átlagosnál melegebb és szárazabb volt az idei ősz.
December első fele eddig egyáltalán nem hozott igazi téli időjárást: csapadék alig esett, a fagy pedig csak elvétve jelentkezett.
A fagy- és aszálykár, valamint a sertéspiaci túlkínálat ellensúlyozása érdekében újabb eszközzel segítik a gazdálkodókat.
Szeptember eleje óta összességében az optimális csapadékmennyiséghez képest az ország nagy részén 15-50 mm hiány mutatkozik.
Lengyelországban az október számít a friss importszamóca-szezon kezdetének, és bár decemberig a behozatal mennyisége viszonylag alacsony, fokozatosan nő.
2025. novemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,8%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.
Átlag feletti csapadékmennyiség hullott le hazánkban novemberben, de az eloszlása nagyon egyenlőtlen volt.
Az Országos Erdészeti Egyesület mozgalma 1996 óta minden évben megválasztja az év fafaját.

Elkészült a nyár óta várt akadémiai jelentés, egyértelmű választ adtak a kutatók az elterjedt konteóra.
Gajdos László: 221 milliárd forintot fog vízügyi beruházásokra fordítani a Tisza-kormány.
A megvalósítás üteme messze elmarad a szükségestől, gyorsabb előrelépésre lenne szükség.
Jelentős veszteségekkel szembesülnek a sertés- és tejtermelők, miközben a baromfiágazatban is egyre több jel utal arra, hogy nehezebb időszak következhet.
A 2026-os év válsághelyzetet jelent a mezőgazdaság számára, miközben a termelőket érő károk enyhítésére több támogatási eszköz is rendelkezésre áll.
Precíziós szolgáltatások a színfalak mögött: A nyers adattól az értékes információig
Kevesebb talajművelés, mérsékelt vetőmagnorma és magas terméshozam a 25 cm sortávolságú Avatar direktvetőgéppel: az AXIÁL Kft.