Braunmüller Lajos • 2026. november 21. 14:02
A csökkenő hazai fizetőképes kereslet, a dráguló működés és az erős forint a magyar csúcsgasztronómiát is komoly kihívások elé állítja.
Bár a hazai éttermek korábban látványosan fejlődtek, és egyre komolyabb elismeréseket szereztek a nemzetközi mezőnyben, ez a sikertörténet mára megtorpant. Számos vendéglátóhely veszítette el a minősítését, és a bezárások is gyakorivá váltak. A nehézségeket több tényező együttes hatása okozza – véli Hamvas Zoltán a Stand Étterem és a Stand25 Bisztró társtulajdonosa. Úgy véli, ebben a szűkülő gazdasági térben kell a szektornak fenntartania azt a prémiumminőséget, amelyért a közönség hajlandó magasabb összegeket fizetni. A nemzetközi élvonalban maradáshoz azonban nem a külföldi trendek másolásán keresztül vezet az út, hanem a magyar konyha saját, egyedi karakterének megteremtésén és következetes képviseletén át. Ugyanakkor azt is elárulta, melyek azok a magyar alapanyagok, amelyek világszínvonalúak, és melyek azok, amelyek helyett kénytelen külföldi alternatívát választani.
A magyar csúcsgasztronómia – amit sokan egyszerűsítve fine diningnak nevezünk – hol helyezkedik el a nemzetközi mezőnyben? Másoljuk az angol, francia, amerikai vagy olasz csúcséttermeket, vagy van már egy magyar karakter, ami miatt idejönnek azok, akik értik és igénylik ezt?
Erre biztosan nem lehet egyértelmű választ adni, hiszen nem mindenki ugyanazt a vonalat követi – mindenki más utat jár be. A fine diningről egyébként az a véleményem, hogy az azt jelenti, finoman eszünk, és ez belefér egy bisztróba is, egy csúcsétterembe is. Akár egy két Michelin-csillagos hely is lehet fine dining, ott, ahol az ételnek van egy finom fókusza.
Semmiképpen nem szeretném, ha ez gúnynév lenne, ahogy a laikusok szokták – akik az életükben nem jártak még a közelében sem – "összekoszoljuk a tányért" címkével illetni. Egy fine dining étterembe is azért megyünk, hogy jóllakjunk és élményeket kapjunk. Az egész este úgy teljen, hogy az nekünk egy komplett előadás legyen: a bor, az aperitif, a szerviz, az ambiance – minden hozzáad ahhoz, hogy a lehető legjobb legyen.
Mi a saját nevünkben a magyar konyhát próbáljuk bemutatni mai felfogásban. Igyekszünk minden olyan alapanyagot Magyarországról beszerezni, ami megfelelő minőségben elérhető, és amit szívesen, büszkén a vendégek elé teszünk. Ebben nem vagyunk túl szerencsések, nem tudunk mindent itthonról beszerezni, de ettől függetlenül senkit nem másolunk – és szerintem az nem is lenne helyes.
Milyen irányzatok vannak a hazai csúcsgasztronómiában?
Szerintem néhány fő irányzat létezik. Van, aki mediterránosabb éttermet csinál, van, aki egy kicsit skandinávosabb vonalat visz, vannak ázsia behatások és van, aki a magyar konyhát domborítja ki leginkább. Ha végigvesszük a csillagos éttermeket, nagyjából ezek az irányok rajzolódnak ki.
Az a jó, ha egy étteremnek megvan a saját karaktere, és a séf névjegye ott van minden tányéron, felismerhető módon.
Ha nálunk, a Standban végigeszünk egy menüsort, remélem minden fogáson érződik, hogy ki készítette, és be tudjuk azonosítani: ez az ő étele, ez az ő stílusa. Szerintem egy étterem akkor tud sikeres lenni, ha ennyire egyedi, és a Michelin is ezt értékeli.
Mennyire számít a Michelin értékelése, valamint a nyomában érkező hírnév és a szájhagyomány a magyar vendéglátás egészének sikerében?
Nagyon sokat. A vendégek szájról szájra terjedő ajánlásai alapján rengeteg olyan vendégünk van, aki elviszi a jó hírünket a hazájába. Ezért is van az, hogy vendégeink 70-80 százaléka külföldi. A Michelin pedig egy óriási iránytű – jelen pillanatban ez a legfontosabb, akárki akármit mond.
Aki a Michelinben jól szerepel és tisztességes dolgot csinál, annak gyakorlatilag megszűnik a marketingre fordított költése, mert a Michelin hozza azt a marketinget.
Ez persze nem olcsó: akár 5-10-20 év munkát is be kell fektetni, mire eljön az eredmény. De utána ez idézőjelben egy „ingyen” marketing. A Michelin pedig valószínűleg azért szereti, ha egy étterem hiteles, mert ő maga valójában nem csak egy étteremajánló. A fogyasztóinak ad hírt egy országról – akár szállodákon, akár éttermeken keresztül –, sőt foglalási rendszere is van.Összességében én azt gondolom: az a helyes, hogy mindenki a saját útját járja. Ha ez találkozik a vendég, a fogyasztó elképzelésével, akkor az étterem sikerre van ítélve.
Magyarországon néhány éve komoly felfutás indult a Michelin-elismeréseknél: lett csillagos étterem, Bib Gourmand és zöld csillagos hely is. Sokan azt mondják, hogy a régióban kiemelkedünk, több csillagunk van, mint amit ekkora kis országról gondolni lehetne. Ez azt jelenti, hogy nagyon jó irányba indultunk el, vagy ez egy túl optimista olvasata a helyzetnek?
Ez attól függ, kivel hasonlítjuk össze magunkat. Először fontos leszögezni, hogy a Michelin a legfontosabb mérce, és véleményem szerint mindent el kell követnie egy országnak – az éttermeinek és a turizmussal foglalkozó államnak is –, hogy jó viszonyt ápoljon ezzel a minősítési rendszerrel. Ez nem azt jelenti, hogy csillagot kell vásárolni, hanem azt, hogy a Michelint arra ösztökéljük, minél többet járjon Magyarországon, és minél több éttermet, szállodát fedezzen fel. Ez országmarketing, adóbevétel szempontjából, minden értelemben jó az országnak.
Az elmúlt években, nagyjából 2-3 évvel ezelőttig, volt egy óriási felfutása az egymás után érkező Michelin-elismeréseknek, de most, az elmúlt egy-két évben egy nagyon jelentős megtorpanást látok. Volt akitől csillagot, vagy ajánlást vett el a kalauz, bezárt a kétcsillagos Platán is és néhány bib gourmand hely is megszűnt.
A Michelinnek szerintem sehol sincs olyan statisztikája, ahol egy ország éttermeinek ilyen jelentős része veszíti el a különböző elismerését. A világban az, hogy egy étteremtől elvegyék a díjat – legyen az ajánlás, Bib Gourmand vagy egy-két-három csillag –, vagy hogy az étterem bezárjon, egy százalék alatti arányt jelent. Magyarországon ez majdnem tíz százalék az utóbbi években.
A Michelin Guide-ban Magyarország mintegy 80-90 étteremmel jelenik meg. Könnyen lehet, hogy egy év alatt 8-10 étterem is bezár, elköltözik, vagy megszűnik az ajánlása. Ez olyan kiugró, hogy szerintem nincs még egy ilyen ingadozás a világon, és ez abszolút nem jó hír.
Nagyon sokat kellene tenni és dolgozni azért, hogy a Michelinnek, ha már odaadta az elismerést, a jövőben ne kelljen elvennie – mert kénytelen elvenni, ha nincs teljesítmény, ha bezár az étterem.
Az lenne jó, ha a Michelin kalauzban szereplő éttermek száma nemhogy stagnálna vagy picit csökkenne, hanem szignifikánsan nőne – mondjuk évente 10 százalékkal –, és minden évben találnánk egy új egycsillagos vagy kétcsillagos éttermet.
A végcél mégiscsak az, hogy legyen több egycsillagos, még egy-két kétcsillagos hely, és előbb-utóbb megszülessen a világszintű teljesítmény, a háromcsillagos étterem. Ehhezremélem már nem túl sok időnek kell eltelnie, és nélkülözhetetlen a konyhák és az ételek teljesítménye. Ezért rengeteget kell dolgozni.
Mi az oka annak, hogy ez a visszaesés bekövetkezett? Gazdasági okai vannak, vagy inkább arról van szó, hogy aki megkapja a csillagot, az ellustul?
Én azt érzem, hogy a legtöbbször gazdasági szorítás van, ebben az évben egészen biztos. Nincs a magyar embereknél pénz. Hadd mondjak egy nagyon életszerű példát: az egyik éttermünkkel, a Stand25-tel 2017-ben a belvárosi piacon indultunk, és gyakorlatilag kilencvenkilenc százalékban magyar vendégeink voltak. Ma a Stand25, amely az Attila út 10-ben van, a vendégeinknek talán a fele magyar.
Egyrészt jöttek a nemzetközi elismerések, a Michelin-ajánlás, tehát megismert minket a világ. Másrészt egyre kevesebb pénze van a magyaroknak. Az étteremben étkezés ma egyre inkább egy alkalmi esemény: egy házassági évforduló, születésnap, ballagás és így tovább.
De érinti a külföldieket egy másik tényező, ami szerintem szerepet játszik: a külföldi vendégeknek Magyarország 15-20 százalékkal drágább lett a pár évvel ezelőttihez képest – az euró miatt.
Volt olyan, amikor akár 430 forintot kapott a külföldi egy euróért, ma jóval kevesebbet, 360 forint körül. Ez versenyhátrányt jelent azokkal az országokkal szemben, ahol euró van – például Ausztria, Szlovénia vagy Szlovákia –, miközben Magyarországon még nemzeti deviza van jelen, amely nagyon rövid idő alatt megerősödött.
Térjünk vissza a magyar fogyasztóra. Volt egy időszak, amikor megjelent a jobb helyeket kereső magyar közönség, most viszont ez visszaesett. Hogyan lehet ez ellen küzdeni? Nyomott áron kell adni a vacsorát, vagy inkább a marketingre kell apellálni, hogy megéri többet fizetni egy emlékezetes alkalomért? Hogyan lehet azt a kört bevonni, akinek lenne rá pénze, de visszafogja magát?
Mi azt az utat választottuk, hogy nem engedünk az árainkból – nem is tudunk engedni. Igyekszünk olyan minőséget tartani, és nem olcsóbb alapanyagot vásárolni attól, hogy most egy kicsit nagyobb baj van. Inkább egy kicsivel szűkebb árrést realizálunk, ha nem jön annyi vendég, és ezt valahogy túl kell élni, amíg a gazdaság visszakapcsol abba a sebességbe, ahol működnie kéne.
Az alapanyagok, a beszerzési lehetőségek kapcsán: ha a magyar alapanyagokról van szó, melyek azok, amelyeket különösebb gond nélkül be lehet szerezni Magyarországról, és tényleg megállják a helyüket és melyek azok, amelyeket nehéz itthon megvenni?
Mi egy kicsit könnyű helyzetben vagyunk, mert négyen vagyunk tulajdonosok ebben a cégben, hosszú évtizedek munkájával alakult ki az a beszállítói kör, akikben megbízunk, és akik megbízhatnak bennünk. Velük általában éves tárgyalásokat folytatunk: megbeszéljük, hogy körülbelül mire van szükségünk, és látjuk, hogy mi van a piacon. Itt beszélhetünk túróról, tejfölről, zöldségről, húsról, halról, kacsamájról. Ezekben az esetekben garantált, hogy ahhoz a minőséghez, amit az évek alatt megszoktunk, az év folyamán hozzáférünk.
Vannak olyan magyar termékek, amelyekről nyugodtan mondhatjuk, hogy világszínvonalúak. Az első a kacsa- és libamáj. A másik a mangalica: nagyon kevés olyan hús van, mint a tiszta mangalica, ez elképesztő minőséget képvisel. A harmadik a magyar vad: az őz és a szarvas. Nekünk a nyitás óta szerepel az étlapon az őzgerinc. Próbáltunk franciát, németet, olaszt, de nincs jobb a szabadon tartott, vadászott magyar őznél.
Emellett találtunk egy kecsegefarmot is. A 2016-os Bocuse d'Or versenyen a kecsege volt az alapanyag, pedig mi halban nem vagyunk gazdagok, pláne a skandináv vagy a tengeri országokhoz képest. A kecsege ugyanakkor állandó minőségben, állandó méretben elérhető – tenyésztett, de kiváló minőségű, a Stand Étterem indulása óta rajta van az étlapon.
Vannak ugyanakkor olyan alapanyagok, amelyeket vagy nem tudok megfelelő minőségben beszerezni, vagy nem egész évben.
Bárányt nem tudok mindig olyan minőségűt adni, mint amiről Franciaországban vagy Olaszországban beszélünk. A magyar bárány kiváló, de a szezonja egy hónapig tart. A marhahús nekem Amerika – lehet uruguayi, brazil vagy argentin is, de ha bélszínről, ribeye-ról beszélünk, akkor az amerikai hús, vagy a japán az, amivel dolgozunk. A wagyut elsősorban Japánban, illetve Ausztráliában tenyésztik, ezt csak onnan tudunk venni. A borjúhús is nagyon nehézkes itthon, normális minőségűhöz nehezen férünk hozzá. A szárnyassal viszont nincs gond: egy nagyvállalatnak vannak rendben lévő termékei, és vannak kisebb termelők is, akik jó minőséget produkálnak, ezt nem kell külföldről hoznunk.
A zöldség-gyümölcsben azért van baj. Ott nem elsősorban gazdákkal, hanem kereskedőkkel vagyunk kapcsolatban, és nem mindig tudják azt a minőséget biztosítani abban a mennyiségben, amit szeretnénk, úgyhogy rá kell segítenünk. A tejtermékeknél a tipikus magyar tejföl és túró rendben van, de tejszínünk nincs. A magyar tejszínnel nem tudunk versenyezni a franciával szemben. A kacsa és a liba is rendben van. A kacsa- és libamájban, a kacsahúsban, combban, mellben régi partnerünk van.
A közelmúltban napvilágot látott egy ivóvizes felmérés, amely szerint a vendégek túlnyomó többségének számít, honnan jön az étteremben felszolgált víz. Kétféle éttermi vízfogyasztás létezik: az egyik a brandelt ásványvizeké, a másik a kancsóban felszolgált szűrt vagy csapvíz, amely a zöld trendekhez igazodva ma már Európa-szerte egyre elterjedtebb. Magyarországon mi a vendégek elvárása ezzel kapcsolatban?
Mi mindkét éttermünket úgy indítottuk el, hogy szűrt vízzel dolgoztunk. Megvettük a legkomolyabb berendezéseket, mert – nem szeretnék senki felé kritikát megfogalmazni, de – a budapesti vízhálózat valószínűleg nincs már tinédzser korában. Az ember nem is hinné: az I. kerületi éttermünkben teljesen más íze volt a víznek, mint a VI. kerületiben. Próbáltuk a legjobb szűrőket megtalálni, de végül feladtuk ezt. Megtartottuk viszont a rendszert, tehát kínálunk szűrt vizet is a vendégeknek, aki pedig ásványvizet akar inni, annak két-háromféle ásványvizet tartunk, abból tud választani. A világon ugyanakkor vannak elterjedt és jó minőségű ásványvizek, amelyek jól passzolnak a gasztronómiához.
Mi átálltunk erre, és a vendégeinknek alig 5 százaléka választja a szűrt vizet – pedig az jóval olcsóbb és nagyobb a mennyiség is, hozzáteszem, nincs ez mindenhol így. Nálunk a pesti oldalon gyakorlatilag nincs is szűrtvíz-eladás, teljesen feleslegesen üzemeltetjük a berendezést. Budán picit más a vendégösszetétel, ott előfordul, hogy szűrt vizet isznak.
Szerintem erről szól az említett kutatás is: a vendéget nem szabad becsapni azzal, hogy szűrt vizet adunk neki ásványvíz árában. Az nem elegáns dolog. A tiszta megoldás az, hogy a vendég tud választani, mindkettő fel van írva a lapra, és amit kér, azt kapja.
Mi jelentheti a magyarországi csúcsgasztronómia következő lépését? Az elvesztett csillagok, ajánlások visszaszerzése, a megszerzettek megtartása, esetleg a továbblépés egy háromcsillagos étterem felé?
Szerintem mindenekelőtt stabilizálni kellene a helyzetet. Úgy látjuk, hogy a legnagyobb nehézségek február-márciusban fognak igazán jelentkezni. Ott van a munkaerő kérdése is, ami mindig nagy probléma Magyarországon.
Mi azt gondoljuk, hogy lesz válogatási lehetőség a munkaerőpiacon, és sajnos lesznek még bajba jutott éttermek.
A január-február-március amúgy is nagyon nehéz időszak, miközben a december általában jó szokott lenni – persze meglátjuk, mennyire van kedvük költeni idén a cégeknek. A cél az lenne, hogy Michelin-szempontból stabilan tartsuk magunkat, és minden évben több étterem legyen az előző évhez képest minden kategóriában. Az álmunk az, hogy legyen háromcsillagos étterem – jelen pillanatban talán a Stand étteremnek van erre esélye. Sokat segítene, ha lenne három kulcsos Michelin ajánlott szálloda Budapesten. A képlet egyszerű: minél több csillag és minél több kulcs Budapesten, annál inkább el tudjuk érni azt az általános kívánalmat, amit mindenki megfogalmaz: mennyiségileg lassan már elegendő a turista Magyarországon, most már a minőségi turistára lenne szükség, akinek a költési hajlandósága akkora, mint mondjuk a prágai, vagy bécsi vendégeké.